28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Sudden Strike



Írd ide hozzászólásod:

darkforce
darkforce [2151]
Igen, azthiszem a társalgók nagy része tisztában van a 2. vh-nak a harci körülményeivel. Hozzáteszem hogy oroszországba a hadművelet elején még a szarazság és a por is nagyobb károkat okozott mint az orosz haderő. Bár akkor még néhány százas német csapat is képes volt egy egész orosz ezredet semlegesíteni.

Az orosz hadsereg tankjai lényegében az igénytelen tűrésre voltak tervezve, de talán ez is vezetett ahoz, hogy arányaiban is a legnagyobb károkat szenvedték az összes háborúban résztvevő fél közül. A háborús áldozatok majdhogynem felét az orosz hadsereg katonái tették ki. Persze ez a német hadsereg Blitzkrieg taktikájának volt köszönhető, hogy az ellenség semlegesítése helyett inkább az elpusztitását választották. (Katlancsatánál sem várták meg míg kiéheznek az oroszok a városban).

Eggyetértek Menassor al a Sherman tényleg középpáncélos és nem összemérhető a tigrissel, viszont a szövetséges haderő ilyen tankból rendelkezett a legnagyobb példányszámmal, ezért gyakori volt a Sherman vs. Tigris menetek, persze ilyenkor egy tigrisre minimum 10 Sherman jutott, ennek ellenére még nagyrészük nem élte meg a másnapot.

teeb :
fontos megjegyezni a játékkal kapcsolatban, hogy a programban sok a komprommiszum a játszhatóság és a valóság között. Ha ez neked nem tetszik akkor ajánlom az APRM et (Allied Power Realism Mod) ami épp ezeket a "hibákat" javítja ki. Egyébként szerintem egészen élethűen adja vissza a taktikákat és a hangulatot a játék ezek ellenére is. Bár a második rész (mostmár hogy én is kipróbálhattam) sokkal élethűbb csatákat biztosít, azért én nem tekinteném az első részben sem hibának ezeket a jelenségeket.

WarGaming forever ! http://wargamer.hu

Vissza

Fórumszabályzat