Gaming is about killing time, not killing people
Videokártyák
Remélhetőleg ez azt is jelenti, hogy az új kártyák mögött több valódi fejlesztés lesz mint az elmúlt 2 szériában.
"a Fermi lesz az én emberem"
Azért ne bízd el előre, mert sajnos nem túl kecsegtető híreket lehetett olvasni az új Geforce-okról (pont a héten). Bár ne legyenek igazak!
Itt a forrás

Endure. In enduring, grow strong.
Én is gondban vagyok, hogy most akkor Q9550 vagy GTX260/275?
Igazából nem is lenne feltétlenül szükséges a csere, az idei játékok közül nem volt semmi, amit nem maxon játszottam. Még mindig csak a Crysis és a GTAIV fogja meg a gépem.
Tudom, hogy a videókártya kicserélésével más is jobban futna, de GT200-at már nem szívesen veszek, a Fermi lesz az én emberem (bár, ha tényleg csak a nyáron jönnek ki a középkategóriás kártyák, akkor lehet, hogy HD5850 lesz belőle). Bár az is igaz, hogy amennyire ajnározzák a HD5000-es szériát, csak házon belül történt meg a szokásos teljesítménykétszereződés, a GTX285-öt nem sokkal előzi le, bár még így is olcsóbb és ott a DX11 meg a tesszelláció. Úgyhogy inkább várok, hogy alakul a piac, nem akarom megint megszívni, mint eddig az előző gépeim vásárlásánál. Mikor ezt vettem, egy hónap múlva egy tizessel drágábban már 9800GX2-t vehettem volna, az azelőtti gépemnél meg szintén ha várok egy hónapot, a 3200+ proci árán 3800 X2-t kaptam volna.
Ennek ellenére mondjuk nem bántam meg, hogy ezt a vga-t vettem, akkoriban 53k-ért bitang jó vétel volt, bár aki 2006 végén 8800GTX-et vett, mikor kijöttek a G80-asok, az még ennél is jobb vételt csinált, még most, három év elteltével is simán el lehet vele játszogatni. Ezelőtt még egy kártya sem volt ilyen időtálló.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 21:54
- Helyzetjelentés [157639]
- 19:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8259]
- 19:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1617]
- 14:30
- Szét*** az ideg [5540]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]