28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Zandagort (Dome szövetség)

LordMatteo
#632 LordMatteo [29389]
Hát ez tényleg köcsögbuzihomokos, javaslom hogy alattomban gyűjtsünk saját flottát, és ha alkalom adódik rá, támadjuk be a haverjaival együtt, remélhetőleg nem lesznek örökké Exolon tagok, ha meg igen, még sokat fog változni a játék képe aug. végéig.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.27. 16:38
Beny12
#631 Beny12 [6388]
Jelen!

Nos a helyzet a következő: Gaolkeeper anno még ellenség volt, és az R22-ben a nemesiseivel razziázott egy kicsit. A felettem lévő srácnak is elfoglalta két bolygóját. Csirguz (így kell írni?) kiütötte az R22-ből a flottáját, deusnak adóztunk, hogy gyártson neki nemeziseket. Csirguz mondta, hogy visszakaphatom a bolygót, adott egy hajót, hogy vagy foglaljam vissza, vagy a maradékot fosszam le, mert lebontotta a bolygómat. Visszafoglalni nem tudtam, mert azon a bolygón volt a népességem kb 40%-a, és lecsökkent a limitem. Így hát hagytam a francba, lefosztottam, és az R01-ben foglaltam két bolygót.
Úgyhogy Gaolkeeperrel nem érdemes foglalkozni, egy utolsó cigány- zsidófattyú, aki a vastagbélig be tudja nyalni magát.

Lassan 22k ÜH

Válasz erre

david139
#630 david139 [18709]
Kéne Beny, hogy tudjuk mivan.

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.27. 15:03
LordMatteo
#629 LordMatteo [29389]
Hát a közös chaten folyamatosan gyalázta az Exolont és deusszal sokszor vitáztak de ezt Yaulk is tudja.

Inkább az a dühítő, hogy szó nélkül (?) lenyúlta Beny bolygóját.

szerk: nincs is joga a közöshöz, hmm.

Akkor itt fentről történt valami, de akkor is, Beny kiépíti a saját költségén, aztán odaadják olyannak aki csak azért jött be hogy az Exolon megvédje?

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: david139 2010.06.27. 14:57
david139
#628 david139 [18709]
Hát írhatok én, de igazán nem tudok semmit a srácról, azon kívül, hogy nála van/volt Beny bolygója, szóval mesélj.
Amikor még láttam, a legalsó volt Thor, lehet azt nevezte át müa-ra, Beny kéne, hátha tudja hol volt a bolygója.

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.27. 14:34
LordMatteo
#627 LordMatteo [29389]
Ja, először nem akartam ilyen finoman, de aztán meggondoltam magam, hogy ezeket mégiscsak Yaulk is megkapja...

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: david139 2010.06.27. 09:35
LordMatteo
#626 LordMatteo [29389]
Akkor este lehet már behaluztam vagy csak simán nem frissítette le nekem az oldalt, de még öt bolygót láttam Benynél. Inkább ez valószínű mert priviben kiadni neki nem lehet az ő tudta nélkül.

Mivel Te vagy a legelőrébb, írj már Yaulknak, vagy írjak én? Hogy azért egy ilyen játékosnak szó nélkül nem kellene hagyni hogy elvegyen egy bolygót egy olyantól aki kb normálisan és szó nélkül erősíti a királyságot

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: david139 2010.06.27. 09:47
david139
#625 david139 [18709]
Juhú Köszi
Én még csak 14k-t tudok küldeni, üh-t

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: Lovi Tommy 2010.06.27. 09:56
Lovi Tommy
#624 Lovi Tommy [8084]
david ment 17k energia boldog karácsonyt

Válasz erre

david139
#623 david139 [18709]
De amúgy akkor mi lett a bolygóval? Mert Benynél sincs.

