Péntek délután pár óra erejéig a BME D épületének egyik emeletén kirobbant a világháború.
már amennyiben Csirkét és jómagamat világnak számíthatjuk, ezt azonban, úgy hiszem, egyetlen topiklakó sem vonja kétségbe. Notebookjaink révén két ütközetre kerítettünk sort CMBB-ben, ezeket nem felejtettünk el bőszen printscreenelni, így állhat elő a most következő, egymást időrendben követő két AAR.
A csaták három paramétertől eltekintve azonos körülmények között zajlottak: véletlenszerű napszak és időjárás, meghatározatlan frontszakasz, 700 pont, meghatározatlan haderőnemi összetétel, 43 majd 44, meeting engagement, 30 kör (először lazán, másodszorra már fixen). A terep átlagosan fás, nem túl dombos farmland. A véletlengenerátor mindkét alkalommal alkonyatot dobott időszaknak. Az első meccsen nem volt időkorlát a döntésekre, a másodikban pedig igen. A felvett oldalakat mindkét esetben pénzfeldobással döntöttük el, így mindkét alkalommal a német fél jutott nekem.
1. csata
A vásárlási szakaszban hezitáltam Pz.IV-eseken, végül egy szakasz hosszúcsövű StuG III-ast (talán G-t?) vásároltam. Ez előrebocsátom a teljes délután legbölcsebb döntésévé nőtte ki magát aztán. Ezen túlmenően a kosárba raktam egy szakasz felderítő gyalogságot (9 fő per raj, főként puskások az ár dominált), egy 6 csöves 81mm-es aknavető-üteget vezető tüzérségi megfigyelőt, két MG-42-es nehézgéppuskát, egy Panzerschreck-est és egy 75mm-es tarackot. Bár a gyalogságot kevésnek hittem, utólag kisült, hogy sikerült kimondottan szerencsésen összeállítani a brigádot.
Kezdésképpen a következőképp állítottam fel a csapataimat és terveztem el a nyitást. Minthogy így is éppen elég hosszú lesz a hozzászólás, a képet megpróbálom nem túlragozni. A zászlót nem akartam frontálisan megtámadni, így elsősorban a gyalogsággal bal oldalon akartam karolni. A rohamlövegeket nem akartam mozgatni addig, amíg többet nem tudok, helyette nagyobb távolságból előre beirányoztam velük egy-egy kulcslyuk-pozíciót.
Az első pár perc őrült rohanását egy crack Stuart szakította meg, amely azonnal rálátott a StuG-jaimra
és vice versa. Hamar kiderült, hogy a Stuart nem túl nagy 75mm-es fogyasztó, ezzel a problémával tehát kevesebb lett, viszont nem örültem neki, hogy Csirke azonnal tudomást szerzett legalább egy StuG-ról. Kisvártatva a hidegalakításnak alávetett Stuarttól nem messze feltűnt egy T-34-es, és
idegőrlő 60 másodperces tűzpárbajt kezdtek folytatni. Csirke Miki-egere legalább háromszor mellélőtt, ahogy nagyjából a német konzerv is, azonban a 60. másodpercben(!) a 75-ös KwK végre beakasztott egyet a T-nek. Egy T-34-essel kevesebb lett, lazíthattam az idegeim feszítésén, ám nem sokáig.
Ezalatt a (most már move to contact-tal) előrenyomuló gyalogságom szórványos tüzet kapott a bal szárnyon, amire úgy döntöttem, módosítok az elképzeléseimen (lásd az első képet, ahol a kék pontból a lilás nyíl elindul). A szakaszt kivétel nélkül megindítottam visszafelé, mert úgy ítéltem meg, hogy az eredeti útvonalon túlságosan elszakadnának a hátul maradottak támogatásától, és a nehézfegyverzetet rejtő erdősávon keresztül a zászlóhoz legközelebbi fás részre vezényeltem, bízva abban, hogy itt előbb-utóbb harcjárművel meg tudom támogatni a száz méteres nyílt terepen majdan átfutni kénytelen gyalogságot. Egyelőre azonban foglalkoznom kellett a zászló mellett felbukkanó újabb T-34-essel. Szerencsém volt (amely kitartott egész délután, teszem hozzá), mert vontató nélkül is jó előre elegáns pozícióba tudtam vinni az addig rejtőzködő 75-ös tarackot (imádom ezeket a cuccokat), mely a zászló fás sávjára látott rá
ahogy a T-34-esre is. Ennek, és a már kezdetekkor az ehhez a ponthoz lehető legközelebb elrejtett páncélrémesnek (lásd újfent az első képet) össztüzével saját veszteség nélkül meghátrálásra kényszerítettük az orosz harckocsit, aminek során disznó mázlival sikerült kiiktatni a 75-ös egy kumulatív lőszerével a főfegyverzetét. Itt gyalogságot is sejtettem (lényegében tévesen), ezért a tkp.k. av. ütegemmel is megszórattam a területet, a tűzvezetés CMBB-s viszonyokhoz mérten kimondottan pontosan tette a dolgát nem az ő hibája volt, hogy fölöslegesen.
