Fórum » Beszélgetés a játékokról
Rage
Valóban. Érdekes, de már nehezemre megy visszaemlékezni, hogy milyen évben milyen kártyák jelentek meg. Én azt tudom, hogy a Doom 3 idején rendeltem külföldről az NV 6800 GT-met 100k-ért, amikor idehaza még nem árusították. 

Nem, sima X800-as volt emlékeim szerint. Akkor már - és még - nem volt ezres nagyságrendű a széria radeonéknál.
Igen, igaz amit írsz a textúrákról. Olyan csúnya dolgok vannak néha, amiket 2003-ban is maximum közepesnek mondtunk volna. Ugyanakkor az arcok élnek (nem egy L.A. Noire szint, de akkor is előre mutat), az örvénylő por baromi jól néz ki, és a fény-árnyék is jó. Jó a víz, és jó a fizika (lövések hatása a testekre, stb.). Ellenben lábnyom nincs, holott porzik lépésenként az NPC-k lába, akik mégis mintha lebegnének a talaj fölött pár miliméterrel. Az is érdekes, hogy ugyan az a néhány karakterszkin váltakozik pl. Wellspringben (tovább még nem jutottam) - van a tetovált hasú öreg, a sapkás srác, a kiscsaj, meg még néhány. Azok egyediek, akikkel beszélni is kell, holott nem egy világvárosról beszélünk hömpölygő tömeggel az utcákon.
Lehet, hogy le kéne már akadnom a technikai dolgokról, és a játékkal foglalkoznom, ami határozottan nem lett rossz, legalábbis szerintem. A Doom 3-at mindenesetre veri.

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Az nem ATI Radeon X1800 XT akart lenni?
Egyébként nekem csak annyi a bajom a Rage-el, hogy ultra beállítású cfg fájllal is olyan szinten mocskosul ocsmány, hogy az valami elképesztő!
Egyetlen értékelhető dolog van, és az pár NPC-nek a fej és arc kidolgozása, semmi más. A többi az 2005-ös szint. 

Nekem akkor 512Mb-os RADEON 9800 XT kártyám volt, és egyfolytában villódzott (mint mikor diszkréten hangyás a kép). Írták fórumokon, hogy túlmelegszenek a kártyák tőle, ezért van. Később X800-asra cseréltem, azon rendben futott. De ott legalább volt beállítás, meg álleesés. Itt ez most valahogy alapból kimaradt.
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Emlékeim szerint már a Doom 3 is elég nagy VRAM igényű játék volt, a maximális grafikai részletességhez kellett az 512 MB, ami 2004-ben nem volt éppen hétköznapi mennyiség. Szóval azt is mondhatnánk, hogy ez már hagyomány az id részéről. Amúgy annak fényében is nehezen érthető a játék ilyen mértékű VRAM igénye, hogy a PS3 256MB, az Xbox360 pedig 512MB memóriával rendelkezik. Nyilván nem lehet ilyen egyértelmű párhuzamot vonni egy PC és egy konzol felépítése között, de azért furcsa.
Igazából az a pécés tábor fő gondja, hogy baromi optimalizálatlan a grafika, és kb. pont úgy néz ki, mint konzolon, pedig a pécé ereje jóval nagyobb. AZ is nagyon durva, hogy 2Gb VRAM kell a fejlesztők elképzelése szerint a teljes csillogáshoz. Az érem másik oldala az, hogy ha ez nem az id és nem a Rage lenne, akkor nem lenne ekkora szitkozódás.
"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/
Olvastam, hogy a lassan betöltődő textúrák a PS3-as verziónál is jelen vannak, szóval a sokat szidott konzoloknál sincs minden rendben. Igaz, annyira azért nem rossz a helyzet, mint PC-n, mivel a játék ettől függetlenül állítólag szép és a stabil 60 fps-t is tartja.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 15:52
- Helyzetjelentés Extra [3396]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 11:34
- Helyzetjelentés [157647]
- 17:41
- Ki mivel játszik mostanában? [8261]
- 09:22
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1618]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]