Csajozás!!!:) - csajok és pasik

Hát lehet sokáig halogattam, vagy csak két kapura játszott az illető

Hogyne volna, beházasodni oda a legjobb

Sose gondolkozz, sose hagyj ki egy alkalmat se, élj a lehetőséggel! Nincs mit veszítened. Később meg fogod bánni, ha nem teszed. Tapasztalat.

i5-8600 - RTX 2060 - 16Gb - Windows 10 x64

Hát fogjuk rá, majd még lehet belőle valami A szemkontaktust nehezen tudom tartani az a baj

Igen a Ricsi féle verzió van a képbe már most

Mondjuk ez hosszú távon nem is Őt fogja zavarni, hanem Téged. Ha nem zavar, vágjál bele! De kívülről könnyű okoskodnom, az tény.

Ha nekik az átlagnál több van, és mellé még értelmes is, ahogy írtad, akkor elméletileg nem szabadna, hogy az számítson. Egy egészséges énképpel és ön-pozicionálással rendelkező lánynak nem hiszem, hogy a pénz az elsődleges domináns tényező. De persze a puding próbája...
Ha szimpatizál veled, akkor mindenképp add meg magadnak az esélyt és tegyél egy kísérletet. Maximum annyi lesz, hogy visszautasít, de te elmondhatod, hogy nem hagytad ki a sanszot a kapcsolatra.

Sziasztok!

Szerintetek egy 17-20 éves korosztályban mennyire számít a pénz a lányoknak(értelmesebbnek).
Érdemes belevágni valamibe ha a fiú családja átlagos, a lánynak pedig elég gazdag(pl: 2-3 legújabb bmw, sok ingatlan)?.

Hát igen, sokan hasonló cipőben járnak, és jártak

Mondjuk most mi is okosak vagyunk, sok év tapasztalattal, de anno meg se mertem volna szólítani az ellenkező nemet Talán hiba volt.

Hűha, hát igen ezzel lehet lesznek bajok :-

Nőtől sose várj jeleket! Nem lesz jó vége. Lépj a tettek mezejére!

Hát majd meglátjuk.. figyelem a jeleket, majd az alkohol hátha összehoz valamit

A "mi lett volna, ha..." kaliberű szitukból mindannyiunknak van egy jó adag, ha jól sejtem.

Nem is saját maga miatt!!!

Csatlakozom. Tedd meg értünk!

Mivel én sosem mertem lépni fiatalon, ezért szerintem Te tedd meg! Sokszor merengtem azon, hogy "mi lett volna, ha...". Neked legalább nem kell majd utólag ezen agyalnod.

Csapassad! Jövőre már nem lesz házi nyúl!

Sziasztok!

Szerintetek egy házibuliba haverközösséggel, a lányok is évfolyam-osztálytársak, akiket mindennap látok, lehet csajozni? Van 1 lány akinek lehet tetszem, de ő neki is ott lesz a legjobb barátnője, (közel 20 éves korosztály). Maradjon a szent szabály a házinyulas vagy megéri beleugrani? Utsó évünk együtt. Ha akar valamit szerintetek fog bármit is lépni, jelet adni, egy ilyen baráti társaságon belül?

Kicsit felhozom a topikot, bár nagy eséllyel csak memento marad már ez is, de talán beszélgetünk is kicsit.

Tegnap, illetve ma hajnalban végleg véget ért egy pár hete 2,5 évet megért kapcsolatom, ami az eddigi leghosszabb, és legintenzívebb volt nekem, mindenféle értelemben. Nagyjából 1 hónapja már alig beszéltünk, 2x találkoztunk csak. 6 év korkülönbséggel vágtunk bele (20 ill 26 évesen, most ugye 22-28 ), ő épp ráfordult az egyetem második félévére, szóval nem volt egyszerű. Nagyon sok küzdelem és fejlődés van ebben, néha tényleg el tudtam hinni és érezni, hogy ővele ennél tovább is mehetünk, de az utóbbi fél év rohadt nehéz volt nekem magánemberként (egy anyagilag nagyon jó munkahely elvesztése azért, amilyen személyiség vagyok, nem a covid miatt, ezt megfejelendő nagyon súlyos betegségek jöttek elő a családban sorra), neki szakdolgozat+államvizsga, nem jól kezeltük egymást, és én kiégtem a kapcsolatból, ő viszont nem. Rengeteg megalkuvás, kompromisszum, elfogadás (ezek mondjuk ugyanannak a skálának a különböző pontjai), megszokások és új szokások, érzelmi hullámvasút, nagyon jó bulik és nyaralások, együttlétek és élmények, nagy viták és eszméletlenül meggondolatlan bántások...

