Én viszont továbbra is azt a 32 embert (a támadót nem számítva természetesen) sajnálom, akik meghaltak. És közülük legalább 30 életét biztosan meg lehetett volna menteni, ha az egyetem nem tökörészik két órán keresztül, és nem akkor is még csak e-maileket küld szét (én tudom, milyen rendszerességgel szoktam olvasni az egyetemi postafiókomat), hanem mondjuk nyilvánosan kihirdeti az eseményt, esetleg le is zárja az épületeket. Bár eztán, gondolom, már lesz majd stratégia hasonló vészhelyzetekre kidolgozva...
Persze azzal is tisztában vagyok, hogy Irakban naponta halnak meg sokszor ennyien erőszakos körülmények között, úgyhogy a sors megint igazságtalan, de egy egyetemi vérengzést valahogy én is jobban át tudok érezni, mint az életet egy nemrég háborús zónában.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
