.
Vitathatatlan zseni igen. De én emlékszem, hogy 97'-ben megpróbálta kilökn Villeneuve-öt, amiért el is vették az összes VB pontját (tehát bizonyított a dolog, nem én találtam ki). És akármennyire is drukkoltam Schuminak én is (inkább csak az Alonso elleni dologban), szerintem eddig Alonso-nak 1 "balhéja" se közelítette meg ezt a baklövést Schumitól.
Az emberek ilyenek, hülyék és meggondolatlanok, ráadásul rohadtul nem tudunk veszíteni sem. Schuminak is voltak necces pillanatai karrierjében. És ellene szóljon, nem 25-26 éves fejjel csupán! Utána mégis megtudott változni, pozitív értelemben és emberileg is feltudott nőni a teljesítményéhez. Drukkolok Alonsonak ehhez (VB-t ne nyerjen!!!) és Hamiltonnak is, hogy ne egy következő Alonso (ezt csak emberileg értem, nem vonom kétségbe, hogy skillesebb pilóta mint Alonso, bárellentétben sokakkal, engem még nem győzött meg erről az idei teljesítménye) legyen belőle, mert erre is vannak utaló jelek azért.
"Hogy miért kétszeres műVB Alonso? Ezerszer leírtuk már."
igen, elnézést is kértem
, utánaolvasgattam és azok kapcsán írtam azt, amire te nem reagálsz, önuralomra hivatkozva
. Nem is kell, elég ha magadban adsz igazat majd kis idő mulva 

.http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P
