Andy McNab (az ürge kompetenciájáról annyit, hogy SAS őrmester, nyolcadmagával az első Öböl-háborúban 250 irakit tettek veszteséglistára) könyvében (Hívójele: Bravo Nulla Kettő, de az első kötetet is ajánlom, aminek öléggé nem jut eszembe a címe, de g00gle 
) leírja, hogy az "effektív tűz alatti előrenyomulás" alatt a következőt kell érteni. A raj egyik fele (pontosabban a VH-s doktrínát ismerem, ott ezt egyharmad-kétharmad szabálynak nevezik) hasalva tűzfedezetet ad, a másik fele pedig ezalatt cikk-cakkban futva az ellenség felé előretör, aztán fekszik, előrekúszik és cserélődnek a szerepek. Kevés személyes tapasztalatom van a lövészetben, de ismét csak azt tudom mondani, hogy ide-oda pattogó célt b*szottul nehéz eltalálni, az egyenesen feléd jövő meg kacsavadászat. Kézifegyvernél meg azért nem egészen úgy működik, mint az FPS-ekben, hogy "ha ugrál, akkor majd a sorozat elkaszálja", mert az ötödik lőszerrel már körülbelül a Jóistent lövöd, a mókus meg régen odébb jár, hacsak nem egy focipályányi távon belül rohangál. Lényeges persze leszögezni, hogy ez nyílt terepen, előretörésnél van így, továbbá, hogy a valóságban a dolog "cikk-cakk"-része nem mindig valósul meg, annak ellenére, hogy a kiképzést-oktatást okkal így nyomják. Mondjuk Itakban nem is volt olyan, hogy "odaérni a fedezékhez", mivel asztallap volt az egész, a "fedezék" kb. az volt, ha lehasaltál.
A valóságban én is nyilván egyszerűen görnyedten futnék, bár valami "szöget" biztosan vinnék a dologba.
Cikk-cakk kerlek 
