Igen, a sorsolásnak voltak hibái, én azon akadtam fel, hogy a palotaőrök között (nálam legalábbis) csak feketék voltak. Egyszer véletlenül feltűnt, utána direkt figyeltem rá. Egyébként Bagley (szerintem!) magában többet ért, mint az előző rész összes karaktere és több nem is kellett. Őt a végén konkrétan sajnáltam és reménykedtem benne, hogy nem végleges. A kettőben volt valami csapattársunk, aki meghalt. Ennyire emlékszek belőle meg arra, hogy az egész reakció a halálára annyira túl volt tolva, hogy az embertelen. És a kettőt a Legion után (!) játszottam.
Egyébként én élveztem a mászkálást a városban, scanneltem az embereket és kerestem azt, aki jó lehet a csapatba és/vagy szimpatikus. És azokkal a karakterekkel foglalkoztam és jobban hozzám nőttek, mint Marcus "énvagyokafaszagyerek" a kettőből (na, konkrétan az ő nevét is a hsz-edből tudom, mert azt is elfelejtettem). De például én odafigyeltem olyanra is, hogy minden új recruit-ot a kezdőkarakterem "vegyen be" a csapatba. Bár volt, hogy a kiszemelt embert pont bebuktam, mert egy küldetés során elütöttem a szeretőjét és kissé megorrolt a DeadSec-re
És igen, szívtam meg én is küldetéssel, amikor rámeresztettek egy rakás enemyt. Úgy, hogy a(z egyik kedvenc) karakterem az épületen kívül volt és mire kiléptem a pókból az érkező erősítés szitává lőtt. Akkor kicsit el is billent az egyensúly és rászoktam a csatadrónidézős mészárlásra, de sokszor még utána is próbáltam békésen kezelni a helyzetet. Az említett küldetés újrajátszásában persze nem. Oda beküldtem az Albionos emberemet gépágyúval és robbanó drónnal...
Mondjuk a Kelley klán tagjait előtte is simán agyonlőttem, de a többiek megúszták kábítással. Hozzáteszem, én permadeath módban játszottam, ott óvatosan kell haladni. Vagy sok esetben megoldani mindent kívülről. Imádtam a pókkal kitakarítani a területet, aztán csak be kellett sétálnom... ha egyáltalán. De főküldetésekre sokszor a hitmant vittem. Sokk pisztollyal, de gépkarabéllyal. Ha a helyzet durvult akkor is én jöttem ki győztesen (többnyire).
A kettőben lehet voltak lehetőségek, megmondom őszintén nem is próbáltam, mert semmi késztetést nem éreztem rá, hogy minimálisan próbáljak taktikázni. Kb. az első fél óra után a "lődd le mindet, az úristen kiválogatja" módszer volt a nyerő nálam.
Kettőben a sztori lehetett volna erősebb, ha az egészet nem teszi tönkre a túlszínezett, túltolt, "nagyonlazákvagyunkéshackerek" körítés. Feszegetett érdekes dolgokat, de így pár hónap után az egyetlen ami megmaradt bennem, hogy mennyire rühelltem a hangulatát.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...