Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Witcher
A kékszemű küldiben (vámpíros kupi) a madám Regis régi barátosnéja, aki otthagyta, amikor túlzásba vitte a dorbézolást. Eddig is mindig a lovagot vágtam le, de jó megérteni az utalást.
Leuvarden és de Wett. ATÚ első alkalommal is néztem, hogy de ismerősek ezek a nevek, mindent látva viszont érdekes, hogy a nilfgaardi összeesküvők rokonaival dolgozunk. Mondjuk valószínűleg nem volt/nincs benne a kezük a dologban (talán csak Leuvardennek, a céhen keresztül), de Wett pedig csak egy kis köcsög volt, aki újra előidézte Adda átkát és azt hitte, hogy majd a szalamandrával hatalomra törhet.
Az öreg cipőpucoló Ori Reuven, Dijksra titkára. Thalertől ivással megszerzett könyvével lehet leleplezni az öreget. Na persze nincs nevén nevezve, de az utalásból kiderül, hogy ő az. Igaz persze a timeline miatt vannak furcsaságok, de hát eleve 3 év eltolódás van a könyvekhez képest. Ad ráadásul egy gyűrűt amivel nem kell többé Shani öregasszonyával bajlódni.
Egy rp hibát vétettem a végigjátszás során. Le kellett volna vágni a mókusokat az első fejezetben, az a semleges döntés, de komolyabb következménye nincs a dolognak.
Alvin döntésnél is lehet érdemesebb lenne inkább Shanit választani (és nem csak a kártya miatt). Elvégre a könyvben is becsúszott egy baráti hancúr a Yenes mosolyszünet alatt. Trisst így is úgyis megkapjuk a 2 elején és így a HoS is más hangulatot kaphat. Nem tudom mondjuk vannak-e extra dialógusok, ha Shanis mentés importtal játszunk a 3-ban.
Értem én, de bele lehetett volna ezt szőni. Több könyves jelenet és dialógus egy az egyben át lett emelve, pl Zoltan a könyvvégi haladás-disznócsorda értekezését is újból elmondja. Az ilyenek felismeréséért mindenképpen érdemes újrajátszani. Részletes easter eggek is vannak szép számmal, a Shani buliban Dandelion egy olyan dalt énekel, amit a tűzkeresztségi útjukon dúdoltak a törpökkel. Persze logikusan Yen Triss szerepét, Ciri Alvinét kapta volna és így végül is nem olyan nagy baj, hogy kimaradtak az elsőből (Ciri időutazós részeit a könyvben sem szeretem, emiatt van az a ~60 oldalnyi filler Nimuével). De legalább egy "mintha csináltam volna már ezt a varázslónő+gyerek felállást korábban" belefért volna.
Jaimet adom.
Többiről a 3-ban. Kutya se fog már játszani ezzel [első alkalommal], de ne legyen itt útban a spoileres fél-off.
Ám "kivel gyűrnénk össze a lepedőt, kihez bújnánk a történet végén egy közös otthonban" kérdéskört meghaladva Triss túl negatívan van megítélve. Szerintem Sapkowski sem leegyszerűsített heroikus/low fantasy keveréket írt, hanem azért a karakterek átmennek szürkébe, még ha nem is ismerjük mindenki nézőpontját, vagy ha néha rájuk is vált a "kamera" (narráció), azért nem ismerjük meg minden gondolatukat, pedig ez tette Jaime-t számomra a legjobb Martin karakterré az általában mondott Jon, Daenerys és Tyrion helyett (pedig őket is kedvelem), és itt szigorúan a könyvekről beszélek.
T/AFT/ATÚ
SPOILER
Megmenti Yennefer életét Ríviában. Igen, el akart menekülni, de ott van az oka is, a háborús emlék a soddeni hegyen.
Úgy vélem, mivel ismerte Ciri erejét, a legelejétől fogva mellette állt, azért szegődött a Páholy mellé, mert úgy vélte, ez a helyes út, és végül Yennefer is eléjük járul Cirivel, csak hát másképp alakulnak az események. Az utolsó könyvben többször is elmélkedik arról, Nennekének is, hogy bárcsak másképp alakult volna minden, és szíve szerint ő segíteni rohanna azoknak, akiket kedvel.
