Ki döntheti el, hogy mi játék és mi nem? [hozzászólások]

Azt mondtam lentebb, hogy írok majd én is pár sort, miután kipróbáltam a játékot, de a te írásod lényegében fölöslegessé tette ezt. Egyetértek minden szavaddal, megismételni pedig nem akarom azokat. Nyolc fejezeten vagyok túl, most jutottam el az általad említett részhez (télen, otthon a kis Jodie), és egyszerűen le vagyok nyűgözve. A grafika valami káprázatos, Jodie arcának kidolgozottsága pazar, bármilyen életkorban is van éppen (az arab sejk fogadásán pedig gyönyörű, hasonlót sem nagyon láttam még játékban).

A játékmenet olyan, amilyen, ezzel kapcsolatban senkit nem érhetett meglepetés, tudtuk előre, hogy lényegében QTE az egész. Az meg egyszerűen hülyeség, hogy a döntéseink nem befolyásolják a cselekményt, ez nem tudom, honnan vették. Talán egyes tesztelőknek ki kellett volna próbálni többféle lehetőséget is, nem pedig arra hajtani, hogy minél előbb kikerüljön a cikkük az internetre. Azt meg azért ne várja senki el, hogy majd teljesen szabadon alakíthatja a történetet, hiszen azért csak van egy előre megírt forgatókönyve ennek a játéknak is, amiben el kell jutni A pontból B-be, ez pedig csak bizonyos megkötésekkel lehetséges. Ehhez vegyük hozzá a nonlineáris felépítést, vagyis azt, hogy a fejezetek nem időrendben, hanem pl. egyes Tarantino filmekre jellemző módon az időben ide-oda ugrálva követik egymást, így csak szépen lassan áll össze a történet kerek egésszé. Ilyet sem nagyon láttunk még máshol.

És igen, a hangulat az, ami a legnagyobb erőssége ennek a játéknak, ami már az első percekben magával ragad és valószínűleg nem is enged el a stáblista legördüléséig. Amihez pedig a Quantic Dream talán a legjobban ért az összes fejlesztő közül, hogy élettel töltsön meg egy pixelhalmazt, illetve valódi empátiát ébresszen iránta a játékosban. Találhatunk más példát is a közelmúltból, amikor ezt egészen jól sikerült megoldani (Elizabeth - Bioshock: Infinite, Ellie, Joel - The Last of Us ), de szerintem Jodie esetében még ezeknél is jobban.

Amitől tartok, hogy túl gyorsan véget fog érni ez a kaland, az első nyolc fejezetet nagyjából 2 óra alatt játszottam végig, némelyik kifejezetten rövid volt. Remélem, a maradék hosszabb lesz.

Ahhoz képest, hogy azzal kezdtem, hogy fölösleges bármit is írnom, egészen hosszú iromány lett ez, de ez most kijött belőlem. Közben pedig azt is eldöntöttem, hogy ezek után nem fogok vitába szállni azokkal, akik nem próbálták ki ezt a gyöngyszemet, hanem személyes tapasztalat hiányában csak másol olvasott gondolatokat hangoztatva kritizálják a játékot. Ennek így semmi értelme, bár lehet, hogy nehéz lesz megállni.

cygary:

Érdekes pont a The Walking Dead-et felhozni példaként, amely megteremti ugyan a szabad választás illúzióját, majd a legvégén kiderül, hogy totális átverés az egész, hiszen mindenképpen ugyanahhoz a végkifejlethez lehet eljutni. Ettől még ez is egy nagyon jó játék, csak szerintem pont nem érdemes pozitív példaként állítani a Beyond ellenében.

Én nem nevezem interaktív filmnek, már csak azért sem.
Eddig nagyjából az első 10 fejezetet játszottam végig és engem megvett. Tipikus, hamisítatlan QD minőség és hangulat.

Egy rövid leírás:
A látványvilág egészen pazar, mind a karakterek, mind az animációk és a környezet gyönyörű és hiteles. Itt talán a legnagyobb hangsúlyt a karakterek kapták és bizony Jodie csodálatosan fest, ahogyan a többi szereplő is, legyen az fő-, mellék-, akár epizódszereplő.

A játékmenet rengeteget merít a sokat emlegetett Heavy Rainből: az irányítás egy az egyben ugyanaz, az események 75%-ban QTE feladatokat kell végrehajtanunk. De ez egy picit sem rosszabb mint a HR-ben. Valóban, sokszor tűnhet úgy, hogy semmi hatásunk nincs a történésekre, mivel egy-egy elhibázott QTE esetében is tovább pörögnek az események, maximum Jodie kap egy állast. Addig nem feszegettem a dolgot, hogy vajon meghal-e...

Ami viszont számomra már most 10/9-é (10/10 nem létezik) tette az egészet, az a hangulat. Már a HR (igen, megint ezzel jövök) esetében is voltak olyan pillanatok, olyan jelenetek, amik különös hatással voltak rám: ott pl. a magándetektívvel kellett egy síró csecsemőt megnyugtatni, az nagyon tetszett, egészen más érzés volt, mint amit akármilyen más játék nyújtott korábban. Itt van egy fejezet, mikor Jodie még nagyon pici, talán 8 éves lehet (mivel elvileg 8 éves korától kísérjük őt figyelemmel). Tél van, otthon van és nagyon unatkozik. Ahogy bolyongunk vele a házban és próbáljuk elütni valamivel az időt, valami egészen megható. Jodie arcáról süt a magány és a szomorúság, hogy a szívem szakadt meg tőle. Hülyén hangzik, de rendesen játszani akartam azzal a szerencsétlen gyerekkel, mert bántott, hogy rossz kedve van. Ilyet egyetlen CoD, Civilization, GTA, FIFA, WoW vagy akármi más játék nem hoz elő az emberből. Vagyis szerintem Cage-nek igaza van abban, hogy egy játék lehet kiváló anélkül is, hogy az ujjunk össze lenne nőve a ravasszal.

Szóval lehet szidni a Beyondot, lehet mutogatni Cage-re, hogy hülyeségeket beszél és hisztizik, lehet azt is mondani, hogy a Quantic Dream inkább csináljon pasziánszt iOS-re. De szerintem aki teheti, igenis üljön le a játék elé és nem fog csalódni. Ez egy nagyon is szerethető alkotás lett.