Helyre lehetett volna hozni, de - nyilván - megismertem valakit, akivel olyan őszintén élvezem a saját magam társaságát is, amit rég éreztem már. Mindemellett ő külföldön saját életet alakított ki, a covid kergette haza, mondhatni, vakszerencse, de így elég véges érzése van minden pillanatnak.

Jelenleg baromira nem látom a helyem ebben az egészben, lehet, hogy kurva nagy hülyeséget csináltam hosszútávú szempontból. Baromi nehezen dolgozom fel, hogy kvázi érzelmileg otthagyom az út szélén azt, aki az elmúlt években ott volt nekem amennyire tudott, de az önfeláldozásnak még nálam is van egy határa, és úgy éreztem, hogy ezt itt nem tehetem most meg magunkért, magamat beáldozva.

Kurva nagy ellentétek feszülnek bennem, pedig se hitel, se gyerek, se lakás nem köt össze senkivel, nem csodálom, hogy emberéletek megreccsenek ilyen helyzetekben. Ha voltatok ilye(smi) jellegű helyzetben, nem bánnám a sztorit, talán még tudunk újat mondani egymásnak.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Két év után ismét merek írni a topikba. Nem tudom, emlékszik-e valaki, elég drámai helyzetben voltam, és végül úgy oldottam meg, hogy együtt maradtunk, adtam esélyt a dolognak, de az utóbbi fél év annyira nem működött, hogy a különköltözés után teljesen szét is mentünk, de teljesen higgadtan meg tudtuk beszélni, barátokként váltunk el, aminek még örül is, hiszen legalább lett egy barátja.

Nos, ez a barátja kb már be is beszélte magának, hogy soha többé nem kell neki kapcsolat. Pontosan egy hónapja történt a szakítás, és hihetetlenül felszabadultam, aztán jött a hidegzuhany.

Az irodánk mellé felköltözött két csajszi, az egyiküknél meg is jegyeztem, hogy végre van egy szép lány a házban. Nos, egy délután a másik hölggyel egyedül maradtam, ő pedig gyorsan kihasználta a helyzetet, hogy szóljon, hogy vegyem már észre, hogy mi történik, hogy a kedves kis kolléganője miért mászkál ennyit a nálunk lévő nyomtatóhoz, meg ilyenek.

Most átkattant az agyam, azt hiszem, már kijelenthető, hogy együtt vagyunk, és ennyire egy hullámhossz még sosem volt senkivel.

Egy nehéz köröm lesz, elvégre az exem, aki immár a barátom, még nem tud róla, de nem tudom megkerülni, hogy elmondjam neki, mert előbb-utóbb úgyis kiderülne, és az ilyenek már nem fognak beleférni, hogy egy ágyban alszunk, amikor épp jön Pestre (még úgy is, hogy egyikünk sem akar a másiktól semmit, tényleg csak azért van ez, mert egy fekhely van nálam).

Hát....Miután csak munkatársként tekintettem a csajra ráadásul megláttak az utcán egy másik lánnyal(havercsaj) és leadták neki a drótot, mindjárt kellettem volna neki (ez kb. 1 éve volt), de elhajtottam.A csaj fogta magát, elszaladt másik osztályra dolgozni (2018.09. -én.) + lefogyott pár kilót.Ráadásul úgy állitja be a dolgot hogy, igazából ő utasitott vissza engem.Ezzel nem is lenne gond, csak a kollégák valahogy nem tudják elfelejteni a dolgot.Eltelt egy év, de még azóta is erről beszélnek.Ha valami jó történik velem és boldogan megyek be dolgozni akkor azért vagyok közellenség mert úgy csinálok mintha jól jártam volna hogy nem jöttem vele össze.Ha pedig valami miatt szomorú vagyok akkor meg azt beszélik hogy, sirok utánna.

