28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Forma 1 2009



Írd ide hozzászólásod:

Gillette
Gillette [9789]
Az, hogy milyen szerencse kellett neki, hogy vb legyen független attól, hogy Schumi elveri-e vagy sem.
Azért tegyük hozzá, hogy 2007-ben 3 futamot bukott műszaki hiba miatt és ennek köszönhetően húszonakárhány pontos hátrányból jött vissza és lett vb úgy, hogy ő nyerte a legtöbb futamot az idényben. Szóval egyáltalán nem érdemtelenül nyert mégha próbálod is ezt kihozni belőle.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

Kocsobur
Kocsobur [12]
Azt meg felejtsük el, hogy mekkora mákkal is lett vb... De igazad van, ez tényleg nem megkérdőjelezhető.
Gillette
Gillette [9789]
Akármi történjen amit Raikkonen elért azt nem lehet megkérdőjelezni. Viszont a jövője kétségessé válhat. Nem rosszabb pilóta mint 2 éve csak a motivációját vesztette el. Szvsz ebben komoly szerepe lehet annak is, hogy a ferrari a mclarennel ellentétben sokkal lazábban fogta a gyeplőt. Ha nem engedtek volna meg neki olyan sokat mint amit talán most sem lennének ilyen problémái.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

Kocsobur
Kocsobur [12]
Jó, hogy megemlítetted ezt a dolgot, mert az biztosra vehető, hogy lesznek ilyen emberek, bár nem túl sokan(az elején), de bizony evvel a lépéssel Schumacher hatalmas rizikót vállalt. És bizony van rá esély hogy az első futamokon még pontot sem tud majd szerezni. Elég csak pár dolgot említeni: kb. 1,5 éve egyáltalán nem vezetett forma 1-es autót, emellett az idei szabálymódosítások következtében egy teljesen új autóval kell megismerkednie(ami jelenleg nem is tartozik az élvonalba) erre rárak egy lapáttal a tesztelés betiltása... hogy a teljesen új pályát és a hatalmas elvárásokat ne is említsem! Azért ezeket a dolgokat, a hatalmas öröm mellett, érdemes lenne végiggondolni, szerintem.
Lehet az, hogy egyből a régi formájában tér vissza és képes lesz a dobogóért vagy a kár a győzelemért is harcba szállni, de mi van ha nem így lesz?

Emellett asszem mindenki tudja, hogy most Raikkonen is mennyire nehéz helyzetben van! Mert ha most Schumacher 2 év kihagyás után elveri... akkor végleg megkérdőjeleződik - sokak szemében - minden eddig elért eredménye.
Attila88
Attila88 [7503]
Aki amiatt fogja esetleg szapulni Schumachert, hogy nem all majd dobogora, neadj'Isten pontot se tud szerezni, annak annyi esze is van Az ilyen rosszindulatu barmokkal foglalkozni se kell majd.

"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"

balays82
balays82 [14276]
Igen, én is azt vettem észre, hogy az elenyésző kivételtől eltekintve mindenki örül ennek a visszatérésnek, pedig azért nem volt ennyi Schumacher szurkoló (sőt). Még az angol sajtó is pozitívan áll a dologhoz, pedig a szigetországban a megítélése finoman fogalmazva is vegyes (igaz, a tudását ott sem nagyon vitatták soha). Abban is biztos vagyok azonban, hogy, ha Schumi az elvárásokon alul szerepel majd, akkor gyorsan felerősödnek a kárörvendő hangok, de lényegében vállalta ennek a kockázatát.
Gillette
Gillette [9789]
Az a helyzet, hogy én is örülök. Pedig én nem tartotztam a legnagyobb rajongói közé. És akkor még finoman fogalmaztam.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

balays82
balays82 [14276]
Vélemények Schumacher visszatéréséről:

„Más nem tudta volna megfelelően helyettesíteni ilyen rövid beugrási idővel Felipe Massát, logikus a Ferrari döntése” – Jos Verstappen.

