Viszont ha arra mész te is, akkor feltétlenül együtt csápoljuk végig a történetet.
Amikor azt írtam, "kivenni", arra gondoltam, hogy a Bad Romance eltűnik, mert néhányan fanyalognak. De szerencsére elég kevesen. Közben megtudtam, hogy Valami véget ért is van, tehát összességében ez egy sláger koncert - sajnos. Én sem vagyok oda ezekért a dalokért, de mivel teljesen át vannak dolgozva, nem bánom annyira. Csak egy ilyen turné, ami két új dallal éppen csak felvezeti az új albumot, pontosan arra lenne jó, hogy leporolt, ezeréves, alig játszott dalokkal romboljanak. Nekem speciel kurvára hiányzik egy Conquistador, egy Szabadíts fel, egy Élj a mában, vagy a Még közelebb albumról a zúzdák (Tű a vénán, Gépszabadság, Mondj igent). Ehelyett van egy raklap régi sláger, hát majd meglátjuk, élőben mire képes. Gondolom horzsol azért rendesen, de szerintem ez így félig-meddig kihagyott ziccer a tracklist alapján. Mert ugye ha majd jön a következő, lemezbemutató turné, ott a ~30 dalból ~12-13 adva lesz az új album miatt, úgyhogy a másik felében kell majd elosztani a slágereket meg a ritkaságokat. A Még közelebb turnén (valaha volt legjobb Ákos koncert) ügyesen oldották meg, remélem idén is így lesz.