A PlayStation 4 megjelenésekor kattantam rá a twin-stick shooter műfajra, legalábbis annak egyes játékaira. A kiváltó ok az egyik „launch title”, a Resogun volt – valószínűleg ez lett nálam aztán a legtöbbet futott program a masinán. A Housemarque játéka baromi jól nézett ki, nagyon addiktív volt, és akkor is remek választásnak bizonyult, ha csak egy rövid, 5–10 perces kikapcsolódásra szerettem volna leülni a képernyő elé. (Az más kérdés, hogy ez rendszeresen a többszöröse lett, köszönhetően a heti kihívásoknak, amelyeken próbáltam mindig jobb és jobb eredményt elérni...)
Így aztán amikor jött egy e-mail, hogy a Housemarque csapat egy korábbi fejlesztője, Kimmo Lahtinen szólóban is ebben a műfajban teszi próbára magát, gyorsan lecsaptam a tesztlehetőségre. Arra persze nem számítottam, hogy a Sektori a saját képességeimhez már soknak bizonyul a nehézségét tekintve, de ezt betudhatjuk akár annak is, hogy időből se tudok mostanában eleget szánni játékokra.
Egy roguelike twin-stick shooterről beszélünk, amelyben a fejlesztő elmondása szerint kézzel megtervezett és teljesen véletlenszerű dolgok keverednek. Deckbuilder mechanikát használó fejlődésünk pedig legfeljebb addig tart, amíg el nem halálozunk – utána kezdhetünk mindent gyakorlatilag nulláról. Megnyitunk persze folyamatosan újabb űrhajókat és kártyalapokat, de előbbi inkább csak kozmetikai jelentőségű, utóbbi felhasználhatóságába pedig a szerencse is erősen közrejátszik.
Alapvetően 2D-ben zajlik elsődlegesen az akció, neonfényes környezetben. Kockák, 3D-s keresztek/csillagok, papírrepülőszerű objektumok materializálódnak különböző méretű csoportokban az induláskor még egész kis méretű pályán, amely azonban fokozatosan változik. Lezárásra kerül egy-egy pályarész, több részre bontják a játékteret vagy valami hatalmas boss jelenik meg – és ilyenkor vigyáznunk kell, mert ha a megszűnésre kijelölt részen tartózkodunk a változás pillanatában, azonnal game over fogad minket. Nagyszerű játékelemnek bizonyult ez a fajta dinamikusság, ráadásul teljesen véletlenszerűen adogatta ezeket a Sektori, így mindig alkalmazkodhattam az aktuális változásokhoz.
Űrhajónkkal folyamatosan lövöldözni fogunk, aztán összegyűjtjük a lelőtt ellenségek után ottmaradt háromszögeket, ezzel töltögetve az egyik mércét. Van egy dash jellegű támadás is, amelynek végrehajtása után rövid időre sértetlenek is leszünk – ez is újratöltődés után használható újra. A pályán pedig rendszeresen megjelennek különböző power-upok, amelyek például sebességünket vagy pontszámunkat növelik. Néha pedig egy-egy „raj” érkezik egy kijelölt útvonal mentén haladva, és ha ennek minden tagját elintézzük, újabb bónuszt vehetünk fel.
Van pajzsunk is, de ebből legfeljebb egy-kettő áll rendelkezésre egyszerre, utána ha eltalálnak, könyörtelenül az elhalálozás következik és kezdhetjük elölről. Ellenfeleink igen változatosak. Kezdésnek egyszerű, „békés” kockákat kapunk (de azért nem érdemes nekiütköznünk ezeknek se), hamar megjelennek azonban a felénk tartó formák, de előbb-utóbb lesznek találatra felrobbanó cuccok és kígyószerű objektumok is. Időről időre pedig boss-harcok is várnak ránk, még durvább ellenségekkel.
Az egyik power-up felszedésekor a rendelkezésünkre álló paklit bővíthetjük, valamint választhatunk egyet a rendelkezésre álló lapok közül, ezzel fejlesztve például lövöldözési képességünket (akár oldalra vagy hátra is szerelve egy-egy ágyút) vagy plusz pajzsot szerezve. De számos egyéb extrával is szolgálnak ezek a fejlesztések. A rendelkezésre álló lapokat hármas csoportonként válogathatjuk össze a menüben, hogy aztán azokból sorsoljon mindig a játék, ha eljön az ideje egy-egy új lapnak. Mindegyik csoport tagjainak másra van hatása, mint például a pajzsra vagy a fegyverzetre.
A zene erős techno alapokra épül, ami nem biztos, hogy mindenki tetszését el fogja nyerni. Engem igazság szerint nem zavart (bár a főmenüben dübörgő ritmust soknak éreztem én is), környezetemtől azonban nem sok pozitív visszajelzést kaptam, ezért rövid idő után inkább headsettel folytattam a játékot. :-) Egérrel is irányítható a játék, de ajánlott inkább egy jó gamepaddel nekifogni – a műfaj elnevezésében se véletlenül szerepel a „twin-stick” kifejezés.
Annak ellenére jól szórakoztam a Sektori tesztelése során, hogy minden igyekezetem ellenére nem jutottam előre a következő világba (ezekből öt vár ránk összesen), és a plusz módokhoz se fértem még hozzá. Így talán ezt tudnám negatívumnak felhozni, hogy túl magasra helyezi a játék a lécet a továbbjutáshoz. Mindenesetre itt is megvolt az, ami a Resogunnál: pár percre is elővettem, de aztán mindig jött a „na még egy nekifutás”, és pikk-pakk jóval több időm ment el, mint amennyit épp rá tudtam volna szánni. Akit viszont nem rettent el, hogy a legkönnyebb fokozaton se feltétlenül fog úgy fejlődni, ahogy elképzeli, az egy remek twin-stick shooterre találhat ebben a játékban.
