28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Háborús filmek és a valóság



Írd ide hozzászólásod:

Lacko
Lacko [11561]
Pár hete olvastam vagy hallottam arról, hogy Ridley Scott készít egy Gettysburg filmet. Ez nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mert persze Scott egy holywoody idióta, de azért mégis hangulatosabb, látványosabb filmeket készít, mint mondjuk John Woo az atom-kézigránátokkal.

Aztán egyszercsak kezembe akadt a film maga. Elsőre csalódás volt, hogy ez nem egy film, mint mondjuk a Black Hawk, hanem egy színészekkel játszott dokumentum film, amit a History Chenelnek készítettek. Így aztán több baja is van, mint minden hasonlónak: talán a legnagyobb baja, mint az összes ilyen Spectrum TV-s doksinak, hogy egy-egy jelenet nagyon sokszor visszaköszön a filmben: azaz sok az ismétlés. Igyekeznek pl más kameraszöget, hogy tükrözött képed adni, hogy ne legyen feltűnő, de mégis feltűnő. A másik, hogy időnként megszakad és "történészek" fűznek hozzá kommentárt. Ez alapból érdekes is lehetne, de egyrészt beszédhibások, másrészt segghülyék. Így a megszakítások inkább idegesítőek.

A jelenetek egész jók, bár azért sokszor úgy érződik, hogy ez kicsit túlzás. vagy hogy ez nagyon holywoodi.
A Gettysburg c. egészestés film még mindig sokkal jobb, habár ott bizonyos csata momentumokat teljesen kifelejtettek, azért, hogy ami bekerült az részletes lehessen. Itt sok más összetűzés is szerepel, ami érdekes.

És végre megértettem, hogy miért Canister angolul a kartács! Az elég jól látszik a filmben, hogy nem beöntenek az ágyúcsőbe egy zsák szeget, hanem betöltenek egy pléh vagy bádog "kanyisztert" (bödönt), amiben belül vannak a kis golyók. És kilövéskor a puhafém doboz kinyílik és kiröppennek a sörétek, repeszek.

Vissza

Fórumszabályzat