28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Planescape: Torment



Írd ide hozzászólásod:

asas01
asas01 [12269]
Azt a küldetést pont elszúrtam. Elmentem a gonosz csávóhoz, hogy meghallgassam az ajánlatát, majd mikor nem fogadtam el rámtámadt és miután viszavonultam a másik bandához, nem sikerült megvédenem a nőt, úgyhogy mindkét csapat kipusztult.
Patcheket feltettem természetesen mielőtt még elkezdtem volna a játékot, ez mindig az első teendő. Az RPG.hu-t meg meglesem majd, bár újrajátszani egy darabig biztos nem fogom a játékot, úgyhogy sokat most nem tanulhatok ott, de azért kösz.
BG 1-et meg már legalább 3-4x végigvittem, úgyhogy az most szintén felejtős nálam, inkább az NWN 2-t vagy az Icewind Dale-t kezdem majd el újra, mert ezekbe korábban már belefogtam, csak valamiért nem fejeztem be egyiket sem.
A Torment sztorija tényleg nagyon el lett találva, nekem a Planescape világ is sokat adott a hangulathoz, jó volt végre kicsit elszakadni a Sword Coast-tól. Szívesen látnék még néhány ebben a világban játszódó játékot, egy kis kreativitással sokat lehet belőle kihozni. Csakhát rendes cRPG-k sajnos manapság már nem nagyon készülnek.

i tell it like it is, cause im a bold figure

gothmog
gothmog [5156]
Már nem emlékszem pontosan, nem "tudatosan" csináltam a dolgot. De vannak fontos pontok, így például annál a küldetésnél, ahol a két egymással szemben álló banda van (azon a térképen, ahol az Aoskar papot is találod), és el kell döntened, hogy kinek segítesz vagy kiket ölsz meg, nos az például emlékszem, hogy számít.
Mindenesetre a törvényes jellemhez hazudozni sem szabad.

Amúgy bizonyára nem illik más fórumokat reklámozni, de most kívételesen megteszem és ajánlom figyelmedbe az rpg.hu Planscape: Torment fórumát, mégpedig azért, mert az többé-kevésbé rendszeresen aktív, ahogy észrevettem, valamint mert a játékot honosító brigád vezetője is rendszeresen benéz oda, és ő meglehetősen profi a játék dolgait illetően (de nem csak ő, előfordul ott még néhány kemény hc-szerepjátékos arc).

Hmm, én meg a BG-t nyomom most (BG EasyTutu verzióval) Rengeteg nem hivatalos mod van hozzá, melyek segítségével a BG1-et is a BG2-engine-jével (felbontás!!, kitek stb.) játszhatja az ember, sőt, valóban profin megcsinált NPC-mod segítségével még az BG1-es NPC-k is a BG2-höz hasonló módon beszélgetnek egymással időnként, nem is beszélve a kitek kiegyensúlyozó (kiszínesítő) modokról (pl. Rogue Rebalancing mod). De még sorolhatnám.
Itt érdemes körülnézni. Ha kedvet kapsz hozzá, írj be ide nyugodtan (vagy írj e-mailt) és küldök listát, hogy mit és milyen sorrendben érdemes telepíteni belőlük (mert nem mindegy...)
De egyébként a Tormenthez is van itt nem hivatalos patch és egy-két apróbb mod, amiket érdemes lehet felrakni (a patchet mindenképpen).

Ja, még régebben írtam, hogy nálam a Torment veri a BG2-őt... Én ezt tartom. Nálam a mai napig így van. A Bg2 sokoldalúbb és sok szempontból jobb játék, de a Torment története, ha megérti és átéli az ember (és mondjuk int/wis/cha hármasra gyúró karakterrel játszik az ember, hogy a lehető legtöbb dolog kiderüljön), akkor verhetetlen. Csak félve merek belegondolni, hogy ez a történet mire lenne képes egy mai mass-effect stílusú filmszerű, profin megrendezett videókkal megspékelt, full szinkronizált változatban

Endure. In enduring, grow strong.

asas01
asas01 [12269]
Igen, pont az alvás miatt nem akartam, hogy varázsló legyen a karakterem, éreztem, hogy lesznek szituációk, ahol nem tudnak majd segíteni a harcos csapattársaim, a varázslatok pedig gyorsan elfogynak. Harcossal nagyon egyszerű volt a játék gyilkolászós része, így ki lehetett élvezni az sok apróságot, anélkül, hogy folyamatosan egy-egy kűzdelem miatt kelljen idegeskedni. Az intelligenciát harcos létemre felturbóztam én is, ráadásul tetoválásokkal is növeltem, úgyhogy 16-17 volt a végére. Agybogarakkal 25-re is feltornásztam, de azt csak a játék legeslegvégebblegvégén próbáltam ki, így nagy különbséget nem észleltem.

