Fórum » Nem számítástechnikai témák
Nyitottak már rátok szex közben? (14+)
Jah, bár különösebben nem foglalkoztatott mit gondolnak. Aztán mikor már untam, akkor mondtam nekik hogy van még 3 másodpercük hogy röhögjenek, aztán kuss van. És ebből már 2 eltelt. Szóval utána kuss lett 

lol, képzelem hogy ment a röhögés... 

Szerencsére nálam már nem áll fent a rámnyitás veszélye, mert már egy ideje saját albérletben lakok, így azt csinálom, akkor, akivel csak akarom
Most nemrég vicces volt, megbeszéltük hogy Feneketlen tóhoz lemegyünk haverokkal iszogatni, stb. Előtte még persze alaposan megdolgoztuk egymást az asszonnyal, aminek az lett a vége, hogy remegő lábakkal, szétcsúszott fejjel vánszorogtunk oda, szinte azt se tudtuk hol vagyunk. Lépcsőzés meg kifejezetten halál volt, szine a lábamat se bírtam emelni. Ráadásul ott volt az exem is, aki már ismerte a jelenséget, szóval le is vágta mi a téma, szóval ott röhögtek rajtunk. De kb. leszartam

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]