Don-kanyar Emlékjáték

Bre szavazok A panzeromnak meg RIP

Chef : -You shouldn't have done that Stan. / Stan: -Why? / Chef: -Because now it's on!

Ó, hát csak mondom, karácsonykor mégse lőjünk már. Egy másik fórum egy hozzászólását idézném:

"FÖLDI POKOLBÓL JÁTÉKTÉR

A futballtörténelem alighanem legelképesztőbb mérkőzését 1914 karácsonyán játszotta a Királyi Walesi Lövészek 2. Zászlóalja és a franciaországi Frélinghien városánál velük szemben elhelyezkedő 6. Porosz Vadászzászlóalj – történetük a humanizmus egy ritka pillanata volt a milliókat értelmetlenül elemésztő „nagy háborúban”.

A két, egymással szemben magát beásó zászlóalj közül a németeknek támadt az a gondolata, hogy karácsonykor le kellene állni a harccal – innen pedig adjuk át a szót C. I. Stockwell kapitánynak, aki a walesiek magas rangú tisztje volt.

„Életem legkülönösebb karácsonya volt… Délután fél kettő körül elmentünk a fedezékekbe, hogy elköltsük a karácsonyi ebédet. Reggel köd volt, erős fagy. A németek átkiabáltak valamit, de szigorúan megtiltották nekünk, hogy barátkozzunk az ellenséggel. Egy őrmester futott hozzám, hogy felszállt a köd, és német tisztek állnak a senki földjén, fegyvertelenül. Azt kiabálták: „Ne lőjetek, ma nem akarunk harcolni! Küldünk nektek egy kis sört!” Átgurítottak egy hordót.”

Így kezdődött. Stockwell megparancsolta az embereinek, hogy ne lőjenek a németekre, és az angolok is ajándékokat küldtek a lövészárkokba. Az egységek a délutánt dalok éneklésével és ünnepléssel töltötték. Egy lövést sem adtak le másnap reggelig. Hódolhattak közös szenvedélyüknek – a labdarúgásnak.

Emléklap az 1914-es esemény tiszteletére
Emléklap az 1914-es esemény tiszteletére
„Életemben nem volt még ilyen emlékezetes karácsonyom. Egy lövés sem dördült el, a katonák énekeltek és barátkoztak. Még egy gyors focimeccs is volt, miután kialakítottunk egy pályát a lövészárkaink mögött! A németek átjöttek, hogy eltemessék egy mesterlövészüket, a mieink segítettek nekik. Este együtt vacsoráztunk, cserélgettük a dolgainkat. A németek kivilágították a lövészárkokat. Elképesztő, hogy ezekre az emberekre lőttünk folyamatosan az elmúlt hetekben. Sose hittem volna, hogy a senki földjén rázok kezet a németekkel karácsony napján, és szerintem ti sem. Valami talán mégis lehet a karácsony szellemében…” – írta egy fiatal frontharcos szüleinek címzett levelében. Az illető nem nevezte meg magát, a boríték pedig eltűnt, de az eredeti levél (amely csak 2006-ban került elő, és forintban milliós összegért kelt el) az egyik legelképesztőbb dokumentuma az 1914-es karácsonyi fegyverszünetnek.

Az utódok pedig nem felejtettek: a fegyvernyugvás 90. évfordulójára a két egység mai utódai ismét megmérkőztek. A meccset Miles Stockwell őrnagy szervezte, az első világháborús beszámolót író C. I. Stockwell kapitány unokája. A két csapat egy márvány emléklapot helyezett el tisztelete jeléül a fegyvernyugvásnak helyet adó területen, majd megmérkőzött: a németek nyertek 2–1-re.

Hogy mi volt az 1914-es meccs eredménye? Ezt senki sem tudja biztosan. De nem is ez számított. És hogy mi történt másnap reggel? 8.30-kor az angolok felhúztak egy zászlót, „Boldog Karácsonyt!” felirattal. A németek egy „Köszönjük!” zászlóval válaszoltak. Stockwell kapitány háromszor elsütötte a fegyverét a levegőbe.

A háború folytatódott."



Viszont ha már írok, akkor a parancsokhoz...

Martin: Vettem, vortóbot meg most informálom, mivel láthatóan próbál segíteni.
Csirke: Verstanden, mindenki lő állatmód, cél az oldalát mutató harckocsi.
LM: Na hja, hacsak az elgondolásod nem változott azóta, jobb ötletem nekem sem lenne.
vortób: A háromból két harckocsira megfelelő a rálátás (a középső egy fenyves-csoport mögött ácsorog), cél: 400ą25 méter, de a páncélelhárító kapacitásod a 3,7-es [ami a jelek szerint úgy tűnik, egyébként is elégtelen a páncélosok ellen, mert konrad 40-es gépágyúja is lepattog róluk] elvesztése óta a molotov-koktélok kivételével kvázi-nullára redukálódott a páncélelhárító képességed. (A géppuskák a páncélkocsik ellen véglis egy próbát megérnek ugyanakkor, ún. magvas lövedékkel akár 10mm is átüthető velük) Azaz, valószínűleg az egyetlen módja, hogy segíts Martinnak, hogy fogod a gyalogságod, és 400 métert lefutsz velük effektív ellenséges tűz alatt, szétcsapod az orosz technikát, majd vissza. Lehet még próbálkozni az aknavetővel, nekem egyszer (...a "pár" év alatt ) sikerül beszabnom vele egy StuGIII-as tetőlemezét. De hát az egy StuG volt.
vortób hdgy. elrejtőzik, a harckocsi Shoot&scoot-tal bepróbálkozik az orosz technikán!
konrad: Helycsere, vettem! A "kutatómunka" meg igazán nem érdemel semmit (bár köszönöm ), elvégre emlékeztem, hogy láttam már valahol, ez erősen leszűkítette a dolgot.
lord: Minden érthető, aknavetők tűz! Majd írom, hogy hogy állunk a lőszerrel, meg az oroszokkal.

És végül:
@vortób: Ez egy jó kérdés, hogy mi legyen a "nem használt" segítséggel. Azon tűnődöm, hogy mivel már nagyon-nagyon valószínűtlen (=> esélytelen), hogy bárki jelentkezzen a játékra, ezért
a.) Kiosztom a két, legnagyobb szarban lévő védelem között (ez jelenleg Te vagy és Csirke, úgy néz ki), de ez viszont abból a szempontból eee, hogy ha a srác, akivel az oroszokról konzultálok, úgy dönt, hogy elmegy a szárnyakra, vagy... (és itt szivárogtatnék ki taktikai infókat, amit persze nem teszek ), akkor úgymond bukón van a segítség sztori. Ugyanígy kioszthatnám a szárnyak között is, mondván, hogy úgysincs munkájuk, vagy kioszthatnám a támadók között is, mondván, hogy ha bevállalósak, úgyis szükségük lesz arra, hogy lényegében duplázódjon a létszámuk. Ezért ezt a döntést nem én hoznám meg, hanem szívesebben venném, ha Ti, játékosok döntenétek arról, mi legyen az utánpótlással.
b.) kisorsoljuk a jelenlévők közt.
c.) A blog-játékhoz hasonlóan közösen irányítanátok, amit viszont a veszteségek egyértemű könyvelhetősége és az enyhe kaotikusság miatt nem javasolnék, nem mintha ez nem huszadrangú dolog lenne, csak akkor már halál szedett-vedett lenne a játék. Bár legalább hűen prezentálná a valóságot.