28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Tomb Raider (2013)



Írd ide hozzászólásod:

Creativ3Form
Creativ3Form [33872]
Én főleg a farkasokkal vagyok úgy, hogy időben kezdem el nyomkodni a nyilakat, és gyorsan nyomkodom, ahogy kéri, ennek ellenére még is átharapják a torkomat, és amikor negyedjére végre sikerül, akkor semmit nem csinálok másképpen, mint előtte. ez eléggé megmosolyogtató, és egy idő után már idegesítő tud lenni. Az elején azt a részt amit te említettél másodjára megcsináltam, mivel én ott elsőre azért halltam meg, mert nem láttam, hogy a nyilak után az F-et kell nyomni. Én az E-t nyomtam, mert az volt a használ odáig, és azt hittem itt is azt kell. Csak amikor lenéztem a monitor aljára láttam, hogy jaaaa nem, mert F.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

gregmerch
gregmerch [3766]
Az már szép teljesítményt nyújthat! Jó kis kártyát választottál.

Itt valamiért a QTE-k nem sikerültek tökéletesen. Ez alatt azt értem, hogy egyfelől kevés időt ad rá, másfelől néha nem elég csak szimplán nyomni, amit kér, valami más is kell hozzá csinálni. Én pl. abból a bizonyos kezdő barlangból való kijutáskor, mikor a kijárat felé igyekezve majdnem rám omlott egy kő, és alatta átmászva megragadott egy fickó, és gyorsan ki kellett szabadulni, na ott én vagy 3-4x próbálkoztam, és igazából nem értem, miért nem sikerült az első 2-3 alkalommal ugyanaz, ami 3-4-kre meg igen. Ilyen lehet a többi is, bár a többségük azért simán teljesíthető (rám csúszó kövek elől való kitérés, atomjaikra hulló gép roncsokon való felmászás, stb.).

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Skorpio90
Skorpio90 [5531]
Egy HD7870-nel tolom, múlt hét csütörtökön vettem új gépet, mert már nagyon ideje volt Fura is, hogy az első dolgom a játéknál nem az volt, hogy kísérletezzek a beállításoknál, hanem hogy maxra húzzak mindent. De TressFX sem kavart be nagyon, de tényleg nem ér annyit, hogy néha beszaggasson.

Amúgy épp most szereztem meg a sörétest, új kedvencem lett

Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!

gregmerch
gregmerch [3766]
Nekem az első találkozásom a QTE-tel még a God of War 1-ben volt. Na, akkor vért izzadtam vele, de azóta valahogy megszoktam. Az is tény mondjuk, hogy itt valahogy nem adnak túl sok időt a vakaródzásra, így nemigen van időd tökörészni. Nekem is vagy 3-ra sikerült már az első barlangban kimászni a szikla alól, mikor elkap az a vadember, és vissza akar húzni, de nem volt lehetetlen. Mondjuk én kontrollerrel tolom pécén is, ami szerintem egy ilyen stílusú játékhoz a legjobb, legkézreállóbb megoldás, és az XB360 kontrolleren már csak vakon nyúlok a szín után a másodperc tört része alatt. (Rendszerint az első a szívatás, mert akkor még nem számítasz rá, de legalább a program - eddig legalábbis - ment előtte közvetlenül.)

Milyen videokártyán játszod? Tényleg csak a (grafikán nem sokat emelő) hajszállingózás effekt lassít be ennyire? Azt hallottam több helyről, köztük szakavatott Kollégától is, hogy egyelőre a RADEON tulajoknak fut gond nélkül a játék, és egy ugyanolyan kategóriájú GeForce kártyán csúnyán beszaggat ugyanolyan beállításoknál. (És végre mondja meg valaki pls, hogy mi a rák az az Exclusive fullscreen!!)

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Skorpio90
Skorpio90 [5531]
Na tegnap én is elszaladtam a fémdobozos Larámért (kaptam poszter is, de könyörgöm: miért kell mindig négyrét hajtani őket? Így nem tudom kitenni, mert ott marad a hajtás nyoma. Eddig egyedül a Dishonored-nál kaptam felhengerelve, fent is van a falamon bekeretezve), és elég kellemes játék, bár én nem érzem még, hogy olyan hihetetlenül jó lett, mint éreztem a Max Payne 3-nál, de mondom, kellemes, azt kaptam, amit a videók ígértek. Mindent maxra téve szépen megy, bár végül a TressFX-et kilőttem, mert néha lement 30 FPS alá, és nekem az zavaró. Ami tetszett, hogy rávilágított a játék, hogy elkurvultunk az utóbbi években, mert már az első "fejtörőnél" sem segít, hogy mit csinálj. Oké, nem volt nehéz, de a mostani játékok fél percenként kiírják, mit-hogyan. Ehhez tartozik, hogy nem mutatják, melyik utat válaszd, és gyakran 2-3 útvonal is van egy adott ponthoz. A gyűjtögetés is rendben van, de amiért jár a hatalmas fekete pont, az a kurva quick time event-ek. Az elmúlt években egyszer sem okoztak nekem problémát egy játékban sem, de itt pl. a táborban, amikor ránk talál az őr, legalább 20 percet csesztem el, mert nem ment a QTE, és nem tudom, hogy miért...aztán 10 percre rá szórakozhattam a farkassal is.

De jut eszembe: amíg nem végeztem a történettel, nem kukkantok bele a multiba, de majd tolhatnánk egy Dome-os összeröffenést, vagyunk elegen. Az élményeket akár dokumentálni is lehetne az ismertetőben

Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!

Vissza

Fórumszabályzat