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.27. 00:55
david139
#622 david139 [18709]
Körlevél epic pwnage Jó volt

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.27. 00:55
LordMatteo
#621 LordMatteo [29389]
Már nincs elvileg, de nem értem mi a faszért kell olyat bevenni aki egy hete még minden szarnak elhordta az Exolont...Főleg ha tényleg átvette Beny bolygóját mert akkor tuti hogy a teleporttal elvitt magának mindent.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: david139 2010.06.26. 20:01
Lovi Tommy
#620 Lovi Tommy [8084]
Hoppá...én nem tudok adózni mert teleport inaktív állandóan, mert az a 100m.erő feleslegesen vinné el a egy kutató v félvezető elől, ez így baj?

Válasz erre

david139
#619 david139 [18709]
Nem tudom, de nála van Beny bolygója, ha jól látom (Thor [EK]).

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: Lovi Tommy 2010.06.26. 19:54
Lovi Tommy
#618 Lovi Tommy [8084]
LoL, gaolkeeper mióta tartozik hozzánk?

Válasz erre

david139
#617 david139 [18709]
Pont azért

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: Lovi Tommy 2010.06.26. 18:50
Lovi Tommy
#616 Lovi Tommy [8084]
na 28 kutatja, 15400 van, david am miért vannak a hajóid abolygóm felett? (nem mintha zavarna, legalább elrettentő a gyengébb támadók számára)

Válasz erre

david139
#615 david139 [18709]
Most nevetsz, de nemsoká vezérednek szólítasz!

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.26. 17:01
Beny12
#614 Beny12 [6388]
Hja... Pedig már vártuk a sok köszönömöt: köszönöm édesanyámnak, barátaimnak és az Arielnek

Válasz erre

Előzmény: david139 2010.06.26. 14:10
david139
#613 david139 [18709]
Semmit, Yaulk válasz helyett szó nélkül eltűnt

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.26. 08:18
Beny12
#612 Beny12 [6388]
Juhúúúú köszi

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.26. 12:15
LordMatteo
#611 LordMatteo [29389]
Küldtem 30k üveget Tyrre.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.26. 10:48
Beny12
#610 Beny12 [6388]
Az 50k, annyi még nincs. Még 7 nap durván és megvan az 50k. 15,5k van most. 51, holnapra 55 kutató lesz rajta.

A termelésem leállt Az Odinon elfogyott a titánérc, a Tyr-en meg lenne homok, csak oda kell még egy város, meg teleport.

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.26. 10:42
LordMatteo
#609 LordMatteo [29389]
Én inkább arra utaltam hogy kamu az egész, de mindegy.

ÜH-val hogy állsz? Megoszthatnád lassan, kellene valami hajó.

Mondjuk én Fulgurt akarok gyártani, gyors, és az hasznos.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.26. 10:31
Beny12
#608 Beny12 [6388]
Elég furcsa műszakban dolgozik akkor

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.26. 09:55
LordMatteo
#607 LordMatteo [29389]
Azt hogy ki a szart érdekel a rangja

Feherlo cége megy ki Mongóliába, neki is kell, és ezért abbahagyja a játékot.

Deus meg USA-ban van elvileg, de nem értem, mert a mi időzónánk szerint megy mindig aludni, meg kel fel, stb...

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.26. 08:18
Beny12
#606 Beny12 [6388]
30k üveg kellene a Tyr-re városhoz. (egyébként ha nincs egyetlen termelő se építve, akkor a raktár az végtelen kapacitású? Mert ugyebár kezdésnél is volt 10k üvegünk)

Válasz erre

Beny12
#605 Beny12 [6388]
Ez a Zandagort eléggé színes Mármint országokat tekintve. Jó páran vannak kint Angliában, azt hiszem Németországban is van vki, Feherlo Mongóliában van (ha jól értettem, vagy most lépnek ki a mongol piacra és ő is megy?).

david: és mit kell ilyenkor mondani?