Vicces ennyi idő eltelte után idecsöppenni nekem is, de mivel sokat írtam itt róla, talán érdemes azt is leírnom, hogy 10 év után végül véget ért a kapcsolatom az ekkora már menyasszonyommal.
Régóta éreztem, hogy ez így nem jó, végül egy másik hölgyel való megismerkedés érte el nálam, hogy képes legyek kilépni a kapcsolatból. Vele azóta együtt vagyunk, ami kicsit erős nekem, hogy lényegében nem voltam szingli, mindenesetre egyelőre jól alakul minden vele.

I wish I could have known about the view from halfway down

Vicces ennyi idő eltelte után idecsöppenni, mert pont 14 hónapot voltunk együtt (14,5-et, ha pontos akarok lenni).
Mondjuk életem legszebb és egyben legstresszesebb időszaka is volt egyben, rengeteg élménnyel, de orvossal, pszichológussal egybekötve.
A történet minden részét hosszú lenne kifejteni, úgyhogy legyen elég annyi, hogy rengeteget tanultam ebből az időszakból.

Ez azért vicces, mert szinte minden nap beszélünk, a jó barátság megmaradt, csak mint pár nem funkcionáltunk, de igyekszem a rossz dolgokra nem emlékezni, úgyhogy azóta, hogy szakítottunk, sokkal felszabadultabban tudunk beszélgetni, már nincs úgy tétje, mert mi történne, ha megsértődne? Max nem beszélnénk, na bumm, már nem "úgy" része az életemnek.
Persze azért hiányzik, de elmondása alapján én is neki. Mondjuk valószínű azért van így, mert azóta sem volt senkim, de igyekszem élvezni és kiélvezni az életet, hirtelen sokkal több időm lett magamra és azokra a dolgokra, amiket szeretek csinálni .

Badoo, Tinder, Elittárs, stb.-ről van tapasztalatotok?
Ha igen, telefonszámos regisztráció mennyire megbízható, mármint tényleg elegendő csak regisztrációhoz, vagy utána minden szar-fost kap az ember, hívást, üzenetet.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Aki így viselkedik egy kapcsolatban, jó eséllyel így fog a következőben is. Amúgy ez már friendzone különben is.

A kibaszás társas játék, sose feledd.

Kurvára érdekel, de ott lebeg a fejem felett egy elég kellemetlen szitu a következő 1-3 évre. Ja, a házinyúlra nem lövünk szabályba mindig belecsúszom. De szerintem végül úgy csinálok, mintha nem történt volna semmi, Pyronak igaza van abban, hogy ha neki nem fontos, hogy szóvá tegye, akkor nekem is felesleges. Max két hét és úgyse lesz türelmem hozzá, azzal nem lesz gond, hogy én is becsúsztassam őt barát kategóriába, ha nem alakul. Nincs időm vizsgaidőszak hajrájában sokáig erre ráfeszülni, utána meg már minek.

Mondjuk engem pont emiatt taszítana, komoly dolgot nem akarnék olyan embertől, aki ezt normális viselkedésnek tartja.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Tehát van egy pasija, és még át is hív téged magához aludni, meg is öleled és nem mész rá? Ha nagyon érdekel a csaj, simán megér még egy próbát, de közel jársz a rettegett barát-zónához.

horrorgeeks.blogspot.com

Nehezen tudom elképzelni, hogy egy ilyen beszélgetésnek hogyan lehetne pozitív eredménye. Amúgy ha most kezdtétek a sulit, simán lehet, hogy ez a kezdeti szakasz amikor sokan kiszakadnak otthonról aztán elkezdenek végre "élni". Ebben az esetben csak jól akarja érezni magát.

Szenvedély nélkül a foci halott.

