28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Dragon Age 2



Írd ide hozzászólásod:

Peace
Peace [28947]
Én is olyan 6 és fél óra környékén járok, de engem már elkapott a hangulata, méghozzá elég rendesen. Az eleje nagyon nyögve nyelősen indult, de aztán belejöttem, és így már teljesen rendben van. Ez nem az a Dragon Age, amit megszerettünk, ez valami merőben más! Viszont a harc tetszik, a történet is alakulgat, ha tényleg van benne 25-30 órányi potenciál, akkor nem lesz itt semmi gond szerintem.
Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Na, 6 óra 4 perc játék után nem tudom eldönteni, hogy akkor ez most tetszik e nekem, vagy csalódás. Mégpedig azért nem, mert ok, hogy a harc pörgősebb és látványosabb, plusz Peace véleményével szembe menvén sztem igen is javult a grafika és a külcsin a demohoz képest, de a küldetések, hááááát. Eddig semmi kiemelkedő nem történt. Nem volt még olyan esemény, vagy monumentális harc, helyszín, amire azt mondtam volna, hogy "na igen, eeeeeeez már döfi." Míg ugye az első rész esetében 6 óra játék után azért már bőven akadt egy-két WTF rész.
A társaim szépen gyűlnek, már van két mágusom (egy elf és egy ember) ott van az a törpe pali, aki a demoban is feltünt, egy elf warrior, a tesó, és a pajzs+kard kombós warrior picsa, aki szintén jelen volt a demoban.
De egyelőre, sajna nem sok érdekes történt. Se cselekményben, se történetben. Igaz, sok pöcsöm mellékküldit is csinálok, ami néha semmiből nem áll, csak párbeszédből, de azért na...valami robbanjon már.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Vissza

Fórumszabályzat