Sokáig reménykedtem benne, hogy valamikor még versenyezni fog, de az utóbbi időben kezdtem már lemondani erről, arra meg végképp nem számítottam, hogy a Ferrarihoz térhet vissza. Kár, hogy ehhez Massa súlyos baleste kellett, de a körülményekhez képest a lehető legjobban alakultak a dolgok. Ráadásul így az sem okoz gondot, hogy kinek szurkoljak.
Egyenlőre még nem könnyű felfogni, hogy azok a dolgok, amikről az elmúlt 2-3 évben csak elméleti szinten beszéltünk, most valósággá válik. Schumacher és Raikkönen egy csapatban, Schumacher Hamilton ellen, Schumacher az utódjának kikiáltott Vettel ellen. Á, hihetetlenül izgalmas hetek-hónapok elé nézünk! El tudom képzelni, mekkora lehet most az őrület Németországban, és főleg Olaszországban, és hogyan dörzsölheti a tenyerét Ecclestone (ki emlékszik még arra, hogy tegnap bejelentette a kivonulást a BMW
).
Nagyon bízom benne, hogy Schumi ismét meg tudja mutatni, hogy nem véletlenül ő a Forma 1 történetének legeredményesebb versenyzője (és szerintem a legjobb is, de ez persze szubjektív kategória). Nem lehet azt mondani, hogy teher nélkül versenyezhet, mert máris mindenki dobogóról és győzelemről beszél, egy olyan autóval, ami idén ennek még a közelében sem járt. Engem az sem érdekel, ha nem jön össze a győzelem (a lényeg, hogy újból láthatom a gyerekkorom és részben már a felnőttkorom hős pilótáját versenyezni), de azért reménykedem benne, hogy legalább még egyszer a dobogó legfelső fokáról fogja vezényelni az olasz himnuszt.
Úgy látszik a legnagyobb bajnokok mindig visszatérnek.
Forza Schumacher, forza Massa, forza Ferrari!