Lassan előrelendültek a rohamlövegek is, megbontottam a szakaszt. Csirke harmadik T-34-ese is előkerült, és újfent Csirke komoly és egyre növekvő pechjére a StuG diadalmaskodott, miután a T-34-es egy ház mögül kigördülve előadta a Hattyúk Tavát. Ezalatt
tovább folyt a gyalogság átcsoportosítása.
Amikor ez befejeződött és a StuG-ok is előmásztak hátulról,
ideje volt támadni a zászlót. A tüzérségem játszadozása óta ugyan eltelt némi idő, félő volt, hogy ha visszaszivárgott Csirke gyalogsága, jelentős veszteséget fog okozni a csapataimban, újfent szerencsémre ez viszont nem történt meg. Komolyabb ellenállást csak akkor tapasztaltam, amikor már viszonylag biztonságban elérték a zászlót a bakák, itt egy szovjet csipás pofán is durrantotta az itt támogatást nyújtó rohamlövegem toronyban álló parancsnokát. Eddigre már Csirke viszont elvesztette a páncélos támogatását (bár egy PTRS-e hősiesen szórta a StuG oldalát), az ellenlökése pedig egy már felkészült német gyalogságot talált a zászló alatt. Ez gyakorlatilag az ütközet végét is jelentette.
2. csata
A Párkák itt úgy döntöttek, az igazság szellemében tökönfejelik az előzőekben szerencsés felet, ezért a finn front került leosztásra. Ennek jelentősége akkor esett le, amikor a papíron unrestricted összetétel egyetlen tételt (Infantry), a harckocsik listája pedig talán, ha tizet tartalmazott. (Közte Panzer I-esekkel
) Választhattam volna azért egy-két decensebb jármű közül (StuG IV, Pz. IV), az áruk azonban értelmetlenné tette a vásárlást. Egy harckocsi nem csinál nyarat, annyira pedig nem bíztam magamban, hogy ne sikerülne kereszttűzbe vinni. Az átlagosan 200 pontos darabárból (ismétlem, 700 pontért vásároltunk) ehelyett egy 75mm-es páncéltörő és egy 150mm-es gyalogsági ágyút vásároltam. Mindkettőről tudtam, hogy fajtájukban remek darabok, ezért a vásároltam két Opel Blitzet is vontatónak. A többi pénz rendre egy Panzerschreckre, egy lángszóróra, a szokásos 81-es av. ütegre ment el. Ha pedig már Infantry-ra kényszerültem Csirke konzervjeivel szemben,
hát legyen Infantry: vettem egy század Jäger-t.
Mindennek ellenére nem mentem túl nagy reményekkel neki az ütközetnek
Különösen akkor kezdtem röhögéstől verni az asztalt, amikor ugyanazt a taktikát próbáltam ellőni, mint Lacko ellenében, ugyanolyan katasztrofális eredménnyel, annyi különbséggel, hogy ebben az esetben a terep és a zászló révén valahol rá is voltam kényszerítve: Az ágyúkat középtájra előrevontatás közben Csirke T-34-esei atomjaikra lőtték. Megtehették, hiszen Csirke tudatában volt annak, hogy a harckocsijai ellen sokat nem tehetek, ezért merészen és azonnal elrongyoltak a pálya közepéig, ahonnan azonnal tűz alá vették a felvonuló csapataimat.
