28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Háborús filmek és a valóság



Írd ide hozzászólásod:

Petyo
Petyo [3973]
Csak igazolni tudom konradot. Amikor mi Zámoly környékén ottjártunk vele, mi is láttunk ilyeneket. Szó szerint ott hevertek a földön.
Bár biztos volt amit az eke fordított ki, de akkor is.

Állások Fóton is láthatóak a Somlyó hegyen. Az Attila II maradványai, de lejjebb szerintem orosz állások is vannak, de az nem 100%, mert később ott lőtér volt, sz'al azt lehet, hogy már később ásták.

Most nekünk, erőseknek kell elviselnünk a gyengék gyengeségét, és nem a magunk kedvére kell tenni.

konrad
konrad [13085]
Nem ritkaság, hogy a felszínen megmaradhatnak hüvelyek, repeszek stb., főleg az ilyen erdős részeken. 2003-ban, egy szántó melletti földúton poroszkáltunk a kijelölt kutatási területünk felé. Én kissé letértem az útról, egyszer csak látom ám, hogy az út és az árok között a földől egy jó nagy, henger alakú valami áll ki! Na rögtön elő a gyalogsági ásót és mi került elő szinte a felszínről?: egy Királytigris 88 mm-es hüvelye. Egy másik alkalommal - 2006-ban - egy aknavető állásban az avarban került elő egy szovjet gárdahadosztály kitüntetés teljesen jó állapotban, később - feltehetően - a viselőjét is megtaláltuk nem messze az állástól, hanyatt fekve, fél méterrel a föld alatt. (Volt olyan is, amikor német azonosítócédula hevert a fűben!).

Kérdésedre válaszolva: nyilván lehetnek talajváltozások, de ezek nem olyan méretűek, amelyek jelentősen eltüntetnék az állásokat és bizony nem ritkák a felszínen talált tárgyak. Ha kimész mondjuk a Vértes hegység nyugati oldalára vagy a gerincre, szabad szemmel láthatók az egykor kiásott állások, de tudnék neked itt Székesfehérvár határában olyan helyet is mutatni, amelyen egy több száz méteres, támpontokkal kialakított futóárok húzódik. Szovjet állásrendszer volt.
Porker
Porker [8000]
Értem, hogy ott vannak, de 50-60 évvel később is megmaradnak a talaj legtetején, semmiféle süppedés, talajváltozás nem következik be ennyi idő alatt?Meg ott sok a hó is, tehát még több a víz.Na lecsekkolom Spears-t, hogy ő él-e még.

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.

konrad
konrad [13085]
Bizony. Hiszen azok a lyukak még mindig ott vannak, érintetlenül, amolyan mementonak. Mennyi ilyet találtunk mi is és tártunk fel az elmúlt években: a háború nem tűnik el nyomtalanul!
Porker
Porker [8000]
Erről nem hallottam.RIP Winters.A könyvben azt a részt egyszerűen hihetetlennek tartottam, mikor +50-60 évvel később visszamentek Ambrose-zal és a feleségével az Ardennekbe, és megálltak ugyanott, ahol harcoltak, meg volt géppuskaállásuk, erre a felesége lehajolt, és felszedett egy töltényhüvelyt.

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.

konrad
konrad [13085]
Szerintem azért nem lesz (soha) lerágott csont a BoB, mert időszakonként mindig felmerül valami, amelyen lehet érveket felsorakoztatva vitázni a film (és történelem) kapcsán. Meg aztán ha valamelyik veterán "elmegy" az örök harcmezőkre, az is témát ad a topiknak.

Totálisan igaz a közmondás az Easy-re - és az összes bármelyik náció katonájára, aki megjárta a háború poklát -, hogy "Addig él az ember, amíg beszélnek róla..."! És valahol magamon tudom lemérni valóban, hiszen nem igazán fogtam (még) fel, hogy Dick Winters itt hagyott minket januárban, de még mindig emlegetjük! DE azért még él "Vad" Bill, Shifty Powers, Malarkey, Lipton vagy Heffron "Babe", de még Compton hadnagy is "húzza", hálistennek... Öreg vén csatalovak:

"Foxhole song" by "Babe" Heffron and "Wild" Bill Guarnere... (1:18-tól)

Shifty még mindig szeret lőni a Browning-al..., a bagó meg lóg a szájából.

Porker
Porker [8000]
Látom, ennyi év után (itt a fórumon) még mindig nem lerágott csont a BoB

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.

Vissza

Fórumszabályzat