Akármennyire is fájdalmas és necces, de ebből ki kell szállnod. Annál többet nem igen tehetsz, hogy felajánlod a segítségedet barátként vagy elkíséred minden alkalommal szakemberhez, de nem feltétlenül lenne értelme a folytatásnak. A lelkiismeret már egy egészen más kérdés. Nem lehet egyszerű megbirkózni a tudattal, hogy magára hagytad, de a segítséget ha nem fogadja, hallani sem akar róla, akkor nem sokat tehetsz. Mondjuk maradhatsz mellette és leépülhetsz teljesen Te is.

Ezt biztos ide akartad, nem a Watch Dogs 2-be?

Respect is not given. It's taken.

(Bocs kicsit hosszú lett )
No, akkor most beszállnék egy kevésbé drasztikus témával. 3 hete lett vége egy 3 éves kapcsolatomnak. Megjártuk Angliát, Skóciát, rengeteg élmény, ups and downs, majd hazaköltöztünk és a kapcsolat már nem az volt, mint régen. Bár ez lényegtelen is, mert ami van, az az, hogy kurvajól éreztem magam a közös megegyezés után, az energiáim megsokszorozódtak, annyi mindenre volt időm, összeszedtem magam teljesen.
Aztán rá egy hétre elkezdtem lógni egy csajjal az egyetemi csoportból. Már felfigyeltem rá előtte, mert hát döbbenetesen hasonlít Zooey Deschanelre, aki a mai napig A Nő a fejemben S még most szúrom be, hogy van egy pasija, de szándékosan nem beszéltem vele soha a kapcsolatáról, mert nem arra akarok építeni, hogy jól megy-e neki vagy nem. Szóval, van a 17 főből egy 5-6 fős klikk akik együtt lógunk sokat. S ebben a klikkben mi már előtte is többet dumáltunk, de csak casually. S akkor egyik héten a barátnője a csoportból beteg lett. Én lettem hirtelen A Társasága. Kezdődtek csak a cigiszünet, órai munka, ahol így egyre inkább barátság lett belőle. Könyvtár, stb, tudjátok, ilyen standard kezdés. Aztán majdnem lett egy mozizás, de mennie kellett haza előbb a hétvégére. No para. Hétfőn elmentünk, hárman, mert a programok mindig úgy voltak, hogy jöjjön aki akar, s random csatlakozott egyik haverunk. Jót szórakoztunk, még ittunk. Kedden random kolibuli (albis vagyok), kis részegedés, party vége, felajánlotta, aludjak a szobájában, nincs senki ott, s egy plusz ágy amúgy is van, másnap mehetünk feladatokat csinálni a városban, tanulunk aztán jön át browniet sütni. Fel is keltünk reggel, minden terv szerint, aztán szobájában tanultunk, chilleztünk, dumáltunk, egymás életsztorijai stb. Átjött, sütisütés, francia szódogára tanulás, egy üveg bor, egy laza cigi. Este volt beöltözős est, nem volt jelmezem, segített összehozni egy John Lennon outfitet. A hangulat már megvolt, átmentünk a koliba, beöltözött Audrey Hepbourne-nek, bekevertük a szóda-vodka-citromot, s a többiekkel elmentünk a partyba. Berúgtunk már mire odaértünk. A többiek hamar leléptek, mert zsúfolt volt nekik a hely. S akkor megfogta a kezem s felvezetett a táncparkettre. Szar zene szólt, de poénra vettünk s ment a random tánc fogyatékos mozgáskultúrával kb. Aztán elkezdtünk rendesen táncolni, pörgetés, stb. You know. Cigiszünet, fogta a kezem, levezetett, majd vissza. A hangulat fokozódott bennünk, kissé közelebbi tánc, egészen szorosan, nehezen félreérthető tánc, nem húzódott el, hagyta. Le akartam smárolni, de előtte volt a dohányzóban egy párbeszédünk, amiben egyetértettünk, hogy elég cinkes, amikor néha