Válasz erre

david139
#604 david139 [18709]
szerk.: úgyhogy én kapok gróf rankot ti meg az alattvalóim lesztek MUHAHAHAHHAAHAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: david139 2010.06.26. 02:33
david139
#603 david139 [18709]
Bent az első 200ban

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

david139
#602 david139 [18709]
Nekem 17k-t küldesz a terv szerint, nem 20-at

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

Előzmény: Lovi Tommy 2010.06.25. 15:01
Lovi Tommy
#601 Lovi Tommy [8084]
kiszámoltam ilyen ütemben 2,5 nap múlva mehet a 20k davidnek, s utána még két nap s mehet csirkeenek.

Válasz erre

Beny12
#600 Beny12 [6388]
Estére lesz már 50 ÜH kutatóm. 11,5k van most.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.25. 14:22
Beny12
#599 Beny12 [6388]
thx

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.25. 10:07
LordMatteo
#598 LordMatteo [29389]
Ment 80k.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.25. 08:38
Beny12
#597 Beny12 [6388]
ÉÉÉÉÉÉÉÉS megint megszopattam magam Újfent nem építettem szénégetőt a titánhoz...-.-"

Midgardra üveget bármilyen mennyiségben elfogadok, elfogyott

Válasz erre

Lovi Tommy
#596 Lovi Tommy [8084]
22 kutatja energiát, 12053 van épp, 2 város épül egyszerre, s 3 kutató, a 4. majd később

Válasz erre

Beny12
#595 Beny12 [6388]
Átment.

Válasz erre

Előzmény: KisCsirkee 2010.06.24. 17:46
KisCsirkee
#594 KisCsirkee [16989]
Scharfschütze

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.24. 17:44
Beny12
#593 Beny12 [6388]
Csirke, mi a nicked? Megvan az energia

Válasz erre

Beny12
#592 Beny12 [6388]
Ok, ma már el tudom küldeni.

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.24. 13:30
LordMatteo
#591 LordMatteo [29389]
Ühüm.

Neked így meglesz a 20k, neki meg 9k biztosan, mert én már elküldtem neki az én részemet.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.24. 13:29
Beny12
#590 Beny12 [6388]
a 3k-t csirkének küldjem?

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.24. 13:26
david139
#589 david139 [18709]
Én csak 17-tel kutatom az üh-t jelenleg, és most van 9k.
Elég kevés a félvezetőm.. Amint valami helyreáll, egyből más hiányzik

Amúgy 3500 faluval szerintem vezetek

I wish I could have known about the view from halfway down

Válasz erre

LordMatteo
#588 LordMatteo [29389]
Kb 3 óra alatt megvan az.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.24. 13:20
Beny12
#587 Beny12 [6388]
Azzal most leálltam, de már csak 560 pont kell Estére lehet berakom energiára, reggelre meg kikutatja. vagy most, amíg rá tudok nézni, hogy mikor lesz meg.

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.24. 13:18
LordMatteo
#586 LordMatteo [29389]
Oooké.

3k energiádat mikor kutatod ki? Vagy már megvan?

Még 54 óra a fúziós...

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.24. 13:16
Beny12
#585 Beny12 [6388]
Midgard.

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.24. 13:14
LordMatteo
#584 LordMatteo [29389]
Mondd a bolygónevet és holnap küldök amennyit tudok (most épp átrakosgattam Colonel HQ-ra mindent a városok miatt).

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Válasz erre

Előzmény: Beny12 2010.06.24. 13:09
Beny12
#583 Beny12 [6388]
Üveg rengeteg kell... 113k, úgyhogy minimális támogatást is nagyon megköszönném.

műanyag: 800/kör
üveg: 660/kör
félvezető: 330/kör

üveg-,félvezető-termelésen lesz még mit csiszolni, csak legyen meg az 50k ÜH. Titántermelést is feljebb kéne vinni.

Válasz erre

Előzmény: LordMatteo 2010.06.24. 13:02

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat