28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

eRepublik



Írd ide hozzászólásod:

szbszig
szbszig [33649]
Reggel, napváltás körül kiutaztam Venezuelába, és megcsináltam az utolsó El Dorado - Now or Never, illetve a True Mercenary című küldetéseket. Előbbihez ugye 30 ellenfelet kellett lecsapni egy napon belül, utóbbihoz pedig 40-et fél napon belül, úgyhogy a legpraktikusabb az volt, hogy egyszerre teljesítsem őket. A napváltás előnyeit kihasználva: kétszer 300 egység kajával és egy q5-ös ház használatával, valamint q5-ös fegyverek okos, taktikus használatával igazából simán meglett a 40 ellenfél a rendelkezésre álló normál ütésekből, WP nem kellett hozzá. Még életerőm is maradt egy kicsi, és a fegyverrel is spóroltam, mert nem lett volna elég végig, úgyhogy a már félholt ellenfeleket inkább puszta kézzel ütöttem ki.

Még egy BH-medál is összejött közben. Azonban ez olyan nevetséges: az első csatában ütöttem az elején 13k-t, utána megálltam, vártam, figyeltem végig, és nem jött senki. Vetélkedés nélkül enyém lett a medál. A második csatába, immár napváltás után beleadtam majdnem háromszor annyit, már bőven 30k felett jártam, és a végén elkeseredetten dobáltam bele minden maradék fegyveremet (lásd még: játékelmélet, dollárárveréses szituáció), mégis annak ellenére, hogy tulajdonképpen végig vezettem, és még a záráskor is engem mutatott fent hősként, nem én kaptam a BH medált. Szóval a lényeg az, hogy ez a BH medálra hajtás egy hatalmas lutri. Szerencsés esetben még kereshetsz is rajta, mert ha nincs épp nálad erősebb vetélytárs, akkor fegyver nélkül, pusztán a 300 egység kajából összeszedhetsz egy medált, ami így kevesebb, mint 5 goldodba kerül; máskor meg - ugyanannak a csatának egy másik részcsatájában, tehát ugyanannyi MPP és ugyanazon játékostársak mellett - üthetsz végig q5-ös fegyverrel, azaz jelenlegi árfolyamon elpazarolhatsz akár 15 goldot, a végén mégis hoppon maradsz.

Mindenesetre most van 5 felhasználatlan kincses térképem (egy-egy HW, SS, BH medál, valamint a két teljesített küldetés jutalma is egy-egy térkép volt). Viszont elfogyott az összes dugi fegyverem...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Vissza

Fórumszabályzat