emberek azt gondolják, egy tánc elég arra, hogy bugyiban turkáljanak. Így nem akartam önellentmondásba keveredni. Majd felkapcsolták háromkor a fényeket, irány haza. Illetve felajánlotta, hogy aludjak ott megint, igaz szobatársa már megérkezett, de nem lesz gáz. Megint ottaludtam, este egy gyengéd ölelés, jóéjt, csá. Reggel együtt mentünk franciára. Na ezelőtt az este előtt nem igazán tisztázódtak a dolgok bennem, csak úgy sodródtam, de ezután úgy éreztem ,itt valami alakul talán. Közben már természetes volt, hogy mindenhova együtt megyünk, tudjátok, órákon, cigiszünetekben is egy más mellett, együtt megyünk mindenhova. Elég komoly bezsélgetések, random sztorizások akármikor van időnk. Szóba került, hogy igazából kurvajó hogy így együtt lógunk, mert a többiek kicsit felszínesebbek, és nem erre van igényünk, viszont így mindketten találtunk valakit az egyetemen, aki kielégíti a fura szociális igényeinket. Csütörtökön együtt jöttünk fel Pestre, pénteken elmentünk egy kiállításra, majd mennie kellett. Vasárnapig no communication, dolga volt, akkor rámírt hogy csak hétfőn jön, majd mesél, hogyan haladt a dolgaival, mi van stb. Este küldözgette, miket haladt a feladatokkal, meg véleményt kikérdezett. Hétfőn a kolival csoportos filmezés, de csak 4-en voltunk, ketten leléptek. Film után még kinn ültünk dohányzóban, nem volt olyan jól, s nekem kellett fél óra után a szobájába küldeni, mert dunálni akart még. Na és akkor tegnapelőtt szülinap. Kilencre ígértem, hogy ott leszek, nyolcra mentek, s utána nem sokkal hívott, hogy hogy érek oda, stb. Ő az asztalfőnél, legjobb barátnője a jobb oldalán, másik 8 emebr még a többi oldalon, s mellette egy üres szék már “odakészítve”. Leültem, átadtam az ajándékot, amit készítettem, örült neki stb. Kiültünk sörkertbe, random leültem, ott volt mellettem. Menjün kel pénzt felvenni. Oké, menjünk. Menjünk át a másik helyre. Elmentünk. Random hülyülések, stb. Irány haza. A szobánál elköszönéskor megpróbáltam lesmárolni, félrehajolt puszi puszi. Bumm. Oké, bebasztam egyik sráccal még jobban. Kérdezte mi van velünk. Meséltem a félresikerült kísérletet, mondta, hogy miért nem vártam még, már sokan figyelik mi alakul köztünk, blabla, és öröm volt nézni a folyamatot.
Úgy döntöttem, nem csinálok ebből ügyet, ha neki kellemetlen, úgyis érzékelni fogom, de megbeszélni sincs igazán mit, mert kidedül majd. Tegnap random bementem könyvtárba tanulni, ott gangeltek páran. Semmi változás, illetve talán eleinte kis távolságtartás mindkettőnk felől, bár ez betudható annak, hogy sok ember volt benn, s akkor reflexből nem szoktam annyira klikkesedni. Estére megvolt beszélve másokkal már filmnézés, jönni akart ő is. Előtte előadás volt a művházban, elnéztem, közepén már hívott/írt mikor lesz vége. Mindenki offolta a filmezést, ketten maradtunk, megnéztük, semmi extra most se, utána egy fél órát dumáltunk még a dohányzóban egy random sráccal, aztán mindenki a maga útjára. Most itt tartunk, hosszú hétvége, hétfőn/kedden találkozunk, a filmezés is meglett beszélve, hogy állandó program lesz, jön aki akar, nekünk ketten is jó, öten is.
Nem tudom, kéne-e beszélnem a félresikerült kísérletről, kéne-e időt hagyni, kéne-e nyomulni, van-e értelme.

