Úgyhogy kikaptam az egyik RAM-ot, de semmi sem változott. Ugyanezt megismételtem a másikkal is, de az eredmény ugyanaz, vagyis semmi. Észrevételemet egy RAM-teszt is alátámasztja, amely szerint hibátlan mindkét memória. Már azon is gondolkodtam, hogy nem-e a röhejesen kevés szabad hely a ludas, úgyhogy megszabadítottam a winyót jó pár giga feleslegtől, de ez sem hozta helyre a dolgokat (bár erre nem is tekintettem lehetséges hibaforrásként). Utolsó próbálkozásként még kitakarítottam a jószágot, hátha nem tett jót neki az a rengeteg felgyülemlett kosz, de minden maradt a régiben. A hőmérsékletek mindettől függetlenül megfelelőnek tűnnek.
Mi lehet a gond? A proci ilyenkor általában megindul, mint annak a rendje és módja; lehet, hogy esetleg abban rejlik a hiba forrása? Semmi más nem jut eszembe, mert gondolom, ha a videokártya mondta volna fel a szolgálatot, akkor az látható lenne, a tápegység haldoklása meg nem ilyen szokott lenni. Viszont ahogyan írtam: ÁLTALÁBAN megindul; van, hogy rögtön az oprendszer betöltése után adja meg magát a gép, ekkor teljesen csendesen üzemel. Még az alaplapra gondoltam bűnösként, amihez egyáltalán nem értek, és remélem, nem is vele lesz a gebasz.
(Persze elképzelhető, hogy szoftveres a hiba, bár ezt alapból kizárnám, mert semmi új dolog nem lett telepítve már hetek óta és semmiféle változtatást nem is hajtottam végre a lényegesebb programokon.)