Az ágyúim elvesztésével őszintén azt hittem, hogy színtiszta vereséget szenvedtem, szinte már-már nincs is értelme folytatni, de mind a tisztesség, mind a páncélökleiket szorongató bakáim további próbálkozásokra sarkalltak. Leginkább a páncélrém össz-vissz öt darab rakétájába helyeztem azonban a bizalmamat és imáim meghallgatásra találtak! Csirke büszkén leparkolt T-34-esei közül előbb az egyik kapott be egy rakétát (~80m), majd a második harckocsi tűnt el egy hatalmas tűzgömbben (~130m). Jegyezzük fel a zseni nevét:
Mayer négy rakétát használt fel az eddigi eredményekhez, mi pedig Csirkével eddigre már csak a levegőt kapkodtuk: sok volt az idegeinknek ennyi meglepetés pár órába sűrítve.
Már előre leszögezem: Ettől kezdve viszont minden próbálkozásom csődöt mondott, Csirke egészen kiválóan manőverezte az egyetlen megmaradt T-34-esét, a játék végéig képtelen voltam elkapni, eközben pedig komoly veszteségeket szenvedtem tőle. Számomra viszont a két kifektetett ruszki teknő számottevő kedélyállapot-javulást idézett elő. Úgy döntöttem, nem várom meg, amíg az erdőbe beszorított csapataimat halomra lövi az orosz, így hát egyelőre egy szakasszal a bal oldalon átfutottam Csirke legényei mögé. Őszinte megdöbbenésemre ezalatt a veszélyes manőver alatt minimális zavarásban részesültem.
ellentétben azokkal a ZiSz ágyúval, amelyeket a nyílt téren gyalog gürcölt a kezelőszemélyzete. Próbált gürcölni, pontosabban, amíg a német vadászok ártalmatlanná tették. Ezalatt a T-34-es ellen tovább szerencsétlenkedtem: egyrészt tüzérségemmel verettem, hátha immobilizálom (nem sikerült, helyette a házakban megbújt orosz gyalogságot sikerült egyfajta csatolt szolgáltatásként lefogni), majd egy rajom kettéosztva páncélvadász különítményt alkotva egy öngyilkos küldetéssel is próbálkoztam. Mindhiába, Csirke figyelme nem lankadt, munkásökle, vasökle pedig oda csapott, ahova kellett. Most már nem is próbálkoztam egyenesen a harckocsi ellenében, láttam, hogy értelmetlen, megpróbáltam hát a zászló hátában kibontani az átkarolásom sikerét, további pár rajt küldve ide,
az itt lévőkkel pedig tovább nyomulva. Egy hét főből álló rajom viszont komoly problémába ütközött. Nevezetesen, egy szál puskás kolhozparasztba. Iván, a Szovjetunió Hőse földhöz tapasztotta jól felszerelt vadászaimat, eddigre pedig a gabonában búzavirágokat szedő második ZiSz tüzelőhelyzetbe hozta magát, és odapörkölt a gyalogjaimnak mire azok futásnak eredtek. 80% körüli morálnál
Ha nagyon összekapom magam, még lett volna erőm tenni valamit, de biztosabbnak tűnt nem tenni szinte semmit.
Az ágyúra a kézifegyverek össztüzével válaszoltam, a T-34 pedig ezalatt elfoglalta a második zászlót. Itt még utolsó mozzanatként megpróbáltam [link:http://kepfeltoltes.hu/120226/012_www.kepfeltoltes.hu_.png]leváltani az itt állást foglaló félrajomat egy olyan csapattal, akinek még megvannak a páncélelhárító eszközei, annak ellenére is, hogy a távolság bőven túl nagy volt azok használatához, de az idő lejárt: az eredmény egy igazságos döntetlen!
Na, banyek, ennek a sok szemétnek a megírása majdnem annyi időbe telt, mint magukat az ütközeteket lejátszani, ha nem többe.
Egyúttal hát tisztelettel felkérném Csirke százados elvtársat, hogy amennyiben valahol rosszul emlékeztem volna, javítson, illetőleg az ő nézőpontjával az beszámolót ha gondolja kiegészítse.
Végezetül feldobnám, hogy régebben volt terv arra vonatkozóan, hogy együtt körbenézzünk a Hadtörténeti Múzeumban. Ketten már biztosan volnánk, ez egy masszív létszám.
Esetlegesen bár ennek nem tudom, van-e egyáltalán bármi realitása nyáron elnézhetnénk a Keceli Hadtörténeti Parkba.
