Nem rühellem Én az összes gyári csapatot, csak az említett két csapat sorsa hagy hidegen!
Viszont az általad megpendített dologtól én is tartok egy kicsit. Egyik új csapatról sem tudok sokat és Én sem nézném szívesen ha jövőre az ő autóik másodpercekkel lennének lemaradva az összes többitől...
Ebben nem értek veled egyet. Én örültem annak, amikor a Minardi, az Arrows, a Super Aguri és hasonló csapatok eltűntek a Forma 1-ből, akik esetében azt sem lehetett tudni, hogy a következő futamon el tudnak-e majd indulni, vagy akiknek a lassú autóik miatt be kellett vezetni a 107%-os szabályt. Komoly csapatokra van szükség, amit gyári támogatással lehet a legkönnyebben elérni (az most más kérdés, hogy egy tolvonással képesek felszámolni a Forma 1-es programjukat). Éppen ezért sajnálom, ha egy gyári csapat távozik (persze azt is, ha egy komoly hagyományokkal rendelkező privát csapat, mint például a Williams), mert ezzel a Forma 1 is veszít a rangjából. A FIA-FOTA párharc idején is volt róla szó, hogy azért nem mindegy, hogy a pályán Ferrari, a McLaren, a BMW és a Renault küzd egymás ellen, vagy a Prodrive, az US F1, a Campos és a Manor autói.
Nemrég olvastam egy cikket, amiben Mario Thiessen éppen azt fejtegette, hogy sem létszámban, sem pedig költségvetésben nem tartoznak az élmezőnybe, a csapat hinwili részlege nagyjából most is úgy működik, mint amikor Sauber néven versenyeztek. Nem hinném, hogy a pazarló költségvetés lett volna a kiszállás valódi oka.
Kösz!
Egyébként lehet nem is volt akkora ökörség Mosley költségcsökkentős terve, hisz szerintem a BMW döntésében az idei eredménytelenség mellett a magas költségek is közrejátszottak, mivel egy jóval szolidabb költségvetéssel még simán adtak volna maguknak pár évet...
Amúgy Én nem siratom a BMW-t, mehet a levesbe a Toyotával együtt...
Na igen, a Renault helyzete is kétséges. Nagyon úgy néz ki, hogy, ha nem is egycsapásra, de szépen lassan kiszivárognak majd az autógyárak a Forma 1-ből. Lehet, hogy ismét eljönn a független konstruktőrök korszaka? Ebben az esetben a költségcsökkentési törekvéseket nem az FIA-nek kell majd erőszakkal keresztülvinnie, hanem megteszik maguk a résztvevők.
Egyébként üdv a fórumon!

Üdv Mindenkinek!
Szerintem a Toyota mellett a Renault is már fél lábbal kint van az F1-ből! Igaz hogy a Renault szereplése sokkal sikeresebbnek mondható mint a Toyotáé, de a jelenlegi helyzetet elnézve e csapat hamarabb "széteshet"! Az előrejelzések szerint Alonso jövőre elhagyja a csapatot, Piquet már el is hagyta (igen kemény szavak kíséretében), Briatore szarik az egészbe... szóval Én nem nagyon hiszem hogy jövőre - új versenyzőkkel - a bajnoki címért harcolhatnának és gondolom ezt a Renault vezetése is nagyon jól tudja...
A BMW kivonulásnak hivatalos indoka
Kíváncsi vagyok, mikor jön a Toyota bejelentése.
