A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
A MOZI bukása
hupsz: "formálya". ezen jót röhögtem, bocs érte
volt már téma, amiben nagyjából erről volt szó, csak eltolódott másfele, úgyhogy elfér itt ez is.
hogy érdemben is hozzászóljak: szerintem az egyfajta igénytelenség -vagy inkább más igények elébbhelyezése- az, ami a mozilátogatások számának drasztikus csökkenésére adhat magyarázatot. a látvány és hangzás elkorcsosult formálya az otthoni számítógépek, házimozik előtt ülve nagyobb szabadságteret ad: cigizhetsz, bármilyen oknál fogva leállíthatod, majd újra indíthatod a vetítést, eldőlhetsz, amit akarsz -és persze kevesebb anyagi ráfordítást igényel. kiküszöbölheted a véletlen kellemetlenebb csipkelődéseit, mint például a szar ízlésű közönséget, akik a legócskább poénon is röhögnek (ez engem zavarni szokott, ugyanakkor egy jobb vgjátéknál szeretem, ha összeolvad nevetésem a többiekével)
nem vagyok egy rendszeres mozilátogató, mert az én (ill. mi) otthonról történő kimozdulási igényünket nem igazán elégíti ki, ha pár perces utazás után ismét egy székben ülve ütjük el az időt

Remélem még nincs ilyen jellegű téma, ha igen, akkor ezt kérem töröljétek és elnézést.
Szóval szerintem feltétlenül szót kellene ejteni a dologról, egész iparágat megrázó és valószínűleg előbb-utóbb felemésztő folyamatról van szó, ami annak idején (kb. '50-es években) kezdődött, amikorra a televízió elterjedt. A videó és a videókölcsönzés sem éppen használt a dolognak, de a pontot az 'i'-re a DVD és az internet megjelenése tette fel.
Ezzel párhuzamosan -csak 2-3 évtizeddel később- kezdődött egy másik folyamat a Cápa c. Spielberg filmmel, ami bevezette a blockbuster (látványosságra, szórakozásra építő film) fogalmát, ami óriási pénzeket hozott Hollywoodba, ezzel fellendítve a filmgyártást. Mostanra azonban sorra buknak a nagy filmek, a King Kong is vártnál gyengébben teljesített, a Mission Impossible 3 szinte bukott, a Miami Vice pedig már örülhet, ha behozza a költségeit. Ezek az utóbbi évek eredményei, mert a M:I 2 még a legnyereségesebb akciófilm volt és a Titanic-ot sem kell bemutatni senkinek a maga több, mint egymilliárd $-os bevételével...
Szóval ki mit gondol a dologról, ki sajnálja, ki örül annak, hogy mostanra már az otthonában is élvezheti a -viszonylag- friss filmeket? Ilyesmi...

"Jeti, add ide a bőröd!"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 2. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. Nem áll túl jól a hivatalosan be sem jelentett új Ghost Recon szénája, megvághatják a játékot a határidők miatt
Legfrissebb fórumtémák
- 15:40
- Versenyszimulátorok [57]
- 14:08
- Kezd durvulni az időjárás! [4496]
- 13:21
- Warhammer 40,000: Darktide [202]
- 12:02
- boldog születésnapot nekem!:) [4016]
- 06:17
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [68]
- 00:09
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [9]
- 13:11
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15137]
- 13:05
- Ki mivel játszik mostanában? [8255]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]