Gothmog: komoly? Emlékszel még, hogy mitől változott meg lawful-ra vagy good-ra? Attól függ, hogy melyik frakcióhoz csatlakozol? Amikor lehetett mindig jól cselekedtem, úgyhogy az nyilván nem elég.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Raistlin666
Raistlin666 [4860]
Naná, hogy olvassa más is ne izgulj!
Én úgy emlékszem, hogy a harcos karakterem nem nagyon mozdult el a kaotikus útról, viszont a mágusomnak sikerült. Igaz azzal nem vittem végig a játékot teljesen. De arra emlékszem, hogy a harcos útja jóval könnyebb volt eleinte. Az alvás erős korlátozása (mondjuk a BG és IWD gammákhoz képest) eléggé megnehezítette a mágusom dolgát. Viszont cserébe a magas intelligencia és bölcsesség értékeknek köszönhetően eszméletlen párbeszédekbe bonyolódtam szinte "mindenkivel"...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

asas01
asas01 [12269]
Na, tegnap este(ma hajnalban) sikerült végigvinni és kipróbálni, hogy milyen egyéb befejezéseket érhetek el játék végére kerekített karakteremmel.
(a következő rész kisebb spoilereket tartalmaz)

Visszatekintve azt kell mondanom, hogy tényleg elképesztően jó a Torment, minden megvan benne, amit elvárok egy RPG-től, beleértve azt is, hogy megfelelő döntések meghoztala árán még a legkomolyabb csatákat is el lehet kerülni időnként, de legalábbis meg lehet őket könnyítani, így csak egyszer fordult elő az egész játék során hogy a harc hátráltatta volna a haladást, nyugodtan a történetre és a párbeszédekre koncentrálhattam.
Újra elkezdeni az egészet nem lenne türelmem, úgyhogy a játék befejezése után elolvastam egy részletes végigjátszást, egyszerűen lenyűgöző, hogy milyen részletgazdag a Planescape világa és, hogy mennyi mindenről maradtam le az alaposnak gondolt kalandom során.
Egyetlen, amit sajnálok, hogy nem találtam random portalokat, pedig egy egész szeméttelep és egy fél temető volt rendszerint a karaktereimnél, hátha valamilyen szükségtelennek tűnő tárgy vagy egy levágott testrész megnyit egy átjárót. Persze ami igazán fontos lett volna, azt nem cipeltem magammal, így egy altenatív befejezésről is lemaradtam, de cserébe soha nem volt szabad hely a hátizsákomban. Ja, meg azt is sajnálom picit, hogy gyakorlatilag nem tudtam változtatni a beállítottságomon, csak chaotic neutral és true neutral voltam egész végig, felváltva. Gondolom gonosz karaktert a Lothar patkányszerű szolgájának halott kezei közül kitépett könyv segítségével lehet lehetett faragni, de arra volt egyáltalán esély, hogy jóságos, esetleg törvénytisztelő és jóságos is legyen a főhős? Vagy az ember természetés semmi nem tudja megváltoztatni? Ezt már nem fogom kideríteni, de ha valaki lenne szíves és elmondhatná, hogy ez lehetséges volt-e egyáltalán és nem tökfölöslegesen cipeltem-e Trias kardját is, annak örülnék. Feltéve persze, hogy rajtam kívül bárki olvassa még ezt a topikot.

Annyira bejött ez a játék, hogy mindjárt elő is kapom újra a BG 2-t vagy befejezem végre az Icewind Dale-t, amit évekkel ezelőtt hagytam félbe. Mindenkinek csak ajánlatni tudom a Planescape-et, nem túlzott senki, aki azt állította, hogy zseniális.

i tell it like it is, cause im a bold figure

Vissza

Fórumszabályzat