Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2006
De ha massát nem hívják be akkor megvan annak az esélye, hogy annyi előnyt szerez sumákkal szemben, hogy még akkor sem tudta volna behozni ha massa kimegy a boxba! Sumák akkor sem nyert volna!
Mellesleg ott a másik lehetőség, hogy massát nem hívják be, hisz az egyéni vb sokkal fontosabb mint a gyártóké. Úgyis mindenki arra emlékszik. Rádaásul a gyártók pontversenyében 7 pont kevesebb mint az egyéniben 10.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Csakhogy a lemaradós dologban inkább benne van a sikerül mint a nem sikerül dolog. Már csak azért is mert mikor kiengedik alonsot akkor schumit is lehetett volna. Mivel köztük volt még a mclaren box így amint rántják ki a renaultból a csövet már a ferrariból is húzhatják ki és még befért volna elé. Így viszont muszáj volt még tankolni, hisz később állt be.
Igen utólag könnyű okosnak lenni de attól ezt még eltaktikázták.
Igen utólag könnyű okosnak lenni de attól ezt még eltaktikázták.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Ha a sok volna között egy nem klappol(mint ahogy most is), máris bebukott ez a teória.
Szóval, mindkét verzióban benne volt mindkét lehetőség.
Útólag persze marha okosak vagyunk.
Szóval, mindkét verzióban benne volt mindkét lehetőség.
Útólag persze marha okosak vagyunk.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
Nem mert akkor együtt érkezett volna alonsoval a boxba és együtt is végezhettek volna. Így viszont mire schumi sorra került alonson már dolgoztak.
Egyébként ezt tavaly a mclaren is meglépte és bejött nekik.
Egyébként ezt tavaly a mclaren is meglépte és bejött nekik.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Nem mindegy, hogy azért bukott 10mp-et mert a boxban állt Massa mögött, vagy azért mert a pályán belassít?
Az, hogy Alonso beelőzte kb 0.2 mp-en múlott. Ez bekövetkezhetett volna a te általad említett verzióban is.
Az, hogy Alonso beelőzte kb 0.2 mp-en múlott. Ez bekövetkezhetett volna a te általad említett verzióban is.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
Dehogynem. Mikor kirakták az sc táblát schuminak a fékbe kellett volna taposnia és massát elengedni 10mp-re, hogy ne akadályozzák egymást a boxban. 

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Ez nem taktika. Simán csak pech. A safety carból valaki mindig rosszul jön ki, most ők. Alonsó pedig élt a lehetősggel.
Azért az se túl gyakori, hogy a ferrari egymás után 2 versenyt is eltaktikázik.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 22:27
- Szét*** az ideg [5552]
- 18:27
- Helyzetjelentés [157644]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
