25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

ArmA 2



Írd ide hozzászólásod:

Lacko
Lacko [11509]
Nekem az lett, hogy én nem a NAPA-val mentem, hanem a Manhattan-ben lezuhant heliből elvergődtem a CDF-ig. De velük ugyan ez van. Az elején könnyebb: elfoglaljuk az első falut, jön egy HQ BMP, amiből bázist építünk és termeljük a katonákat, meg a fegyvereket (itt jön az amit nem értettem és kérdezem továbbra is, hogy hogy a szarba termelhetek nem a saját rajomba katonát). És aztán el kell foglalni még másik három falut, amiket sikerült is, de két bizonyítékból (amit találni kell) csak egy lett meg, ezért endmission.
A következő küldiben szintén CDF, de itt választhattam, hogy nem akarok parancsnok lenni és magától fossa az egységeket és hihetetlen csatákat vív a két A.I. hadsereg egy csomó (kb 15-20) faluért. Ezt pár óra harc után meguntam és endmission. Ekkor jött egy videó, hogy szuperek voltunk, megyünk haza, anyahajón nagy ünneplés oszt' vége. Nagyon vérszegény. Szánalmas, hogy a hivatalos BIS kampány legnagyobb játékidőt elrabló része a teljesen AI vezérelt Warfare-rel működik. Ez nulla munkát igényel összedobni ilyen küldiket.
Előzmény:

Vissza