1987. jelentős éve volt a videojáték-történelemnek: megjelent Commodore 64-re a The Last Ninja, és megmutatta, milyen lehetőségek rejlenek az akció-kaland műfajban (mondhatni ez volt a kor Unchartedje). A siker természetesen hozta a folytatásokat, valamint egy „remastert” is 1990-ben (bizony, már akkoriban is létezett ez a dolog), és most, 2025 alkonyán megkaptuk egy csomagban a teljes sorozatot, néhány további System 3 játékkal egyetemben.
Nézzük sorra, mit is rejt a pakk (zárójelben azok a platformok, amelyeket emulálva lehet játszani az adott címet, illetve a megjelenés éve)!
- The Last Ninja (C64 – 1987.): A klasszikus, amely köré a kultusz épül.
- The Last Ninja 2: Back with a Vengeance (C64, Amiga, ZX Spectrum – 1988.): A folytatás, ami a bevált játékmenetet a XX. századi New Yorkba helyezte át.
- The Last Ninja 3 (C64, Amiga – 1991.): Itt már kicsit árkádosabbra vették a figurát, a kalandelemek érezhetően hátrébb szorultak az akció javára.
- Ninja Remix (C64, Amiga – 1990.): Az eredeti játék kissé átdolgozott változata, amely a nagytesó Amigára is megjelent.
- Bangkok Knights (C64, Amiga – 1987.): Egy parasztlegény útját kísérhetjük végig, ahogy a névtelen senkiből muay thai bajnok lesz.
- International Karate (C64, ZX Spectrum – 1985.): Egyike a legelső verekedős játékoknak, itt egész egyszerűen a fekete övig kell felpofoznunk magunkat.
- IK+: (C64, Amiga, ZX Spectrum – 1987.): A folytatás, ahol már nem egy, hanem két ellenféllel kellett egyszerre megküzdenünk egyszerre.
A maguk korában ezek fantasztikus játékok voltak, és nagy rajongótábort voltak képesek kiépíteni – nem is csoda, hogy ezek a rajongók zabálják ezt a csomagot is még ennyi év után is. Viszont akinek ezek új címnek számítanak, nem csodálnám, ha 10 perc után törölnék az egészet, és kérnének visszatérítést: az irányítás mai szemmel nézve rettenetes. Hozzá lehet szokni, nem mondom, de ehhez birkatürelemre lesz szükség, és rengeteg halált látunk addig, mire sikerül rendesen kiismerni-elsajátítani. Némi könnyítést jelent, hogy bárhol menthetünk, bár én egy örökélet–mindentárgy csalást is beraktam volna, ha már a korabeli törések ilyet is tartalmaztak (óriási ziccer lett volna).
Technikailag érdekes programmal van dolgunk: gyakorlatilag Unity alá lett bedolgozva egy C64-, egy Amiga- és egy ZX Spectrum-emulátor. A főmenüben a játékot kiválasztva nemcsak az irányítást nézhetjük meg, de a kézikönyvet is átlapozhatjuk – ez utóbbi erősen ajánlott, hogy értsük mind a történetet, mind magát a játékot (40 évvel ezelőtt még nem igazán volt oktatómód a játékokban, és ha volt is bevezető film, az is inkább a hangulat megteremtésére fókuszált). Itt amit nagyon sajnálok, az az, hogy még ennyi év eltelte után sem említik a The Last Ninja stáblistájában a magyar SoftView munkatársait, pedig a programozói munka bő 80%-át ők csinálták! A részletekbe itt nem mennék bele – akit érdekel, Beregi Tamás Pixelhősök című könyvében járhat utána az igazságnak (annak DVD-mellékletén a The Last Ninja-trilógia C64-es változata, illetve a harmadik rész Amiga verziója egyébként rajta van). További olvasmányért ajánlom a korabeli Commodore Világ számait, ahol térképek, végigjátszások segítik azokat, akik elakadnának (videós walkthrough ugyebár akkoriban sci-fi kategória volt) – és persze a CoV első számának a címlapját is a The Last Ninja ihlette, és lett legenda a „görbelábú nindzsa”. Online nézegethető verzió itt található, aki pedig a PDF-et preferálja, erre parancsoljon.
Nehéz mai fejjel megítélni, mennyire jó ajánlat a The Last Ninja Collection 30 euróért. Sok játékot kapunk, ez tény – arról viszont egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy a nosztalgiázni vágyó játékosokon túl képes-e megszólítani bárkit is. Be kell látni: ha a grafikától és a zenétől el is tekintünk (szándékosan nem kritizáltam egyiket sem), maga a játékmenet nagyon rosszul öregedett, és nem csodálnám, ha az ifjabb titánok percek alatt vágnák sutba az egészet. Persze az akkori technikai szinten ez volt az elérhető maximum, és nem véletlen, hogy mindenki odáig volt ezekért a játékokért – csakhogy azóta több évtized telt el, és jócskán változtak az elvárások. Mint múzeumi ereklye és egyfajta sajátos időkapszulaként remek a The Last Ninja Collection – de őszintén szólva egy modern remake/reboot több embert lenne képes megszólítani.
