
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2009
Ebben egyetértünk.

Kár ezen rágódni szerintem, ha nem, nem. Schumachernek amúgy sem hiszem, hogy túl nagy szüksége van erre, pont itt a példa, a 20 éves srác gond nélkül végigment a futamon nem is lassan, úgy, hogy alig vezetett előtte F1 autót, Michael meg szinte mást sem csinált az elmúlt 15 évben. Nem ezen fog múlni, hogy milyen jól tud majd teljesíteni. Egyedül a fizikai felkészültsége foghatja vissza, de még vagy 3 hete, bőven összeszedi magát addig.
Ez kizárható lett volna azzal, ha elküldenek néhány éles szemű FIA ellenőrt is Mugelloba, és rögtön nem pakolgatott volna bármit a Ferrari az autóra.
Ahm, szóval beültetik az F60-ba, megy 150 kört Mugelloban, sutyiba rádobják a 2010-es fejlesztéseket is, aztán jön az anyázás, a FOTA meg szétszakad 

PSN: nayrobi11
Igen, elvileg ezzel nagyon könnyen le is lehet rendezni a dolgot. A szabály az szabály. Az már más kérdés, hogy a FIA megadta volna az engedélyt, a FOTA is rábólintott volna, csak éppen a FOTA-ból kirúgott csapat mond nemet. Ez innentől kezdve viszont már politikai játszma, és ettől sántít a dolog. Szerintem Schumacher szívességet tesz azzal a Forma 1-nek, hogy pár verseny erejéig visszatér, amit ezzel a gesztus értékű engedménnyel lehetett volna viszonozni. Úgy látszik, nem mindenki gondolja így.
A szabály az szabály, nem tudom vele miért lehetne kivételezni...szóval szerintem jogos.
PSN: nayrobi11
Ezen már meg sem lepődök, a Williams és a Force India állandóan erőt fitogtat, és szembe megy a FOTA akaratával. Vagy csak ennyire félnek, hogy a Ferrari legyőzi őket a konstruktőri versenyben? Na nem baj, a kis Nico Rosberg száját így is el fogja kenni Schumacher.
Úgy fest, a Williams megakadályozza, hogy Schumi kipróbálhassa verseny előtt az F60-ast... 

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Várható megjelenések – 2026. augusztus
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:41
- Helyzetjelentés [157638]
- 19:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8259]
- 19:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1617]
- 14:30
- Szét*** az ideg [5540]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
