Beregi Tamásról valószínűleg sokan hallottak. Megmutatkozott ő már, mint fantasy író (William Glendown álnéven három könyve is megjelent), forgatókönyvíró, regényíró (híres-bortányos Egyetleneim című könyv és film), játékszakértő (a '90-es évek elején a Computer Mánia, később a Gamestar szerzője) és legújabb könyvével, mint számítógépes játéktörténész. Testhez álló feladat, hiszen kétségtelenül nagy a rálátása az elmúlt évtizedek produktumaira, tükrözi is ezt számos, a fenti magazinban megjelent, retro témájú cikke is. Nyilván régóta érlelődött benne a gondolat, hogy ezeket a tapasztalatokat és véleményeket formába öntse és valami igazán szép kiadvány keretében a Nagyérdemű elé tárja. Ugyanakkor egy ilyen munkába belefogni – egy személyként! – több mint bátorság, hiszen nemhogy itthon, de külföldön is csak meglehetősen korlátozottan tekinthet vissza előzményre egy ilyen vállalkozás. Igencsak hiánypótló könyvről van tehát szó, amely érzésem szerint egyedülálló Közép-Európában. Lássuk hát, milyen eredmény született!
Mint minden ilyen alkotásnak, ennek a műnek a megírásakor is felmerülhetett a kérdés: hogyan lehet beosztani, megfoghatóbbá tenni a számítógépes játékok történelmének első 50 évét (2000-ig)? A szerző úgy látja, hogy négy periódus segítségével: hőskor, aranykor, újkor (Pixelekből poligonokba) és legújabb kor (Szép új világ?). Persze a beosztás nyilván szubjektív, azzal bárki vitatkozhat (én például az aranykor 1980-tól 1992-ig terjedő időszakát nem vettem volna egybe), de tény, hogy jelenleg nehéz ennél jobban megfogni az elmúlt fél évszázadot, a bővebb árnyalás pedig esetlegesen magában rejti a túlbonyolítás, a nehéz átláthatóság veszélyét. Az 1992-es "váltás" abszolút kétségtelen, hiszen – jól emlékszem rá – míg az 1991-es Computer Karácsonyon az Amiga és a C64 kitette a géptípusok legalább 90%-át, addig egy évre rá a maradék 10%-on osztozkodtak, mert a többit elvitte a PC. Ekkor váltott szinte mindenki és ekkor adta el Amigáját vagy C64-ét (amit nem sokkal később sokan megbántak).
Az első periódusban tehát a számítógépek őseiről, ősjátékokról (pl. Spacewar!, Donkey Kong) lehet olvasni, valamint a részint ide is kötődő játéktermi játékokról. A fejezet vége már jelzi azt az átmenetet, amely során a számítógépek mintegy "családtaggá" kezdenek válni, azaz bekerülnek az otthonokba. Igen, ez az a mérföldkő, amikortól egyre több embernek elérhetővé válnak ezek a masinák, így minden idők egyik legnépszerűbb otthoni számítógépe, a Commodore 64 is meghódítja a lakásokat. Ez a könyv leghosszabb része. A szerző megpróbálja rendszerezni az 1980-1992 között Commodore 64-re, Amigára, Spectrumra és PC-re kijött játékokat típus/stílus szerint (kár, hogy a Commodore +4 kimaradt). Így például ír az akciójátékokról (labirintus, platform, shot 'em up stb.), a kalandjátékokról (pl. Lucasfilm-féle Monkey Island, a Sierra játékai), stratégiai játékokról, szerepjátékokról, az akció-kalandokról, harci szimulátorokról (a szépreményű Microprose termékei), sportjátékokról stb. Minden egyes játéktípust a szerző kronologikus sorrendben vizsgál, így a programok változása-fejlődése jól nyomon követhető. Külön rövid kis rész foglalkozik – valamiért az akciójátékok ismertetéséhez csatolva – a C64 legendás "zenevarázslójával", a SID chippel és az azt bűvölő leghíresebb zeneszerzőkről, nem megfeledkezve a PC Dome-on is bemutatott Press Play on Tape zenekarról, vagy a neten fellelhető legnagyobb SID-gyűjteményről a High Voltage SID Collectionről. A periódus végén helyett kapott egy kis magyar szekció is (hangsúlyozva a "kis" szót, hisz a könyv egyetemes jellegű és nem magyar specifikus, bár erről is bőven lenne mit írni). Ez volt számomra a könyv egyik csúcspontja: a szerző írói vénájához méltó, élvezetes és humoros élménybeszámolókat közöl a "Csoki"-tól (Csokonai Művelődési Ház), a Computer Karácsonyokig, a hazai számítógépes lapoktól egészen az itthon készült játékokig (Időrégész, Impossible Mission II stb.), hogy a CoVboy-jal vagy Révbíró Tamás egykori Novotrade-es művészeti vezetővel készült interjúkról ne is ejtsünk szót. Részint ide tartozik – de az akció-kaland játékoknál olvasható – egy beszélgetés az egyik legnagyobb játéklegenda (magyar!) programozójával a Last Ninjáról, amellyel kapcsolatban elég döbbenetes dolgok derülnek ki, így lassan 25 év elteltével. (Mj.: Ezt az interjút jelen cikkünk szerzője, Duke készítette – a szerk.)
