Vettel a futam után lényegében elismerte, hogy hibázott, bár a büntetést nem tartja jogosnak. A szabály azonban valószínűleg úgy szól, hogy tíz autónál nagyobb távolság nem lehet az autók között safety car fázisban. Ebben az esetben a szándékosságnak szerintem nincs is jelentősége. Elbambult, sokat veszített rajta. Én egyébként egyetértek vele, hogy nem feltétlenül érett még a vb címre. Nem csak a mai eset miatt, hanem azért is, mert egymást követő négy pole-ból azért illene egynél több győzelmet behúzni, a körülményektől függetlenül. Webber pedig már négynél tart, pedig a csapaton belüli körülmények sem mindig neki kedveznek (igyekeztem diplomatikusan fogalmazni). Igaz, hogy Vettel a nagyobb tehetség, de Webber fejben talán erősebb (leszámítva a valenciai szaltót).
Az biztos, hogy az eleje nagyon szoros, kár hogy most egy hónapig pihenő lesz.
Szegény szerencsétlen Williams szerelőnek pedig innen is jobbulást! Úgy látszik, a repkedő alkatrészek már hozzátartoznak a magyar futamhoz.

A Mercedesnek lesz mit magyarázni, mert azért szerintem Schumi manővere is erős volt egy kicsit. Még jó, hogy Czollner szerint ilyen nagy barátok Barichellóval. Nem is értem, ezt honnan vette.