Fórum » Beszélgetés a játékokról
Risen
Ez a nyitott világ elég jól hangzik. Szóval akkor másra kell számítani, de nem feltétlenül rosszabbra. Azért kezelem fenntartásokkal, mert a 40 percnyi mozgóképből nem sok hangulat áradt. Elég laposnak és unalmasnak tűnt. Ha egyszer lejutok ismét az asztali gépemhez, akkor biztosan nekivágok.
Teljesen más, mint a Witcher. Az a maga kategóriájában elsőosztályú, ahogy ez is. A Witchernél könnyebben tettenérhető a hangulat, hiszen minden, amit teszel egy meghatározott pályán halad előre, még akkor is, ha bizonyos helyzetekben választhatsz. Ezzel szemben itt partot érsz, mint hajótörött és onnantól kezdve rajtad áll, hogy mihez kezdesz! És bizony elég sok módja van az előrejutásnak.
Nekem nagyon tetszik a Witcher, mégis valahogy nem sikerült eddig befejeznem, igaz, ennek anno technikai okai voltak, de mindig szívesebben játszottam ilyen nyitott világú RPG-kel, mint lineárisakkal.
Csak képzeld el: itt egy pont után besokallsz a küldetésekkel, vagy csak úgy érzed, kevés vagy hozzájuk, fogod magad, veszel egy köteg nyílvesszőt és elindulsz vadászni. Miközben felderíted a terepet és kisebb-nagyobb kincsekbe botlasz, folyamatosan fejlődsz az állatok leölésével, a húsukat megsütve pedig gyógyulhatsz is. Illetve megfelelő tudás ismeretével bányászgatsz, az ott nyert anyagokból fegyvert készítesz magadnak, esetleg egy új páncélt, mindezt kötetlenül, kedvedre.
És akkor még nem beszéltem a küldetésekről és párbeszédekről, amik óriási fejlődésen mentek keresztül a Gothic 3 óta! Sokkal változatosabbak, érdekesebbek és hihetőbbek, kevesebb a "hozz 10 ezt", "ölj le 20 azt" fajta, inkább egy-egy történet mindegyik. Valakinek a személyes ügye.
Tessék kipróbálni, én olyan 3-4 órát öltem eddig bele, meg vagyok elégedve nagyon!

Respect is not given. It's taken.
Mennyire vagy előrehaladott állapotban? Megüti a The Witcher szintjét? Én a 40 percnyi gameplay videóból arra következtettem, hogy bőven elmarad tőle.
Az első egy óra tökéletes. Egyértelműen a Gothic sorozat alapjaira épül, sőt, teljesen ugyanaz, de új világban, úgy szereplőkkel az egész valahogy beszippantja az embert. Most egyelőre ennyi, mert dolgom van, de amint lehet, folytatom tovább, nagyszerű játék!
Ja, és akik a gépigény miatt aggódnak: oké, nem egy ócskavas még mindig a gépem, de a Gothic 3 rendszeresen megfogta. Ez meg megy, mint a villám, ráadásul gyorsan is tölt, ami az elődjéről nem volt elmondható! A grafikája pedig egyszerű és mégis nagyon szép, nem az a fajta, amibe az ember belekötne. Eddig bugokba sem futottam, a harcrendszere is jobb, mint az elődöké. Próbáljátok ki!

Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
- 3. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 4. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 12:44
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [76]
- 19:54
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1597]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]