Háborús filmek és a valóság

Hétvégén néztem egy filmet: Operation Shark (vagy valami hasonló volt a címe).
Azon kívül, hogy nagyon nem is volt rossz (bár pont a lényeget - a végén a hadbíróságot - nem tökéletesen értettem az angol miatt), számomra az volt érdekes, hogy a japóknak sikerült elsüllyeszteni azt a hajót, amelyik az atombombát vitte, csak sajnos már visszafele úton.

Mi lehetett volna még itt, ha már odafele úton sikeresen elsüllyesztik a hajót?
Ha jól tudom csak a második atombomba után kapitulált a császár, szóval ha csak az egyik (bár erről nem szólt a film, szóval lehet, hogy mindkét bombát ez a hajó szállította) bomba robban fel (és ugye több bombájuk nem volt csak kettő), akkor lehet, hogy nem kapitulálnak és a tengerészgyalogosoknak partra kell szállniuk japánban. Na az nagyon kemény lett volna.

A film egyik lényege az volt, hogy a titkolózás miatt nem jelentették, hogy ez a hadihajó befutott-e vagy sem, és ezért senkinek nem tűnt fel, hogy nem érkezett be, így a tengerészek napokig hánykolódtak a tengeren (cápák által tizedelve), mire egy hidroplán - véletlenül - felfedezte őket (bár ő is japánnak hitte őket, mert hát amcsi hadihajó nem süllyedt el...).

Aztán a kapitányt hadbíróság elé állították, egyrészt mert nem rendelte el a hajó elhagyását (az első torpedótalálattól megszakadt minden kommunikáció, tehát ez a vád elég értelmetlen volt). Másrészt, hogy nem cikk-cakkban ment. Erre mondjuk azt mondta a japó tengeralattjáró parancsnok, aki - mint hadifogoly - tanúskodott, hogy tök mindegy a cikk-cakk, mert volt két öngyilkos torpedóvezetője, akiket csak azért nem vetett be, mert egyenesen ment a hajó, de ha cikk-cakkolt volna, akkor azokkal lövi ki.