Gondolkodtam tegnap palán, aztán próbáltam életben elképzelni az esetet...
A paladin odament a tábortűznél ülő bérgyilkoshoz.
- Szeretném visszakérni a kölcsönadott cuccokat, van egy kis dolgom.
- Megint kimész.
- Ja, itt van nálam ez a hülye kő, gondoltam összetöröm, hátha lepattan belőle valami.
- Okés itt vannak, aztán vigyázz rájuk.
A paladin nem szólt semmit, csak elment. Az bérgyilkos addig nézett utána, amíg a páncélos alak el nem tűnt a tábor palánkja mögött.
Másnap egy varázslónő hozta a hírt, hogy a paladint lerohanta három őrült barbár. Valami méltóságról meg érdemekről üvöltöztek közben. Egy ideig jól mentek a dolgok, de aztán a három barbár - akik a becsületről is üvöltöztek néha - a varázslónőre és a paladinra szórtak valami becstelen átkot. A kántálásból csak a "battlenet" és a "lagg" szavakat lehetett érteni. A paladin hiába próbált mozdulni, ütni, gyógyulni, nem történt semmi. Mire egy végső elkeseredésében visszavarázsolta volna magát a táborba, már halott volt. A varázslónőnek az utolsó pillanatban sikerült elmenekülnie.
- Később visszamentem a holltestért, de nem volt ott. Ahol meghalt, ott valaki a sziklába véste, hogy "B.U.G.", de fogalmam sincs mit jelent - közölte a varázslónő.
Az assasin szótlanul meredt a tűzbe. Mióta a paladin elment, nem is mozdult onnan. Végül felállt és csak annyit mondott:
- Ba**a meg a cuccok nála maradtak...
Aztán elindult, hogy csúnyán elkenje a három részeg barbár száját.
R.I.P. Knightlite, 44
"We're paratroopers, lieutenant. We're supposed to be surrounded."