Nos ismét csak a lentebb említett könyvet tudom ajánlani, illetve az Android kiadótól A világ legnagyobb UFO katasztrófáit. Vannak régebbről feljegyzések. Olyanok is, amelyek tényleg hihetetlenek. A római korban, és egyébb helyeken is, de az 1600-1700-as évekig "lebegő pajzsként" emlegették. Volt olyan írásos feljegyzés, amely kerek-perec kimondja, hogy nem földi eredetűek, és vannak olyanok is, amelyek azt állítják, hogy beleavatkoztak a történelembe:
Nem emlékszem már, hogy hol, és mikor (csak a tények maradtak meg bennem). Sablonos történet az ókorból, 2 nép összetűzése, háború, ostromok. Na mármost egy "várat", (inkább nevezzük kőből épített bombabiztos erődnek) ostromol az egyik fél. Egyik pillanatban megjelenik egy "pajzs" az égen, 3x körberepüli az erődítményt, majd az gondol egyet, és leomlik magától.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
U.F.O. szellem, stb...
Egyébként én még egy dolgot nem értek, ami tegnap jutott az eszembe. Ha valóban igaz az, hogy például Roswellben történt ufókatasztrófa, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a történelem folyamán máskor is előfordult már, hogy nem túl szerencsés véget ért egy földönkívüli űrhajó földi kiruccanása. Na most, eltekintve azoktól, amik a légkörben szénné égve csapódtak be, valami nyomuk nem kellett volna, hogy maradjon ezeknek? Akkoriban még nem volt FBI, amely azonnal kivonuljon, és elrejtse a maradványokat, szóval valami feljegyzésnek, tárgyi bizonyítéknak nem kellett volna maradnia róluk/belőlük?
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 13:49
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [74]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]
- 14:00
- Versenyszimulátorok [61]