Nézd - fogod a cuccod, és dobbantasz. Lesz egy meredekebb két heted, de ebből jól már nem fogsz kijönni. Értem, hogy nincs gyomrod meglépni, ez természetes, de minél tovább húzod a hattyúdalt, annál jobban le fog amortizálni. Volt már részem abban is, amikor előtte vagdosták magukat - meg amikor "csak" utána. A differencia abban állt, hogy egy évig volt rohadt kellemetlen, vagy egy hónapig. Úgyhogy vesztegetitek egymás idejét és mentális egészségét, miközben vársz a pillanatra, ami nem fog eljönni, csak próbálod folytatni az egyoldalú tárgyalásokat a terroristákkal.
Tudom, nem akarod elcseszni. De az már mögötted van. A konzekvenciák levonása, az még nincs. Ez a limbó pedig szarabb emlék lesz, mint maga a szétmenés.

...persze, disclaimer, a tapasztalataim statisztikailag nem értelmezhető mintaszámon alapulnak, matematikai szabályszerűség felállítására alkalmatlanok. Csak pofázok az oldalvonal mellől.

Köszi a hsz-eket. Pszichológus volt már, még augusztusban beszéltünk erről, hogy nem ártana újra neki, de erről hallani sem akar, meg is sértődött, hogy előhoztam. Igen, változást akar, és ez abban csúcsosodik ki, hogy én változzak meg, mert az jót tesz majd mindkettőnknek. Ott vagyok mellette, de nem tudom egyszerűen rávenni magam, hogy jobbá tegyem a kapcsolatot, mert hosszútávon biztos nem fog működni. A rövidtávú cél lehetne az, hogy kicsit felhozom a kedvét, de onnan talán még rosszabb zuhanni, amikor tényleg vége lesz.

Itt az igazi kérdés az, hogy tudok a leginkább fájdalommentesen véget vetni a dolognak, mikor van az a pont, amikor megtehetem. Ha elég önző lennék, ez nem érdekelne, de nagyon féltem, hogy valamit tesz magával. Szeretnék mellette maradni barátként, de ezt nem hiszem, hogy kultiválná. Valahogy tudat alatt szerintem arra játszottam az utóbbi időben, hogy elege lesz belőlem, és majd ő kidob szépen, de két napja kijelentette, hogy ennek a kapcsolatnak nem lesz vége. Úgy érzem, hogy egyedüli elfogadható érvként azt fogadná el, hogy már nem szeretem.

Hasonló szituban én hívtam a 112-őt. Nem mentek ki. Zsaruk, mentők, mindenki elhajtott. Igazából csak zsarol. Szerintem lépj ki ebből. Jobban jársz.

Nem biztos, hogy jól fog esni, amit most mondok, de szerintem szállj ki ebből, amíg nem sérülsz meg (lelkileg) te is. Ha még esetleg passzolnátok... (bár akkor is necces), de így meg végképp ne! Nem azt mondom, hogy hagyd magára, de ebben az állapotában, ha párkapcsolatról van szó, téged is ki fog készíteni idegileg egy idő után.
Ahogy Mc is írta, pszichológus kell tényleg, nem szégyen segítséget kérni. Egy jó pszichológus kiderítheti mik a valódi okok, amik miatt ennyire rosszul érzi magát, rávezetheti arra, hogy saját magának is kell akarnia, hogy ebből az ördögi agyműködésből kikerüljön, és legyenek apróbb meg nagyobb célok, amik szép lassan elvonják a figyelmét. Borzasztó nehéz, de van kiút ebből, a rossz gondolatok egy idő után (lehet 2 hét, lehet 1 hónap vagy fél év vagy több) EL FOGNAK MÚLNI.

horrorgeeks.blogspot.com

kifutottam a szerkből: elég a poénkodásból: alapjában véve úgy gondolom, hogy az ilyen emberek mihamarabbi szaksegítséget igényelnek, legfőképp a saját védelmük érdekében.

Eddig azt hittem egy buta konteós vagy, de most nagyot nőttél a szememben Alufóliacsákós, jól szóltál. ON: Ha az öreg McClane-nek igaza van, akkor ketten az orvossal jobb belátásra bírjátok. Ha nincs igaza, akkor meg az elvesztésedtől való félelemből megkésel téged is, aztán magát. Láttunk már ilyet. Szerintem válts személyazonosságot.