Az újkor – vagyis ahogy a könyv nevezi: "Pixelekből poligonokba" – már a PC-korszakot mutatja be, vele együtt bizonyos játéktípusok eltűnését, hanyatlását vagy megújulását, illetve újak megjelenését. Olvashatunk az FPS-játékok térhódításáról (Wolfenstein 3D – ugye sokan emlékszünk), az ún. "lopakodójátékok" vagy a 3D-s akció-kalandok megjelenéséről (mint a Tomb Raider). A szerző természetesen nem hagyja ki a szerepjátékok megújulását sem, a Lands of Lore-tól a Baldur's Gate-ig, valamint tárgyalja a stratégiai játékok újjászületését is a Dune II-től egészen a Heroes of Might & Magic sorozatig. Megemlékezik a kalandjátékok válságáról is, kár, hogy a shot 'em upok eltűnéséről nem ír (pl. a Raptor, vagy az Expendable) és nem foglalkozik a konzolokkal sem. A periódus végén – akárcsak az előző esetben – itt is kap néhány oldalt a "magyar scene", vagyis a hazai fejlesztések.
A könyvet a jelenkor, vagyis a "Szép új világ?" című fejezet zárja le, egyes szám harmadik személyben írott, mesékbe illő stílusban megfogalmazott néhány oldalban, megemlítve az utóbbi évek legnagyobb sikerű játékait és felvillantva egy lehetséges perspektíváját a játékprogramok jövőbeli útjának.
A könyv igazán szép: borítóján matt és fényes felületek váltakoznak, vastagsága, tömege épp megfelelő, igazán kellemes kézbe venni. Egyetlen kritikám ezzel kapcsolatban, hogy a kiadvány gerince ragasztott. Bár még nem jött szét nekem – és remélhetően nem is fog –, de úgy érzem, egy ilyen mű simán kiérdemelte volna a kötést. Persze az nyilván drágább lenne, és feljebb tornázná az amúgy sem kifejezetten olcsó árat (5995 Ft-ba kerül, de több helyen kedvezménnyel árusítják), igaz ezért közel 450 oldalas, teljesen színes könyvet kap az olvasó, DVD melléklettel. Apropó, melléklet! A több száz játékot felsorakoztató korong nagyon jól használható, hiszen csak kiválaszthatjuk a platformot (Spectrum, C64, Amiga, DOS), és máris válogathatunk kedvünkre, a játékokhoz az emulátort a program automatikusan hozzárendeli, nem kell bíbelődnünk vele. Persze kell egy kis gyakorlat, hogy minden simán működjön, és akad egy-két apró bug és hiányosság is (Amiga és C64 emulátornál például a videók nem jönnek be, igaz "cserébe" szerepel egy jó rakás demo – ez utóbbi géptípusnál kár, hogy nem a TV "elmosódottságát" is emulálni képes Vice64-et használták).
Mindent összevetve a Pixelhősök egy igazán informatív, olvasmányos és nagyon hasznos könyv, jelen sorok írójának is számos meglepetést okozott, pedig bizonyos játékoknál már-már azt hitte, hogy szinte mindent tud. Szinte. A könnyed, néhol kifejezetten humoros stílus, a rengeteg szíves ábra, a jól áttekinthető struktúra minden, a téma iránt kicsit is érdeklődő számára lebilincselő olvasmányt tartogat, függetlenül attól, hogy az illető úgy fog neki, mint egy könyvnek, vagy úgy használja, mint egy kézikönyv. Bár egyesek tán azt érezhetik, hogy "sokat markol, keveset fog" a szerző, mindenki beláthatja, hogy nem kis dolog ebben a témában – pláne Magyarországon – egy ilyen színvonalas kiadványt megjelentetni. Talán nem túlzok, ha azt gondolom, hogy bizonyos helyeken Beregi Pixelhősök műve előbb-utóbb a tananyag részese lehet.
