"történetorientált", "az interakció jóval többen merül ki, mint pl. az akciójátékokban", "párbeszédek dominálnak", "a történet elsődleges és többnyire a játék legfőbb eleme"
Nos, ez nem igazán meghatározás... Játszottál crpg játékokkal, és csak úgy "érzésből" levezetted, hogy mi is az az rpg...
Akkor szerintem a CRPG (mert ugye valójában erről a kategóriáról beszélünk, az igazi RPG az picit más): a fő hangsúly az avatáron (akinek a szerepét játszod tulajdonképpen), és annak a tulajdonságain van, amelyeket a játék során bizonyos határok között saját ízlésed szerint formálsz, és amelyek valóban befolyásolják a játék menetét, a döntéseid pedig a játék történetét és végkifejletét.
Egyébként tudom mi az a Diablo meg Fallout, de így "ráérzés" alapján kategorizálni őket...
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Egyéni titulusok PC-n!
Nem akció és fejlődés, hanem történetorientált, illetve az interakció jóval többen merül ki, mint pl. az akciójátékokban! Adok-kapok helyett a párbeszédek dominálnak, a történet elsődleges és többnyire a játék legfőbb eleme, illetve gyakran kerülünk választási lehetőségek elé, amik többnyire morális jellegűek.
Egyébként könnyen ráérezhetsz, hogy mi az akciójáték (pl. Diablo) és mi a hardcore rpg (pl. Fallout), ha mindkettő kipróbálod, nem fogsz belezavarodni soha többet
Egyébként nem okoskodni akartam, csak picit helyretenni a dolgokat, attól, hogy a Titan Quest és a Baldur's Gate azonos nézetet használnak, ill. fantasy világban játszódnak, még nem lesz azonos a műfajuk. A World of Warcraft sem rpg, hanem egy menedzserjáték, vagy inkább menedzserakciójáték, egyfajta fantasyszimulátor.

Respect is not given. It's taken.
Node akkor mitől rpg egy rpg? Mert meg nem magyaráztad, csak hasraütésszerűen ráfogtad egyikre hogy szezon, másikra hogy faszod.
Ezek nem RPG-k, esetleg a Jade Empire.
A többinek van saját műfaja és az a hack'n'slash... Ne keverjük már a szezont a faszommal! RPG-k például: Wizardry sorozat, Baldur's Gate sorozat, Fallout 1-2, The Witcher, Neverwinter Nights vagy az Arcanum.
Még az Oblivion és a Morrowind is csak nagy jóindulattal sorolható ide, pl. főleg azért, mert máshová nem nagyon...

Valamilyen szinten mindegyiket RPG-nek titulálják. Most abba kár belemenni, hogy melyik "rpg-bb" mint a másik, és miért "rpg-bb" a másiknál...
Na de az multy, és az ember el is várja, h fejlödjön emberi MI-hez képest, nemde? Az csak villogás az emberi társadalomban, és sztem a single-t ne keverjük a multyval, mert így van akkor bármely játék MÁS lenne, ha viszonyítanánk a multyhoz.
pl. ezek eredeti rpg-ék: Titan Quest, Diablo, Hellgate London, Jade Empire... nem?
pl. ezek eredeti rpg-ék: Titan Quest, Diablo, Hellgate London, Jade Empire... nem?
Ühüm, szóval akkor a Call of Duty 4 is szerepjáték, mert multiplayer részben szintet lehet lépni és tulajdonságot választani...
Értem.
Értem.
Respect is not given. It's taken.
Az rpg olyan gém, ahol van szintfejlődés a karaktereinknek. Nem-de?
Igaz a Stalker kicsit kivülálló e terén... bár lehet rosszul tudom?
Igaz a Stalker kicsit kivülálló e terén... bár lehet rosszul tudom?
"legjobb rpg: Jade Empire"
"leghangulatosabb rpg: Stalker"
Akkor most azt játszom, hogy durván utólért a konvergencia és spórolnom kell a karakterekkel, ezért csak szimplán:
Azt azért hadd kérdezzem meg, ugye tudod, hogy mi az az RPG?
"leghangulatosabb rpg: Stalker"
Akkor most azt játszom, hogy durván utólért a konvergencia és spórolnom kell a karakterekkel, ezért csak szimplán:
Azt azért hadd kérdezzem meg, ugye tudod, hogy mi az az RPG?
Respect is not given. It's taken.
Hy!
Nehéz adni címet, de hátha értitek...
Megcsappant a szemem egy honlapon és megtetszett ottan e hasonló topik, csak az filmre volt értve, de itt PC.
Utóbbi évek legjobb játékai, és legrosszabb játékai különböző stilusjegyekben!
Ja és fontos! Több titulusban egy játék nem szerepelhet, mert annak nincs értelme!
Itt az lenne a lényeg, h ki melyik játékot tartja a különböző stilusokban: műfajokban, karakterekben, sorozatokban, zenében, látványban, legszebbnek, legszebb karaktereknek, legrosszabb karaktereknek, hangulatban, és stb-ben a játékokat. Persze ez saját egyéni vélemény! És emlékezzünk a múltra. Remember!
Tehát:
Utóbbi évek legjobb játékai véleményem szerint:
Saját titulusaim!
leghangulatosabb: Rainbow Six Vegas
legjobb kommandós: Rainbow Six Vegas
legjobb lopakodós: Splinter Cell: Chaos Theory
legjobb karakter: Cpt. Price (CoD's)
legjobb negatív karakter: Dahakka (PoP:WW)
legjobb zene: Freedom Fighters
leglátványosabb: Crysis
legjobb rts: MTW 2
leghangulatosabb rts: Age of Mythology
legjobb modernkori háborús játék: CoD 4
legjobb modernkori rts: World in Conflict
legjobb 2. világháborús játék: MoHAA (ez sztem mindenkinek alap XD)
legjobb folytatás: Splinter Cell széria
legjobb inváziós, apokaliptikus pc: Freedom Fighters
legjobb színvonalas pc: CoD 4 (eddig)
legjobb rpg: Jade Empire
leghangulatosabb rpg: Stalker
legjobb képregényadaptációs játék: Spider-man 3
legjobb szimulátor: NfS:MW
legjobb western pc: Call of Juarez
legrosszabb játék mindenben: MoH:Airborne

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]