Az együttet én is akartam, kimaradt.
és +1

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Addig kell neki szakembert találni, amíg nincs neked is szükséged rá. Nem párkapcsolatban, csak sima barátságban van öngyilkos hajlamú ismerősöm, én megszakítottam vele bizonyos szinten a kapcsolatot (nem járok el vele inni lényegében), mert egyszerűen minden egyes alkalommal nekem kellett megakadályoznom/órákon keresztül lebeszélnem aztán hazavinnem, amíg aztán eljutottunk arra a pontra, hogy nemhogy végre jobb lett, hanem segélyhívással ért véget.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Lehet, hogy ha van pszichiáter, már ki sem kell lépni a kapcsolatból, feltéve, ha tud segíteni! Együtt is el lehet menni, nem ördögtől való

Respect is not given. It's taken.

Ez így nagyon komoly.
Outsider?
- És ki/kik tehetnek arról, h így érezzen, így gondolkodjon ( 'Mek is ezt kérdezi, mert az eredőt kell tudni, különben nonce help, te sem tudsz mit tenni ).
"Az életét nézve ez egyáltalán nem meglepő".
Mi lehet az a kemény, embert/életet(?) próbáló helyzet ( akár folyamatában ), úúgy, h ott voltál, ott vagy vele és amit nyilván érez, h te segíteni akarsz és ennek ellenére! Csak zárójelben, ezzel téged is lehúz a mélybe minden szinten.
"Senkire nem számíthatok"..
- Ezen nem csodálkozok, hiszen úgy summába: a zsarnokság, a kisajátítás mint tulajdonság nem egy megtartó 'erény'. Itt is tapintható a tyúk v a tojás.
Súlyos depresszív állapot, egyfajta személyiségzavar, amin - végül is kiderült, h te ( és nem a te hibádból ) nem, hanem sztem csak agyturkász tudna kezdeni vmit. Te tudod/sejtheted az okot/okokat, amiről érthető, h nem akarsz itt beszélni.
Itt csak találgatok/unk, pl messze nem biztos, h halni akar, hanem egyszerűen csak másképpen élni, egy segélykiáltás, egy figyelemfelhívás. Bár ezt rögtön már én megcáfolom, hiszen ott vagy neki és ennek ellenére ismét előjön a téma.
Nehéz lesz ebből kilépni, kell a pszichiáter.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Hát én nem akarok ezekkel a közhelyekkel jönni, hogy ha az öngyilkosságot lebegtetve tart maga mellett, akkor az mennyire jó bárkinek is, mert gondolom nem ilyen szarokat olvasni jöttél ide. Közben meg nem értem, hogy akinek semmi nem jó, és full öntörvényű, az miért akar közönségen túl bárkit maga mellé? Gondolom amikor rátérdepel a fejedre éjjel kettőkor, mert középen nyomtad ki a fogkrémet, akkor nem azon tépelődik a másik félteke, hogy Quervo bárcsak örökké velem maradna!

Respect is not given. It's taken.

Nagyon outsidernek érzi magát, a szokottnál jóval őszintébb ember, ezért kevesen tűrik meg maguk mellett. Alapvetően jó ember, csak semmi mást nem fogad el, csak azt, amit ő jónak lát. Ebből adódóan teljesen meg akar változtatni, mindenbe beleszól az életemben, és ez nekem már sok.

Sem családra, sem barátokra nem számíthat, és mindig akad 1-2 kis dolog, ami hozzájön a szar kedvhez. Tényleg nem szeretnék leírni mindent, elsősorban ez a "senkire nem számíthatok"-érzés az, ami nagyon leviszi. Ha én is ott hagynám egyik napról a másikra, nem tudom, mit váltana ki belőle.

Biztosan nem akarsz megosztani minden részletet, de nem ártana tudni, hogy miért akar öngyilkos lenni és mi az, amiért nem működik a kapcsolatotok.

Respect is not given. It's taken.

3 hozzászólással később újra itt vagyok, de már nem olyan vidám a téma...

