Helyzet:
3 bolygó:
- Midgard: főbolygó, fejlett, nyersanyag úgy ahogy rendben, bár nem a terv szerint termel. Itt a célom jelenleg 1k műanyag körönként, szépen haladok, közben építem a kutatókat is kifele, de még csak nyersanyagra. Továbbá épül egy környezetkutató.
- Thor: második bolygó. Itt most épül 2 kőkutató, itt is rendbe kell tenni a nyersanyagokat és majd csak azután fogok kp-ra ráállni.
- Odin: ez a bolygó egy vicc jelenleg, önerejéből húzom majd tápolom, ha a többivel végeztem.
Kutatást pedig beszéljük meg. Én kutatok környezetet alapból, mert kelleni fog ilyen kitermelés mellett. Űrhajózást szerintem hamar meg lehet oldani, ha már van elég nyersanyag, tehát azt majd kicsit később. De ÜH pontokat is kutatni kéne, mert lehet hogy nem az elso generációsokra állok rá akkor, hanem egyből 2. vagy 3. generációra.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 22:27
- Szét*** az ideg [5552]
- 18:27
- Helyzetjelentés [157644]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 12:25
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [9]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]