A hetedik könyvben többnyire lejön (számomra), hogy Trisst részben a tenni akarás, igen a hatalom is, de a félelem is motiválta, hogy háttérben marad.
Erős túlzás az a negatív szerepkör, amit neki ítélnek. Hibázott, ezt el ismeri a végén, és nekem jobban tetszik az, hogy Sapkowski nem a sword&sorcery/AD&D vonalat követve csak tápos barátokkal/csapatagokkal vette körbe Cirit, hanem árnyalja az elvileg kiválasztottnak a segítségnyújtást adni akaró karaktereket vagy a hozzá fűzött viszonyát a szereplőknek - ebben tükröződik szerintem az írói intelligencia. Ez lehet bukás vagy tévút is.
Nem egyértelműen pozitív szereplő, de nem is negatív.
2008/9 környékén játszottam az első résszel, azóta nem, és a leírt utalások ellenére is tartom, igen, amit a W3 topikban írtam, hogy ez egy rajongói játék volt, és addig nem mentek bele jobban részletekbe, amíg nem tudták, sikeres lesz-e.Ha jobban belegondolsz, az sem lett volna jó megoldás, ha mindenki elkezdni monológok közepette sorolni a múltat, szóval lett ez a felemás megoldás.
Sőt, még csak az első részt jött ki a játékból, 2009-ben Sapkowski kapott egy neves David Gemmel- és már 1996-ban egy ESFC-díjat (2010-ben egy újabbat). Tehát valahol Sapkowskinak is igaza van, hogy bár a játékok is hozzájárultak a nemzetközi elterjedéshez, azért már korábban is elismerték Európában.
Oké, Yent nem említi, mert csak. Ha nem közölték vele a többiek, hogy él akkor csak simán végreeljöttazénidőm önzés, ha tudja, akkor viszont már geciség. Keira/Rita, akivel beszél a 3. fejezet elején figyelmezteti is, hogy jobb ha Geralt nem tudja meg, hogy mit titkol előle.
Ciri után érdeklődni viszont #1 kishúgom - illene, #2 a Páholynak még mindig tervei vannak vele - kellene. Valószínűleg átnyergeltek inkább Saskiára és aedernni független varázsországra (/W2), de ahogy írtad a 3 topicjában, az első idején alighanem nem terveztek ennyire előre szóval ez olyan felemás magyarázat. Nemzetközi könyves közönsége nem volt/elenyésző az első résznek, de szerintem a lengyel rajongók ugyanígy hiányolhatták őket, mint én/mi most.
De, hogy legyen valami objektívabb; a 3 év eltolódás is eléggé homlokráncolós változtatás és erre se adtak magyarázatot, ráadásul a 2-3-at is a már elcsúszott naptár alapján folytatták.
Olvastam a könyveket is, nem igazán értem ezt a Triss "utálatot" a nagy többség részéről. Az, hogy nem említi Yennefer nevét, sem a többi szereplő-barát, az írók sara, nem a karaktereké (sőt, az első részt tekintve át beszéltük Davkarral a W3-topikban). Igazából a könyveket elolvasva derül ki, hogy a második résztől mennyire épít arra, hogy ismerd a könyveket is. Lehet élvezni enélkül is "kis" mértékben, ám lényegében a könyvben tovább nem épített Eredin-Zord Vadászat történetszál kifuttatása a saga zárása. Egyébként a második részben kiszabadítva Trisst, azt is lehet adni neki válaszul az újabb kavarásokra, hogy nem teljesen bízunk meg benne.
Visszatérve a könyvekre, nem is tekintem igazán árulásnak, hanem ahogy egy YouTube videó alatt is megjegyzi valaki, inkább gyávaság ez, hogy nem mer szembeszállni a társulásbeli társaival. A ríviai lázongásokban meg ismerjük a szerepét, azt sem árt figyelembe venni az árnyalásnál, az első reakcióját, amit tenni akarna, meg a másodikat is.
