Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A svéd indie stúdió, a Decemberborn 2019-ben jelentkezett eddigi egyetlen játékával, a Cathedrallal. Ez egy 8-bites platformer volt, amely akkor PC-re, a későbbi években pedig konzolokra is megjelent. A stúdió egy ideje már a folytatáson, egészen pontosan egy előzménytörténeten dolgozik, amely a Cathedral: Crow's Curse címet viseli.
Műfaját és stílusát tekintve nem különbözik majd elődjétől, hiszen ez is egy 8-bites, oldalnézetes fantasy platformer lesz. A főhős ezúttal az előző játékban még NPC-ként megismert Crow, egy shade sentinel lesz. Őt irányítva kell elátkozott erdőkben és ősi romok között kutatnunk a sentinelek rendjének eredete után, és a nyomára akadni annak a sötét erőnek, ami a rend elpusztításával fenyeget.
A játékmenet két pillérre épül: az ügyességi részekre, valamint a dinamikus csatákra. Az ügyességi részek a klasszikus platformer-elemekből építkeznek: szakadékokon kell átugrálni, felkapaszkodni magasabb helyekre, csapdákat kicselezni és hasonlók. A csaták során különféle szörnyekkel csaphatunk össze, amelyeket mind más taktikával győzhetünk le.
A Cathedral: Crow's Curse jelen állás szerint csak PC-re készül. A Steamen már elérhető a játék demója is, a teljes játék pedig a tervek szerint még idén meg fog jelenni.









