Fórum » Beszélgetés a játékokról
L.A. Noire
Ne írj ilyeneket, a Skyrim után még 11K nem fér bele, de ha folytatod kénytelen leszek megvenni... 

Na, az install után sajna volt egy kis dolgom, de amióta hazajöttem gyűröm, és teljes mértékben meg lettem véve. ZSENIÁLIS! A hangulata, a küldik, minden. Még csak az elején járok (éppen most lettem nyomozó), de már olyan hangulat kapott el, hogy egyszerűen nem tudom abbahagyni! Az első küldinél, amikor este kell átvizsgálnunk a tetthelyet, még rendőrként, kb. fél órán keresztül mászkáltam apró jelek, nyomok után kutatva. Na nem azért, mert nem találtam meg könnyen a nyomokat, csak kíváncsiságból, ismerkedés céljából.
Meg nem is baj sztem, ha mindenhová benézek, meg mindent megforgatok többször a kezemben, mert a történet előrehaladtával biztos, hogy lesznek nehezebb küldik, ahol szükség lesz az efféle, "hopp, oda még nem is néztem be" rutinra. A kihallgatásoknál meg megint csak hosszasan időztem a bizonyítékok közt, mert nem akarok beégni, és minden ügyet meg akarok oldani. Mondjuk már látom magam előtt, ahogy ez néha agyvérzés közeli állapotba fog kergetni, de kell az adrenalin.
Szóval első benyomásként nagyon meg vagyok elégedve, és már a videók láttán tudtam, hogy ez bizony az én játékom lesz, de így, hogy játszom vele...el leszek vele sokáig, ez 100%, főleg, hogy a mellékküldiket és Newspapereket is meg akarom csinálni.
Ja, és elhatároztam, hogy második kitolásnál (mivel tuti, hogy lesz ilyen) fekete-fehérben pörgetem ki.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 3. Míg a világ a lemezes játékok eltűnésétől tart, a Ziggurat Interactive épp most jelentette be a majd’ 30 éves KKnD új dobozos kiadását
- 4. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
- 5. Holnapután érkezik meg PC-re a tavasszal iOS-re és Androidra megjelent The Division Resurgence
Legfrissebb fórumtémák
- 21:54
- Helyzetjelentés [157639]
- 19:24
- Ki mivel játszik mostanában? [8259]
- 19:20
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1617]
- 14:30
- Szét*** az ideg [5540]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]
- 19:52
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [5]
- 18:33
- The Alters: Last Variable DLC teszt [hozzászólások] [8]
- 09:08
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15147]
- 13:06
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [88]