Háborús filmek és a valóság

milyen "bajtársiasan" viselkedik a "dicső" Wehrmacht ha szorongatják

Súlyosan sebesült nagypapámat, akit a tűzvonalból cipeltek hátra a katonái egy sátorlapon, ledobták a németek a teherautóról.

Szerencsére ennek ellenére túlélte.

Az M2 TV-csatornán a mai naptól ismétlik Sára Sándor-Krónika c. riport-dokumentumfilm sorozatát. A film a 2. magyar hadsereg történetével foglalkozik kb. 1943 közepéig.

Hosszú évekkel ezelött én "tágra nyílt szemű" II.vh. rajongó voltam, ennek a sorozatnak a hatására, döntően megváltozott a gondolkodásom, megtanultam bizonyos távolságból szemlélni az eseményeket és azt, hogy mindenben mindig kételkedni kell, különösen a háborús visszaemlékezésekben. Aki a számítógépes játékoknál, hollywoodi filmeknél, Hajja & fiai kiadványoknál kicsit mélyebben akarja megismerni a háborús eseményeket, mindenféle vonatkozásban, az el ne szalassza.

Megdöbbentő, sokszor elborzasztó históriákat hallhatunk. Visszagondolok olyanokra, mikor egy orosz faluban a honvédek egy szovjet páncélossal bujócskáztak és a házak sarkain kukucskáltak ki, merre is dübörög, míg egy dombra vontatott löveg ki nem lőtte. A kezelők pedig kiugráltak és szájukra tett kézzel jelezték katonáinknak, nehogy elárulják őket (micsoda naivitás).

Vagy megtudhatjátok milyen "bajtársiasan" viselkedik a "dicső" Wehrmacht ha szorongatják. A magyarok lecigányozása csak a legenyhébb dolog, amit műveltek. Nemcsak velünk, az olaszokkal is. Hányingert keltő elbeszéléseket hallhatunk majd erről.

A film a 80-as évek legelején készült, még sincs benne semmi propaganda, csak az ésszel alig felfogható brutális, földszagú valóságot tárja elénk. Elnézést a reklámkampányért, de a Krónikát a II. világégésről valaha készült legjobb munkának tartok.

"Hiszen aki nem élte át elejétől végéig ezt a kegyetlen helyzetet, aki nem érezte a hazájukat védő szovjet csapatok szörnyű szorítását, aki nem látta a katonák szemében a kétségbeesés, a kilátástalanság, a reménytelenség, a kiábrándultság döbbenetét, akinek nem marta arcát a dermesztő hideg heteken át, nem vakította szemét a végtelen, sziporkázó hómező, aki nem látta a hóba hulló sebesült bajtársakat, a borzalmas görcsbe torzult megfagyott katonákat, aki nem érezte a szörnyű felelősség súlyát, mit tegyen mit ne tegyen, az nem értheti meg, nem érzékelheti reálisan, miért kellett mindennek úgy történnie, ahogy történt."
(Bártfai Szabó László)