28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Max Payne 3 - képek a megjelenés alkalmából (Hírek)



Írd ide hozzászólásod:

gregmerch
gregmerch [3766]
Érdekes, én mindig igyekszem minden alkotást önálló egységként tekinteni és ennek megfelelően kezelni. Ergo engem abszolút nem zavar, hogy a - legalábbis pécére - (nagyrészt) mások által készített előző részek (melyek közül a frissebb is jó kilenc éves) hangulata és felépítése más volt. Én alapvetően egy újabb Rockstar remekre számítok, és előítéleteim csupán az L.A. Noire kapcsán ébrednek, ami számomra nem csak az említett kiadó/fejlesztő, hanem minden idők egyik legleglegebb játéka! Na azt lesz nehéz überelnie a Max Payne 3-nak, nem az első két részt. (Az MP1-2-ből arra emlékszem a legélénkebben - persze az akkor még újdonságnak számító "bullet time" effekt mellett -, hogy valami olyan ködös volt a sztorija, legalábbis a képregényes feldolgozásból én annyira nem értettem ki a legalapvetőbb dolgokon kívül semmit, hogy az már egyenesen zavaró volt. Persze a hangulata is nagyon jó volt a sötét, film noire stílusba öltöztetve, ehhez sem férhet kétség. Ettől függetlenül nem fogok a kardomba dőlni, ha az új rész modern lesz, amiben Max leginkább John McClane lecsúszott verziójára hajaz annak egy-egy roszabb napját felidézve.) Magam részéről leginkább az érdekel, hogy mi igaz a Rockstar által közölt horribilis (úgy ,mint horribilisen tág skálán mozgó, és horribilisen magas optimummal rendelkező) pécés hardverigényből. Majd kiderül...

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Vissza

Fórumszabályzat