Nekem a könyvbeli tettei ellenére is szimpatikusabb volt a könyvekben is, Yennefernek ez az uralkodó, irányítgatós, pökhendi stílusa ott sem jött be, de ez már személyes preferencia. Nem karakter nem szeretésére-kedvelésére vonatkozik, hanem arra, hogy kire esne a választás. Nekem a könyvek alapján Triss, de még Shani vagy Fringilla is szimpatikusabb nő, mint Yennefer. Bocs.
Roche-nemTriss úttal kár, hogy a 3 nem foglalkozott, kicsit karakteridegen volt R-től, hogy elhagyja a kislányt valahol.
Iorveth-nemTriss utat tervezek most a nagy újrára. Ennek sincs sok értelme, de úgy rémlik, hogy ebben a felállásban több könyves utalás van.
LM: hát passz, mindig is easyn játszottam. Nekem csak a koska volt az izzasztó, lehet Javed csak ehhez az élményhez van hozzácsapva. Berangar mintha élve is mindig meghalna, összeesik sérülten vagy valami. 3-ban egy kardot lehet elkészíteni, amin dolgozott még KM-i tartózkodása alatt.
Cahirt és az egész csapatot felsorolja, de nem jelzi külön, hogy csak képzelődés, illúzió, ahogy értelmezzük formában voltak jelen. Regis barátságát viszont egyértelműen elmeséli, plusz Geralt "ja persze, meg volt sárkány barátom is?" kérdésére pedig bedobja Három Csókát is.
Harcra: hogy a picsába lehet Azar nehéz? Bár Berengart soha a büdös életben nem sikerült életben tartanom legnehezebb fokozaton. Apropó, ő visszaköszönhetne szintén később, ha a player meg tudja menteni...Koskát még elfogadom, bár folyamatos gurulással elég könnyűnek rémlik nekem. A Bestiát viszont rendszeresen csak vért izzadva, 70 kencével a bökőn tudtam megverni az utsó fokozatban, egyszer még csalnom is kellett a házak közé behúzással.
Suci: én először simán őt választottam, mert nem ismertem a könyveket. Azóta viszont orgona-egres párti vagyok
A kibaszás társas játék, sose feledd.
SPOILER
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
LM: Easy. Bestia sosem okozott gondot nekem. Javeddel és a koskával jobban szívtam eddig minden alkalommal.
Ami nem igazán tetszik és mintha úgy rémlene, hogy ez mindig is így volt, a mentés. 1. fejezet végére másfél gigányi mentésem volt. Mappából kellett törölgetni mert játékon belül ez egy rémálom, mindig a lista tetejére ugrik.
(Plusz a gwent után a kockázás már nem adja. Rng olyanokat pörget néha, hogy a hajamat tépem.)
Davkar: Nehézségi szint? A Bestiával való fightról kérlek számolj már be, hogy ugye tényleg az egyik leggecibb fight a játékban.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Triss kártyáját ebben a végigjátszásban nem kértem el (a többiekével sem foglalkozom). Kíváncsi vagyok Yen így is lehajítja e az ágyat. Bár valószínűleg a könyves esetre hivatkozik, nem hinném, hogy két játékon keresztül érzékelné ezt a mentési zászlót. Na de majd kiderül, ha odaérek.
Ingame könyveket is gyűjtögetem, sok saga fejezetek előtti bevezető van ezekben szinte szóról szóra átemelve. A Tiszteletes Abigal sütögetése mellett a Tűzkeresztség ugyanilyen szituációjából átvett mondatokkal "érvel". Először játszom angol nyelvvel is és akad szép számmal olyan is, amit a fordításban elintéztek két szóval, közben pedig ott vagy 2 mondatnyi könyves utalás van.
Tudod, ha tévedtél is, menj tovább az úton, fordíts hátat azoknak, akik gúnyt űznek a hibáidból, egyedi és megismételhetetlen gyöngyszem vagy a mélységes óceán fenekén, blabla...
Bocs az OFF-ért, Ricsi, ess neki még egyszer.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Respect is not given. It's taken.
Viszont szépen lőttem egy print screent erről, láma...
