"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Tüzijáték 2006 és 10 perces katasztrófa
Ok lehet, de attól még feladataik közé tartozik az emberek védelme márpedig az kúrvára nem az, ha tudják, hogy jön a vihar nem csinálnak semmit mikor megvannak az erre megfelelő eszközeik.
Ez ellentmondás. Az evakuálás nem figyelmeztetés, hanem irányítás. A vihar előtt nem volt dolguk, csak hogy a megfelelő helyen legyenek. Utána pedig a tömeg irányítása volt a feladat. A vihar alatt nem tudom mit csináltak, de amikor mentem haza, már mindenhol ott voltak, és végezték a dolgukat.
Bocs de ez hülyeség. A rendőröknek az emberek figyelmeztetése is a feladataik közé tartozik. Lásd pl. az arvízi evakuálások.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
A tájékoztatás egészséges útja szerintem: Meteorológusok->szervező->nép
A rendőrök feladata a rend őrzése (a nevük is ebből ered).
Ez nagyrészt sikerült is, kivéve a pánikolós/fosztogatós helyeket. Erre jobban oda kellett volna figyelni, de mire odaértem bárhova, ott már rend volt, tehát nem tartott sokáig semmilyen zavargás.

Kíváncsi lennék a rendőröknek mégis mi a feladatuk ha nem a tájékoztatás? Miért nem szólitották föl a rendezőket a figyelmeztetésre?
Egy normálisan működő rendszerben ha csak 1% esély van arra, hogy katasztrófa lehet már az is elég, hogy figyelmeztessék az embereket. Márpedig itt világos volt milyen vihar közeledik.
Mint azt az általad bemásolt szövegben is le van írva itt mindenki hibázott. A minisztériumok, a főváros, a katasztrófavédelem, a rendőrség és a rendezők is.
Egy normálisan működő rendszerben ha csak 1% esély van arra, hogy katasztrófa lehet már az is elég, hogy figyelmeztessék az embereket. Márpedig itt világos volt milyen vihar közeledik.
Mint azt az általad bemásolt szövegben is le van írva itt mindenki hibázott. A minisztériumok, a főváros, a katasztrófavédelem, a rendőrség és a rendezők is.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Ez megint az utólag okosság. De senki sem tudta, hogy katasztrófa lesz belőle.
A rendőrök szóltak a rendezőknek, hogy tájékoztassák a tömeget. Ők ezzel letudták, és igazuk is volt, nem gondolták, hogy a rendezők ennyire leszarják. Sőt, ez sem volt a feladatuk.

Az egy dolog, hogy mit csináltak utána, de akkor is mint rendvédelmi szerv köteleségük lett volna közölni néppel a tényállást. Nem tették.
Amúgy nem a sima közrendőröket okolom mert lehet nem is tudott a közelgő viharról, hanem azokat a vezetőket akik parancsot adhattak volna, hogy rendőrautók tucatjai lepjék el a rakpartot és figyelmeztesség az embereket. Mivel a rendőrautókon van kihagosító simán megtehették volna.
Amúgy nem a sima közrendőröket okolom mert lehet nem is tudott a közelgő viharról, hanem azokat a vezetőket akik parancsot adhattak volna, hogy rendőrautók tucatjai lepjék el a rakpartot és figyelmeztesség az embereket. Mivel a rendőrautókon van kihagosító simán megtehették volna.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
A rendőröket ne szidjuk, azok közé tartoznak, akik jól végezték a munkájukat. Mindenhol ott voltak, és segítettek ahol tudtak. Bunkók sem voltak.
És tény, hogy nem voltak mikrofonközelben, ez igenis a szervezők dolga volt, hogy beleböfögjenek valamit.

A rendőrök szóltak a viharról a szervezőknek
A BRFK vezetője megjegyzte, hogy a szervezők ennek ellenére elvileg megtehették volna azt, hogy mikrofonon keresztül tájékoztassák az embereket. Arra a kérdésre, hogy a rendőrök ezt miért nem tették meg, Gergényi azt mondta: a rendőrök nem álltak a mikrofonok közelében, ráadásul ez nem a rendőrök dolga lett volna.
Na basszák meg a jó kurva édes anyjukat! Mi az, hogy nem álltak a mikrofon közelébe? Nehezükre esett volna a kint álló autók mikrofonjába beleböfögni? Mi az, hogy nem a rendőrök dolga figyelmezteni az embereket?
A BRFK vezetője megjegyzte, hogy a szervezők ennek ellenére elvileg megtehették volna azt, hogy mikrofonon keresztül tájékoztassák az embereket. Arra a kérdésre, hogy a rendőrök ezt miért nem tették meg, Gergényi azt mondta: a rendőrök nem álltak a mikrofonok közelében, ráadásul ez nem a rendőrök dolga lett volna.
Na basszák meg a jó kurva édes anyjukat! Mi az, hogy nem álltak a mikrofon közelébe? Nehezükre esett volna a kint álló autók mikrofonjába beleböfögni? Mi az, hogy nem a rendőrök dolga figyelmezteni az embereket?
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]