Én kétszer is végigvittem a kampányt (olyan rövid volt), de szerintem - pont a rövidsége miatt - ügyeltek rá, hogy ne maradjon ki semmi.
Ja, úgy én is várom, mert a DLC, amit adtak hozzá az elég vérszegény.
Úgy kéne feljavítaniuk, mint az Assassins Creed 1 után a 2 részt, hogy annyi mindent tettek bele, amitől nem lett monoton.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
The Bureau: XCOM Declassified
Én nem úgy emlékszem. Mintha több mellékküldetésem is lett volna, de most csak a 2 ügynökszabadító és egy minor küldetésem volt, azok közül választhatok. Közben nem csináltam semmilyen főküldetést, csak egy melléket.
Hát, még nem tudni róla, de remélem lesz
.
Sok mindent javíthatnak benne.
Hát, még nem tudni róla, de remélem lesz
.
Sok mindent javíthatnak benne.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Én is végeztem már vele egy hónapja. Nekem annyi bajom volt vele, hogy elég rövid. Szóval azt hittem egy AAA-s játék, de inkább csak AA-s. Tényleg az van, hogy a közepéig lebilincselő, minden új, stb... de aztán egyrészt picit monoton lesz, másrészt meg vége is.
Én is fostam ettől, amit írsz, hogy elvesznek mellék-küldik, de nem. Szerintem csak benézted. Én addig nem választottam fő küldetést, amíg volt elérhető mellék. És a mellék küldik nem nyírják ki a többi mellék-küldit. Viszont az lehet, hogyha fő küldetést választasz, azzal eltűnnek a mellékek. De ezt én nem próbáltam.
Milyen következő részről beszélsz? Lesz folytatása?

Ennyire kevesen játszottak/játszanak a játékkal? Pedig nem rossz.
Szóval még az elején vagyok, csináltam egy mellékküldetést ("nuke to Washington DC
").
Annyi lenne a kérdésem, hogy minden alkalommal csak egy mellékküldetést(minor) tudok választani, a többi elvész? Mikor felvettem ezt, több közül választhattam, azonban a küldetés teljesítése után a bázison már nem tudok a maradékot felvenni, hanem teljes új lehetőség vannak.
pl. most két küldetés új (5 és 7 komplexitásúak) ügynök megmentése (rohangáló ember ikon), egy pedig egy rendes küldetés (ufó fej). Ha az egyiket kiválasztom, a többit már nem csinálhatom meg?
A mentési rendszere idióta. Fél órát barangolok a bázison, meghallgatok mindenkit, de nem tudok kilépni, mert nincsen mentve az állás...fuck.
Azt hiszem várom a következő részt, amiben remélem javítják a dolgokat

.http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Grand Theft Auto VI – a jó és a rossz hír
- 2. Marvel Tōkon: Fighting Souls teszt
- 3. Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel
- 4. Captain Price a Call of Duty: Modern Warfare 4 egyszemélyes kampányából sem fog hiányozni
- 5. Felpörögtek az események a Ubisoftnál Ghost Recon-fronton, a Future Soldiert most például ingyen húzhatod be!
Legfrissebb fórumtémák
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1622]
- 15:43
- Ki mivel játszik mostanában? [8262]
- 09:46
- Helyzetjelentés [157648]
- 09:38
- Helyzetjelentés Extra [3398]
- 12:21
- Még egy utolsó ingyenes frissítést kapott a BALL x PIT roguelite falbontó [hozzászólások] [1]
- 07:48
- Szét*** az ideg [5564]
- 00:28
- Vissza a régi szép időkhöz? Egy magyar indie stúdió 4X űrstratégián dolgozik Legacy of Sol címmel [hozzászólások] [10]
- 16:41
- Corsair Cove teszt – Yo-ho-ho, kalóznak lenni jó-jó-jó! [hozzászólások] [4]
- 09:24
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [272]
- 08:55
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1524]