
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Call of Juarez: Bound in Blood
dx9-el is nagyon nagy gondok voltak. Általában azért nagyjából naprakész szokott lenni a config-om, de emlékszem hogy CoJ-ben elég sokszor indokolatlanul leesett az FPS. A folytatásban szerencsére semmi hasonló probléma sincsen. Nem mértem, de ránézésre stabil 50-60 végig. Szóval tudnak a fejlesztők ha akarnak. 

Jó, de azt te sem gondoltad komolyan amit írtál (gondolom). Annak ellenére, hogy az alap játék nagyon erős gépet kívánt a DX10 patch előtt azért nem volt olyan eszement gépigénye, mint utána. Az a DX10 patch tényleg arra volt jó, hogy van ilyen is, szép, de a gépigény kb. annyira volt elrugaszkodott a grafikai javuláshoz képest, mint a CoH esetében. Ott is kb. harmadolódott a teljesítmény, közben minimális volt a látványbeli különbség.
Azért nem abból indulj ki, hogy az ilyen pót DX10 akármivel hogy ment, mert az tényleg csak foltozgatás volt az optimalizálás teljes hiánya mellett.
Azért nem abból indulj ki, hogy az ilyen pót DX10 akármivel hogy ment, mert az tényleg csak foltozgatás volt az optimalizálás teljes hiánya mellett.
Persze, hiszen abból indultam ki, hogy folytatják hálás szokásukat, és nyersen rábasszák a DVD-re, aztán kösd rá a szomszéd gyereket is a gépedre, hogy az ő neurális hálója is besegíthessen a shader számításokba...
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
Én meg emlékszem, hogy írtad, hogy quad-sli kell majd az 1280x1024-hez...
Emléxem, hogy mondtad, hogy az előző játék nem optimalizálatlan volt, hanem szarok voltak az akkori hardverek, hát nekem azóta is az a hardverem van és érdekes módon ez gondtalanul fut maxon, pedig elvileg jobb, fejlettebb meg miegymás...
Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.
Végre van megjelenési időpont is!
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 2. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 3. Mindenki megnyugodhat, idén ősszel is lesz foci – kiderült, mikor jelenik meg az EA Sports FC 27
- 4. A Techland áthidalhatatlan gondokba ütközött a Dying Light: The Beast előző konzolgenerációra való megjelenésével kapcsolatban
- 5. Jön egy új kukacos játék, de ebben nem lőni fogjuk egymást – készül a Worming from Home
Legfrissebb fórumtémák
- 16:21
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [80]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]