Fórum » Beszélgetés a játékokról
Aliens vs. Predator 3
embernél engem is az zavar már most, a játék elején, hogy tök egyedül vagyunk, már megint. soha egy darab társunk nincs, körülöttünk tök véletlenül mindenki meghal... legalább coop lenne :S
Na, végigvittem a játékot mindhárom fajjal és remekül elszórakoztatott. Bár továbbra is fenntartom azt, hogy teljesen fölösleges alien és predator küldetéseket csinálni (de azért jó móka irányítani őket). Szóval jó volt, csak ez így sovány. Épp, hogy bemelegedek marinne-nal, és már el is fogynak a küldetések. Az aliené meg még rövidebb volt. Mivel mindegyik fajjal szinte ugyanazon a pályákon kell végigmenni csak más szemszögből, az a kemény 10-12 pályarész nem tudom miért foglal 16 giga helyet
A játék amúgy nem néz ki rosszul, csak nagyon sok a viaszos, csillogós felület(még az emberi karunk is), illetve sok az ismétlődő textúra(főleg marine-nál).
Küldetésekről röviden. Én jobban szerettem volna egy csak marine kampányt az egész játékban, ahol megismerjük a szereplőket, azt akivel vagyunk, a háttérsztorit és hasonlókat. Itt ezt nagyon elrontották, mert szinte végig egyedül mászkálunk, senki se beszél, csak Bishop néha ugat valamit a pályavégeknél és ennyi. Ha geci akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy baromi monoton. Predatornál ugye egyértelmű az egyedüllét, de csak a gyakás változatai adják a plusz érzést - sok értelme nincs. Alien meg olyan amilyen. El lehet vele szórakozgatni, ügyesen lett is megcsinálva a mozgása, a hangja stb, de totál felesleges.
És ha már a felesleges dolgokat ecsetelem, a két lényt összehozni is baromság volt.

horrorgeeks.blogspot.com
Legnépszerűbb cikkek
- 1. 7 perces trailerben ismerkedhetünk a tavasszal bejelentett Dragon Ball Xenoverse 3 játékmenetével
- 2. A Ryse: Son of Rome akár az Assassin’s Creed nagy riválisa is lehetett volna, csak épp a kétharmadát kivágták
- 3. Alpakákat és kávébabot hoz a Farming Simulator 25: Beans & Alpacas DLC
- 4. A Black Flag Resynced csak az első fecske volt? A Ubisoft a jelek szerint hamarosan jelentkezik a Ghost Recon Wildlands Definitive Editionnel
- 5. Ingyen játszanál a SAROS-szal? Semmi akadálya, mutatjuk is, mire van ehhez szükséged!
Legfrissebb fórumtémák
- 20:56
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [77]
- 14:56
- boldog születésnapot nekem!:) [4019]
- 10:49
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1604]
- 09:25
- A BlackMill Games évek óta szállítja a remek első világháborús online shootereket, a következő a Gallipoli lesz augusztusban [hozzászólások] [2]
- 12:50
- Hoztunk két izgalmas fejlesztői videónaplót a készülő 1666: Amsterdamról [hozzászólások] [4]
- 07:58
- Milyen könyvet olvastok mostanában? [2921]
- 00:08
- Szét*** az ideg [5508]
- 11:36
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [10]
- 11:23
- Ki mivel játszik mostanában? [8258]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]