„A legérdekesebb az lesz, mit kezd a szituációval Kimi Räikkönen. Nagy kérdés, ki lesz a gyorsabb kettejük közül. Kiminek össze kell kapnia magát” – Niki Lauda.

„Schumacher visszatérése új Räikkönent hozhat, mert a finn nem viselné el, ha Michael megszégyenítené” – Eddie Jordan.

„Rengeteget kell dolgoznia a szimulátorban, a pályát gyakorolva. Még nem elég fitt a versenyzéshez, kőkeményen kell dolgoznia. Úgy vélem, csak olyan állapotban megy el Valenciába, amikor érzi, hogy pontokat tud szerezni, sőt akár meg is nyerheti a versenyt” – John Watson, a BBC szakírója.

„Hogy Michael helyettesít? Már akkor, ha én nem leszek ott Valenciában” – Felipe Massa viccelődik a kórházban.

„Ez a legnagyobb meglepetés, amely a sportágat érhette, fantasztikus, hogy visszatér. Szurkolóként csak azt mondhatom, hogy erre vágytam” – Norbert Haug, a Mercedes főnöke.

„Nem semmi, nagyon örülök a visszatérésének. Biztos, hogy most még nem lenne elég gyors, de fel fog készülni megfelelően” – Ralf Schumacher.

„Mostantól megint minden futamot megnézek” – Lance Armstrong úgy tűnik, Schumi-rajongó.

„Michael maga a Formula–1, a legnagyobb legenda tér vissza. Csodálatos, hogy újra versenyez” – Lukas Podolski, a Köln csatára is Schumachernek drukkolhat…

„Miután visszavonult, nem néztem a versenyeket. Mostantól az összeset” – Franz Beckenbauer.

A sajtó reakciói:

Olaszország

La Gazzetta dello Sport: "Szenzációs visszatérés! Ismét összeállt a Formula–1 legszebb párja. Újra itt van minden idők legnagyobb bajnoka. Montezemolo elnök személyesen vitte el a hírt a budapesti kórházba Felipe Massának. Győzött Schumacher féktelen versenyzési vágya."

Corriere dello Sport: "A Ferrari hívta Schumit, ő pedig hallgatott a kérésre. Szenzáció!"

Tuttosport: "Schumi szenzációs visszatérése a Ferrari-kormány mögé. Az F1 hálás neki."

Corriere della Sera: "Micsoda szenzáció a Ferrarinál: a legenda visszatér, magával hozva tapasztalatát és versenyösztönét."

La Repubblica: "Schumi visszakapta a Ferrariját. Három évnyi csalóka nyugalom után végül a versenyszellem győzött. Mindent kockára tesz, ezzel együtt igazi ajándék ő az F1-nek."

Spanyolország

El País: "A legnagyobb újra köztünk. Schumacher 40 évesen hallgatott a Ferrari hívó szavára, és helyettesíti a sérült Massát."

El Mundo: "A nagy öreg mester igent mondott. Ami Lance Armstrong a kerékpársportban, az most Schumacher a Formula–1-ben."

Marca: "A legenda visszatér, még érdekesebb lesz a valenciai Európa Nagydíj. A spanyol kikötőváros megfogta az isten lábát."

As: "Egyik jön, a másik megy. Miközben a BMW kivonul az F1-ből a hétszeres világbajnok Schumacher bátor döntést hozott. Valenciáé a nyertes sorsjegy."

Anglia

Times: "Michael Schumacher előkészítette a színpadot az autósport történetének legnagyobb visszatérésére."

Daily Mail: "Schumacher tiszteletköre."

Sun: "Visszatér a GP-szupersztár: a +Schu+ folytatódik."

Independent: "A Formula-1-ben csak egy bizonyosság, egy alappillér volt sérthetetlen, Michael Schumachernek hívták. Ha a Ferrari hozzá fordul, az nem kockázatos játék, hanem önkéntelen reflex."

forrás: www.nso.hu




Vissza

Fórumszabályzat