Egy nagyon jól indult kapcsolat szinte teljesen félresiklott, mert a rózsaszín köd után kiderült, hogy egyáltalán nem illünk össze. Normális esetben ezt meg lehet beszélni, és szépen, csendben elválni egymástól. Ehhez képest...

Szeptemberben éreztük, hogy valami nem oké, és abban maradtunk, hogy október elejéig meglátjuk, ha nem megy jól, akkor over, ha igen, akkor összeköltözünk. Nem ment jól, és én ezt szeptember közepén ki is jelentettem, szakítottunk. Ez mindössze két napig tartott, ekkor felhívott, és még valamiért úgy éreztem, adnom kell egy esélyt a dolognak, szóval visszamentem, és október elsején össze is cuccoltunk. Ezzel túl sok dolog nem változott, addig is szinte ott laktam nála, csak most már ott vannak a cuccaim is, és beszállok az albiba, közösen vesszük a kaját, meg minden.

De továbbra sem jó a dolog, ez teljesen egyértelmű, és szeretnék kiszállni a kapcsolatból. Egy bökkenő van...

Már nyáron, a rózsaszín köd alatt kiderült, hogy a lánynak öngyilkos gondolatai vannak. Az életét nézve ez egyáltalán nem meglepő, és ez nem csak egy hiszti, amit félre lehet tenni. De akkor úgy voltam vele, hogy majd én kirángatom ebből, aminek végül az lett a vége, hogy én vagyok az egyetlen kapaszkodója, és hiába érzi magát ő is rosszul a kapcsolatban, kijelentette, hogy nem fog elhagyni. Tegnap ez tetőzött, újra előkerült az öngyilkos téma, pedig nyárhoz képest az életében valamelyest javult a helyzet. Sajnos le vagyok blokkolva, mert nem akarom menteni a kapcsolatot, elvégre tényleg ki szeretnék szállni belőle, de egyszerűen úgy érzem, nem tehetem meg, hogy csak úgy elhagyom, mert tényleg nagyon komoly veszélyét érzem, hogy tényleg megteszi. Tegnap megpróbáltam előhozni a témát, hogy beszéljünk arról a lehetőségről, hogy vége lesz egyszer, de nem akar róla hallani.

Sajnos rajtam kívül egyedül az anyjára számíthat, aki az ország másik felében lakik, így komolyan egyedül maradna.

Volt már valaki hasonló helyzetben?

Tavalyi sztori összefoglalása, pszichiáter véleménye, konklúzió, ilyesmi Személyes sztori, szerintem tanulság levonására alkalmas.

Respect is not given. It's taken.

Valaki elhunyt?!

-1 szingli a fórumon.

Barátnőm 24, én 33. Voltak kezdeti súrlódások, de ezek nagyon szépen leredukálódtak így 1,5 év alatt. Szerencsére sokkal nyitottabb gondolkodású és haladóbb szellemiségű a kortársainál. A jelennel foglalkozunk és jelenleg nagyon szeretjük egymást és ez a lényeg. Persze sokszor beszélgetünk a jövőről is és vannak elképzelések, de meglátjuk hogy alakul. 2 év múlva szeretnénk nagyobb lakásba vagy házba költözni és gyerkőc is szóba került. Persze kizárólag a költözés után! Dolgozik most már lassan 3 éve, szépen bead a közös költségekbe, így nagyon szépen megvagyunk. A megengedéssel meg nem megengedéssel kapcsolatban mi eléggé kötetlenül vagyunk, mert nem tiltunk semmit a másiknak és elég nagy mozgásteret engedünk egymásnak. Mivel én techno rajongó vagyok és diszkópatkány, Ő pedig inkább chill, rap és hip-hop vonalon mozog, ezért elég ritkán járunk például együtt mulatni. Ő elmegy EFOTT fesztiválra, én meg B my Lake-re, mindenki a maga kis baráti társaságával. Nem vagyunk sülve-főve együtt, de így sokkal jobban értékeljük az együtt töltött időt (együtt élünk természetesen).