A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2007
az irónia nem teljesen helyénvaló. emlékszem még, mikor palik fejhangon üvöltötte, hogy "sumi1 leelőzi sumi kettőt, de sumi 2 visszaelőőőőz". nem mondom, hogy kiemelkedő pilóta volt, mert túl rövid -mondhatni ponttal megrajzolható- intervallum az, amit fénykorának tekinthetünk, így nehéz megítélni ezt, de van egy sanda gyanúm, hogy túl korán beleveszett a forma 1 vonzataiba (pinák, pénz ésatöbbi) és igen gyorsan megélhetési pilótává vált..
"Én sajnálom Ralfot, mert ennél jobb pilóta (legalábbis volt), mintsem ilyen megítéléssel szálljon ki a F1-ból."
Igen, az "eredményei" is őt igazolják!
Igen, az "eredményei" is őt igazolják!Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
Ralfi ha jól tudom most 28 misit kap idén (+-1 misi
). 24-5-ért szerződött át (éves szinten persze).
Én sajnálom Ralfot, mert ennél jobb pilóta (legalábbis volt), mintsem ilyen megítéléssel szálljon ki a F1-ból. Egy időben pedig még reméltem, hogy lesz valaki, mert a Williams-sel voltak jó pillanatai.
). 24-5-ért szerződött át (éves szinten persze).
Én sajnálom Ralfot, mert ennél jobb pilóta (legalábbis volt), mintsem ilyen megítéléssel szálljon ki a F1-ból. Egy időben pedig még reméltem, hogy lesz valaki, mert a Williams-sel voltak jó pillanatai.
http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
