Az a helyzet, hogy a csapatok már ezt a mennyiséget is soknak tartják, arról nem is beszélve, hogy mennyire megnövelné a költségeket ha 25-30 verseny lenne, pedig éppen ennek az ellenkezőjére törkeszik mindenki. Egyébként a jegybevétel a Forma 1 bevételeinek csak nagyon kis hányadát teszi ki, ráadásul sok helyen (főként Ázsiában) nem igazán telnek meg a lelátók még a futamok napján sem.
Ami Massa helyettesítését illeti, én Badoer helyett inkább Marc Gené szereplésére tippelnék. Schumi jó lenne, de nem hiszem, hogy van realitása, Alonsonak pedig én jövőre sem örülnék, az idény közbeni szerződtetésének meg főleg nem, arról nem is beszélve, hogy az szerintem gyakorlatilag Massa kirúgását jelentené a jelenlegi helyzetben, ami nem lenne éppen szép gesztus a Ferraritól. Ebben a szezonban már úgyis csak tesztel a Ferrari, arra meg jó lesz valamelyik tesztpilóta is.
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2009
Igazán ki lehetne bővíteni a 17 versenyt 20-ra, 25-re, vagy akár 30-ra is. Van annyi pálya, és biztos lenne a bevétel a jegyek miatt, mindenhol szereteik a Forma-1-et.
"War does not determine who is right - only who is left." - Bertrand Russell
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 4. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 5. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
Legfrissebb fórumtémák
- 13:08
- Szét*** az ideg [5559]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
