Annyira nem bonyolult a válasz azért.
Atlétikában a legrövidebb sprinttávokon, így 100 méteren vagy 200 méteren mindenki belead mindent, és megy az elejétől mint az őrült. De még a 400 méter is többé-kevésbé hasonlóan alakul. Ott már azért nem sprintelnek végig az atléták, de mindenki szépen a saját, kijelölt pályáján halad végig, és a saját tempóját futja, nem kell alkalmazkodnia a többiekhez. Közép- és hosszútávokon viszont, ahol már a futam elején keverednek az atléták, azaz nem külön pályákon futnak, hanem egy bolyban ott a pálya legbelső ívén, sokkal több szerepet kap a taktikázás.
Eleve nehéz előzni, hiszen meg kell kerülnöd hozzá az előtted futót, és ilyenkor hosszú másodpercekig egy sokkal szélesebb íven kell futnod. Másrészt ha fizikailag nincs is akkora jelentősége a szélárnyékban haladásnak, mint a kerékpársportban, azért komoly előnyt jelent valaki mögött futni. Lélektanilag könnyebb követni egy nyulat, mint diktálni a tempót. Arról nem beszélve, hogy az elöl lévőnek hátrafelé kell nézegetnie, ha szeretné tudni, mi történik mögötte, ami szintén fárasztó, erőt vesz ki. Persze az elöl haladásnak is van előnye, például az élen lévő kimarad a lökdösődésből, ami kialakulhat a mezőnyben mögötte.
A fentieken túl az effajta taktikázás másik számottevő oka, hogy ha lassabb egy futam eleje, akkor több erő marad a srácokban a végére, és nagyobbat lehet hajrázni. Azok a közép- és hosszútávfutók, akiknek nagy a végsebességük, és tudnak jól sprintelni a végén, ők érdekeltek abban, hogy fékezzék a mezőnyt a futam első felében, például azzal, hogy az élre állnak, és direkt lassú tempót diktálnak.
A szökés sem megoldás általában. Néha előfordul, hogy valaki kilő már a futam elején, és megpróbálja lehagyni a többieket, aztán a saját tempójában futni végig az egészet, de ez legtöbbször akkora energiát emészt fel, hogy a többiek, akik ráadásul egymást is húzzák, támogatják, előbb-utóbb utolérik.
És akkor még csak egy pár szempontot írtam le, én sem értek hozzá annyira. De látható, hogy középtávtól felfelé a futószámok nemcsak ész nélküli futásból, hanem komoly taktikázásból is állnak.
Egyébként a férfi 1500 méter a riói olimpián valóban kirívóan lassú volt. Utoljára az 1932-es olimpián lehetett nyerni ilyen vagy rosszabb idővel. Bármennyire is igaz, hogy a futók taktikáznak, ez azért nem mondható általánosnak semmiképpen, hogy a paralimpikonok jobb időket futnak náluk. Másrészt viszont ez az eset most jól mutatja, hogy a paralimpikonok teljesítményében is piszok nagy munka van, és nemcsak arról van szó, hogy néhány sánta meg béna bohóckodik ott a pályán.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