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Nem baj, kell ilyen is. Persze ha igazi fórumhuszár lennék, még kijátszanám valahogy, hogy így is megállja a helyét, amit írtam, de kurvára nem
Legalább már tudják, hogy a harmadik rész könnyebb lesz
Respect is not given. It's taken.
Eddig nekem sem volt gondom, egész jól megvoltam, de Koscsi kifogott rajtam. Van ilyen. A barlangos résznél is volt 1-2, de atokat nagy nehezen legyűrtem.
Az első rész egyébként Hardban sem igényel mást, csak Ignit meg Aard-ot, mellé pedig Fecske+Macska+Hóvihar, az egész játékot le lehet hozni ezzel. De még a jelhasználat sem kötelező, ha full kardozós stílusra megyünk rá.
Ricsi: Bocs, nem bántásképp írom, de ha ennyire bonyolult és nehéz ennyi billentyűzetre figyelni, egyrészt akkor ne figyelj arra, ami nem kell, másrészt használd bátran a játékmegállítást, ha kell, akkor 3 másodpercenként.
A játék legnehezebb harca a Bestia a külvárosban, onnan nézve is ez kb. a negyedik-ötödik a sorban.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Milyen trainer, milyen "na jó, befejeztem"? Death March a legnehezebb szint neve, ugye? Azon vittem végig a játékot, és 10. szint fölött már így is túl könnyűnek éreztem. Erre a pókos harcra nem is emlékszem, csak valami bánya dereng, arról van szó? Ha kiegészítős harc, akkor nem szóltam, azok még váratnak magukra.
Megfelelő felszereléssel, olajokkal, bombákkal, tuningokkal minden ellefél könnyedén hozható volt.
Respect is not given. It's taken.
i5-8600 - RTX 2060 - 16Gb - Windows 10 x64
A kibaszás társas játék, sose feledd.
A Hollópáncél tényleg sokat segítene itt, főleg, ha - jól rémlik - a Rend oldalán szerzed meg, akkor nagyon sok bónuszt ad a védekezéshez.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Ha nagyon nincs rovarolajod, akkor valami vérzést segítő cuccot kenj a pengére, azzal legalább minimálisan tudod véreztetni. Sajnos ha a játékban eddig nem használtál - és emiatt nem is kerested nagyon az alapanyagokat - alkímiát, az utolsó harcoknál nagyon fog hiányozni, ugyanis a koscsi messze nem a főellenfél, bár kevés nehezebb harc van.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Az Igni helyett inkább Quent használj, hogy ne tudjon egyből leütni. Ez mellé is rengeteg gurulás, félreugrás kell majd. Kardra megfelelő olajat (pókolaj, vagy rovarolaj, nem emlékszem már a nevére), és főzetek (fecske alap, de ha van leütés és fájdalom ellen védőd, azt is idd meg).
Használd az oszlopokat és a szarkofágot (asszem' itt van) hátul a kergetőzésre, így is baromi gyors, megállni nincs időd sehol, de nem tud egyből rádugrani, ha mindig köztetek van valami.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
Fisher
Fisher
Fisher
Fisher
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Elhunyt gregmerch kollégánk
- 2. Az ázsiai helyszínt is megmutatja a Farming Simulator 25 új trailere
- 3. 63 Days teszt – Leginkább egy vaskos DLC
- 4. Készül a Horizon Zero Dawn Remastered
- 5. Jövőre jön a Ghost of Yōtei
Legfrissebb fórumtémák
- 19:45
- God of War: Ragnarök teszt – Kratos északi kalandja PC-n is teljessé vált [hozzászólások] [28]
- 19:14
- GG - GameGuess játék [814]
- 11:37
- Nyereményjáték! [3161]
- 11:36
- Nyertesek [93]
- 21:56
- Elhunyt gregmerch kollégánk [hozzászólások] [38]
- 20:21
- Broken Sword – Shadow of the Templars: Reforged teszt [hozzászólások] [2]
- 14:10
- Helyzetjelentés [157223]
- 14:08
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1472]
- 19:42
- Manchester United [40966]
- 12:50
- Iron Meat teszt – Óda a Contrához [hozzászólások] [1]